Megérezzük, ha jön a vég

Miskolc - Gecse Attila lelkész gondolatai az elmenni készülők üzeneteiről.

Halottainkra emlékezve arról is gyakran elgondolkodunk, mit kaptunk elhunyt szeretteinktől életük során. Mit üzennek azok a hozzátartozóink, barátaink, akik most készülnek búcsút venni földi életüktől. Erről beszélgettünk Gecse Attila református lelkésszel, aki onkológiai osztályon is teljesít szolgálatot.

Életgyónás

„Az a legfontosabb, mit jelent számunkra az élet – mondja Gecse Attila. – Egy halálba készülő ember mellett ülve gyakran arról kezdünk beszélni, mit jelentett számára az élet, ami megadatott. Az elmenők, az elmenni készülők mindig üzennek nekünk. A kérdés az, meg tudjuk-e érteni ezt az üzenetet. Képesek vagyunk-e végighallgatni a másikat abban a korban, amikor a másik figyelmes meghallgatása helyett gyakran közbevágunk és a magunk igazát kezdjük el sorolni. Ha képesek vagyunk figyelni, akkor azt tapasztaljuk, az elmenni készülők mindig az emberi kapcsolataikról beszélnek. Nem azokról az anyagi javakról, amelyeket megszereztek, nem a karrierjükről, hanem arról, milyen volt a kapcsolatuk a szülőkkel, a házastárssal, a gyerekekkel, a barátokkal, az ismerősökkel. Ilyenkor sokszor az a legnagyobb segítség, ha figyelmesen hallgatunk, mert ilyenkor az elmenő egy életgyónást folytat. Gyakran nem papnak vagy lelkésznek teszik ezt, hanem rokonoknak, barátoknak vagy éppen kórházi nővéreknek.

Üzenet a túlélőknek

„Mindenki megérzi, ha közeleg a vég – mondja Gecse Attila. – Aki elmenni készül, akarva-akaratlanul összegzi az életét. Itt akarnak hagyni valamit a túlélőknek, nekünk, akik még változtathatunk. Az ő üzenetük teheti lehetővé, hogy a holnapban, a holnaputánban szeretőbbek és elfogadóbbak legyünk egymással…”

Mennyi mindent kaptak

„Gyakran felsóhajtunk, milyen is a világ. De hát a világot mi tesszük olyanná, amilyen, mi is változtathatunk azon, hogy élhetőbb, szerethetőbb legyen. Az elmenni készülők üzenetei ebben is segítenek minket – vélekedett Gecse Attila lelkész. – Beszélek a lelkészi munkám során olyan családokkal is, akik kisgyereküket veszítették el. Mindannyian arról beszélnek, mennyi mindent kaptak az életben attól a még bimbózó élettől, mennyit tanultak a gyermekeiktől. Mutatják az utolsó napokban készült rajzokat, amelyek tele vannak szívekkel, hogy ezek a szívek mennyire másmilyenek, mint voltak a két-három évvel korábbi rajzokon. Elmesélik, a gyerekük odafutott hozzájuk és azt kérte, a szüleik öleljék át egymást, ő pedig közéjük bújt. Ez a kisgyerek pár nap múlva már nem volt közöttük, de ezek a pillanatok sokat jelentettek, jelentenek a számukra. Bárcsak le tudnánk tenni a telefonjainkat, a technikai eszközeinket, és amíg csak lehet, az emberi kapcsolatainkkal foglalkoznánk, amelyek igazán értékesek.

ÉM-BG

[related-post post_id="4035969"]

[related-post post_id="4035181"]

[related-post post_id="4035412"]