Hat embert megmentett a bükkaranyosi lány

Bükkaranyos, Miskolc - Zsófi, a 17 éves lány balesetben meghalt, de szerveivel embereket mentett meg.

Mi adhat gyógyírt egy édesanya végtelen fájdalmára? Az idő? A szülei és férje iránt érzett felelősség? Vagy egy idézet halott leánya asztalán? Bigus Árpádné Melindával megtörtént a csoda, majd egyszer csak vége lett mindennek. Azt a gyermeket, aki az orvosok szerint meg sem születhetett volna, a sors hirtelen elragadta tőle…

Jólelkű, nyíltszívű

„Papírunk volt róla, hogy nem lehet gyerekünk. Ennek ellenére 1988 decemberében megszületett a kislányunk. Ő valóságos csoda volt a mi életünkben. Mindenféle tekintetben. Nem volt olyan ember, aki ne szerette volna. Végtelenül jólelkű, nyíltszívű, nagyon nagy empátiával rendelkező, okos, tehetséges gyerek volt. Sok minden iránt érdeklődött.

Országos versenyeket nyert a tánccsoportjával, szeretett lovagolni, rengeteg barátja volt. A mi lakásunk ajtaja mindig nyitva állt, jöttek-mentek az ismerősei, barátai. Úgy foglalhatnám össze, hogy Zsófi jó kis életet élt – idézi fel lánya emlékét az édesanya, úgy folytatva –, négyéves korában elhatározta, hogy orvos lesz. És ehhez következetesen ragaszkodott is. Ezért iratkozott be a Herman Ottó Gimnázium 8 osztályos képzésére. Aztán kiderült, hogy a képzőművészethez is kivételes tehetsége van. Tellinger István grafikusművész azt mondta, szeretné, ha neki (akkor 60 éves volt) olyan látásmódja lenne, mint Zsófinak. A lányom tehát dilemmázott, hogy az orvosi vagy a képzőművészeti.

A kereszteződésben

És aztán jött az a rettenetes nap, 2006 januárjában.

„Zsófi moziba ment az egyik barátjával, kocsival. A Szilágyi–Lévay utca kereszteződésében a zöld jelzésen haladtak át, amikor egy fiatalember beléjük rohant. Nem vette figyelembe, hogy neki pirosat mutat a lámpa. Akkor én otthon voltam. A férjemet lefektettem, aki egy súlyos betegség után lábadozott. Vártam Zsófit. Már haza kellett volna érnie, de gondoltam, beültek valahová egy kólára. Egyszer csak felvillant a kék fény a házunk előtt, és egy pillanatra megszólalt a sziréna. Azt hittem, a szomszédban lakó, problémás fiatalemberhez jöttek. Aztán hallottam, hogy kiabál valamit a rendőr, talán azt, hogy „halló”. Kimentem, két rendőr állt a kapuban. Azt mondták, közúti bal­­­eset történt, a gyerekeket bevitték a kórházba. Mást nem mondtak, de akkor már tudtam, hogy nagy a baj. Beültettem a férjemet a kocsiba, és elindultunk. Nem emlékszem, hogy értünk be a kórházba, de arra igen, hogy a Szilágyi–Lévay kereszteződésben hangosan kimondtam: nekünk már nincs gyerekünk” – emlékszik elhaló hangon Melinda.

Zsófi nagyon súlyos koponyasérülést szenvedett, de mesterségesen életben tartották, amíg a szülei meg nem érkeztek. Ugyanis 18 év alatt szülői hozzájárulás kell ahhoz, hogy valaki donorrá válhasson.

„Egyértelmű volt, hogy engedélyezzük. Hat szervét transzplantálták. Így teljesedett be az ő élete. Orvos nem lehetett, de hat embert mégis megmentett” – teszi hozzá Melinda.

Hegyi Erika

Egy idézet Zsófi asztalán

„Hogy akkor nem hagytam itt én is ezt a világot, az annak köszönhető, hogy felelősséget éreztem a szüleim és a férjem iránt, akik a legfájdalmasabb hónapokban a szeretetükkel itt tartottak. Az emberi élet értelme a gyermek, azaz a jövő. Zsófi halála után pár nappal az asztalán találtam egy idézetet: „Az életről tudom, hogy véges, de akadnak pillanatai, amelyek felérnek az örökkévalósággal.” Ezt én is így gondolom, ez tart életben” – mondja az édesanya.

[related-post post_id="4035969"]

[related-post post_id="4035181"]