Világhírű művész a Tűzvarázs-koncerten

Miskolc - Újra Miskolcon muzsikál a Liszt Ferenc-díjas hegedűművész. Interjú: Oláh Vilmos Liszt-díjas hegedűművésszel.

Oláh Vilmos, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának koncertmestere, számtalan verseny győztese, több díj és elismerés birtokosa, a The Violin Alone című film főszereplője újra a miskolci szimfonikusok vendége lesz szeptemberben. Ezúttal Wieniawski d-moll hegedűversenyét tolmácsolja majd a Tűzvarázs bérlet nyitóestjén.

Zenész családból származik, így már egészen fiatalon megismerkedett a klasszikus zenével, mondhatni mindennapjai része volt a muzsikaszó. Mennyire volt a zenei egyéniségére hatással a felmenői – köztük édes­apja – művészi irányultsága?

Gyermekként is öntörvényű voltam, fejlődő tejfogakkal és körmökkel ragaszkodtam a saját elképzeléseimhez. Szüleim támogattak, mert hittek a tehetségemben már a kezdet kezdetén is.

Tizenegy évesen megnyert egy rangos versenyt, nevezetesen a Koncz János Országos Hegedűversenyt, majd ezt 17 éves koráig még kétszer megismételte. Az összes versenyeredményét meg sem kísérlem felsorolni. Gyermekként hatalmas bátorság kell egy ilyen megmérettetésen elindulni. Milyen hatással volt a művészi szemléletére, hogy ilyen korán belekóstolt a zenei élvonalba?

Nem gondolom, hogy bátor lettem volna, mert tanárom, Dénes László – helyesen – nem rakott rám fölösleges terhet azzal, hogy a verseny rangját hangsúlyozza. Fejlődésem elvitathatatlanul meghatározó része volt a versengés. Ma, amikor már rengeteg helyszínen van verseny ezek rangja és hitele is különbözővé vált. Volt egy nagy, országos megmérettetés, és ott mindenki képviseltette magát, aki fontosnak ítélte meg az ifjúsági versenyeken való részvételt. A Koncz-verseny hangulata mindig remek volt, találkozhattam olyan ikonokkal, mint Jelizaveta Gilels-Kogan, aki azt mondta, hogy férje Leonyid Kogan sem játszotta jobban Brahms versenyművét 17 évesen. Meghatározó mondat volt!

Tanulásban is elég sajátságos utat választott, a Zeneakadémia helyett inkább kurzusokra járt. Miért?

Nem iskola mellé, hanem kurzusokra jártam! Tanulhattam Milsteintől, Riccitől, Menuhintól, Zsigmondytól, Fenyvestől. 2000-ben diplomát szereztem hivatalos keretek között, mert azért csak a papír és a bürokrácia korát éljük.

Mennyire tartja fontosnak az önképzést? Hogyan valósítja ezt meg?

Az önképzés egy folyamat része, az a véleményem, hogy minden művésznek kell önálló gondolatokkal rendelkeznie. Az egyéni interpretációnak egyfajta szignifikáns névjegynek kell lennie. Ám szükséges egy külső kontroll, aki segít a megfelelő irányt tartani. Vásáry Tamás, Kovács János, Szecsődi Ferenc és Masopust Péter segíti a művészi utam fejlődését.

Egy korábbi interjúban úgy nyilatkozott, hogy „én nem hegedülni, hanem énekelni próbálok a hangszeremen”! Ezt kifejtené kicsit?

Manapság nehéz megkülönböztetni az egyik előadó hangját a másiktól. Egyfajta „globális hangon” játszanak világszerte, mellőzve az egyéni, éneklő színt a muzsikájukból. Az énekhang tudja kifejezni legőszintébben a belső érzéseinket. Minden hangszeres álmának kellene lennie, hogy ez a saját művészetében is kifejeződjön.

Idén kapta meg a zeneművészet legkiemelkedőbb elismerését, a Liszt-díjat. Milyen hatással van ez egy művészre? Miben változik meg az élete egy ilyen elismerés által? Jelent ez többletfeladatot például?

Visszajelzés, hogy jó úton járok. Erőt ad azoknak a kollégáknak, akik ismerik az élet­utamat, tudják, hogy ez egy kicsit az ő díjazásuk is. Azért, mert valaki, aki közülük való kapta ezt a megtisztelő kitüntetést. A változás az, hogy több interjúfelkérést kapok.

2013-ban készült önről egy film, amely 2017-ben elnyerte a Chicago Amarcord Arthouse Television Awards legjobb dokumentumfilm díját, idén pedig 6 Emmy-díjat söpört be. Meséljen egy kicsit erről!

Számtalan elismerést kapott a film, az Emmy-díj mellett Washingtonban és New York-ban is jó pár trófeát szerzett. A film egy kortárs mű születését mutatja be, betekintést engedve a nézőnek a művész mindennapjaiba és a koncertre való felkészülésbe is. A film hatalmas sikere annak köszönhető, hogy a fantasztikus képi világa mellett közérthetően fogalmazta meg a zene mondanivalóját is.

Miskolchoz is több szálon kötődik. 2017 tavaszán a Miskolci Nemzeti Színház Zenekarának tartott kurzust, majd novemberben a miskolci szimfonikusok élén hallhatta tolmácsolásában a közönség Mozart A-dúr hegedűversenyét. Idén januárban pedig az együttes vonós szólamának tartott szakmai napot. Mi a véleménye a miskolci zenei életről? Milyennek találja a Miskolci Szimfonikus Zenekart?

Miskolchoz még ennél is több szálon kötődöm! Mindkét szülőm borsodi, édesapám pedig Miskolcon tanult zenélni ifjúkorában. Gyakorta látogattam Miskolcra nyaranta. Most, hogy a zenekar munkáját is figyelemmel kísérhetem, nagyon jó érzésekkel utazom ismételten ebbe a remek városba. A zenekar fegyelmezett, pontos munkája ad egyfajta biztonságérzetet, amikor együtt muzsikálunk. Nagyon tetszett a múltkori közös Mozart-hangversenyünk, koncertmester kollégám aktivitása, és a kürtszóló különösen szép emlék számomra.

A 2018/2019-es évadban újra szerepel a szimfonikusok programjában. Ezúttal Wieniawski d-moll hegedűversenyét tolmácsolja majd. Milyen a kapcsolata ezzel a művel? Hogyan ajánlaná a közönségnek a közös programot?

Tizenhárom éves voltam, amikor először játszottam ezt a versenyművet. Ez volt az első darab, amit szólistaként zenekarral muzsikáltam. Két versenyt is nyertem a mű előadásával, remélem, hogy a fantasztikus miskolci közönség is díjazni fogja ezt a romantikus, virtuóz elemek teljes tárházát bemutató zeneművet.

Handa Eszter