Kohászatból aranydiploma Miskolcon

Miskolc - Farkas Bertalan számára készített elő űrkísérleteket az aranydiplomás kohómérnök.

Augusztus 31-én vehették át aranydiplomájukat az 50 éve végzett egykori kohómérnök-hallgatók a Miskolci Egyetemen ünnepélyes keretek között. A régi évfolyam nevében a hetvenhárom éves, máig aktív prof. dr. Roósz András egyetemi tanár szólalt meg. A Széchenyi-díjas kohómérnök, aki a magyar űranyagtudományi program irányítója és a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, egyetemi éveiről mesélt lapunknak.

Vezető ágazat volt

– Kohóipari technikumba jártam Dunaújvárosban, ahol öntőtechnikusként végeztem, ezért egyenes út vezetett számomra a Miskolci Egyetem Kohó­mérnöki Karára. 1963-ban kerültem Miskolcra, és úgy emlékszem vissza, hogy nagyon szép öt évem volt. Sokat tanultunk és mellette sok minden egyebet is csináltunk. Már másodéves koromtól kezdve ezen a tanszéken dolgoztam, amit ma Fémtani, Képlékenyalakítási és Nanotechnológiai Intézetnek hívnak. Száztizenketten kezdtünk a karon és ötvenheten végeztünk 1968-ban okleveles kohómérnökként, de sajnos ma már az egyharmada nem él a társaságnak. Akkoriban a kohászat, mint ahogy a bányászat is, nagyon prosperáló terület volt, és a diplomájával a kezében mindenkinek több álláslehetőség kínálkozott, így a szakmában tudtunk elhelyezkedni. A feleségemet szintén az egyetemen ismertem meg, tankörtársam volt, akivel negyvenkilenc éve vagyunk házasok – osztotta meg a professzor.

Dr. Roósz András az egyetemen maradt, ahol a kutatómunkában nemzetközileg elismert eredményeket ért el. Pályájának főbb állomásairól kérdeztük.

Az egyetem lett az élete

– Több meghatározó pont is volt a pályámon. Ezek közül az első az, hogy itt tudtam maradni a tanszéken. Már negyed-, ötödéves koromban demonstrátori munkát végeztem és gyakorlati órákat tartottam, de mégsem volt egyértelmű, hogy ide fogok kerülni, mert közben társadalmi ösztöndíjat kaptam az innotai alumínium­kohóhoz. Szerencsémre az akkori tanszékvezető az alumíniumtröszt vezérigazgatójának tankörtársa volt és el tudta intézni, hogy az egyetemen maradhassak – folytatta.

A tanár úr neve az űrkutatás kapcsán vált ismertté, amely későbbi kutatómunkáját is meghatározta.

Nemzetközi űrkísérletek

– A következő fontos állomás az életemben az 1980-as évhez kötődik. Akkor volt a szovjet–magyar közös űrrepülés Farkas Bertalannal. Ennek kapcsán Fux Erik professzor úr vezetésével készítettünk elő kísérleteket itt a Földön, amit aztán Farkas Berciék fölvittek az űrállomásra. Ennek az lett az eredménye, hogy bekapcsolódtunk az űrkísérleteket folytató társaságba Európában, és kikerültem 1984-ben a stuttgarti Max Planck Intézetbe, majd a Darmstadti Egyetemre. Az ott szerzett nemzetközi tapasztalatok később is meghatározták a tevékenységemet. Hasonló fordulat volt aztán, hogy 1994-ben egyetemi tanár lettem Miskolcon és megszereztem a tudományok doktora fokozatot. 2004-ben pedig a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává, majd 2010-ben rendes tagjává választottak – foglalta össze.

A lezárásra készül

Egy kohómérnöki életműnek szép megkoronázása az aranydiploma. Végezetül arról faggattuk a professzor urat, hogyan érinti az elismerés.

– Elsősorban azt jelenti számomra mindez, hogy megéltem, hiszen nem mindenkinek adatott meg. Ugyanakkor egy pici jelzés is felém, hogy lassan véget ér az aktív időszak, mert hetvenhárom éves vagyok. Három éve dolgozom nyugdíjasként, de a régi munka­kapcsolataim megszűntek a tankörből, inkább csak egy-két barátság maradt. Ötévente rendezünk találkozókat, ahol mindig elénekeljük a kohász himnuszt és néhány régi nótát. Többen tagjai vagyunk a Kohászati-Bányászati Egyesületnek és eljárunk a rendezvényeire, ahol néha előadást is tartok. Habár a műszaki pálya presztízse várhatóan nőni fog a jövőben, a kohómérnöki képzés jellege alapvetően megváltozott, mert a kilencvenes években több komoly üzemet is bezártak. Ma Magyarországon 15-20 kohómérnökre van szükség. Az új helyzethez a Miskolci Egyetem alkalmazkodott és az egykori Kohómérnöki Kar, Műszaki Anyagtudományi Karrá alakult át – zárta.

ÉM-DA