Emlékekből áll össze a múlt Miskolcon

Miskolc - A honismereti pályázat győztese száz éves fényképpel támasztotta alá kutatómunkáját.

„Nyolcvanöt évem hordaléka Borsod-Abaúj-Zemplén megyében” című pályamunkájával első helyezést kapott életút kategóriában dr. Kúti István az Istvánffy Gyula Honismereti Gyűjtőpályázaton, aki emlék­idéző hobbijáról és az ehhez kapcsolódó kutatómunkáról mesélt.

– 1963-tól már Nógrád megyében élek, jelenleg Salgótarjánban. Legyesbényén születtem, Ózdon mentem kereskedelmi iskolába, majd ott dolgoztam, és később a Miskolci Egyetemre jelentkeztem kohóipari gazdasági mérnöknek, ahol megéltem ’56-ot is. Szeretek a múlt eseményeivel foglalkozni, és folyamatosan dokumentálom őket. Több honismereti versenyen indultam már, és az idei pályázatomba csak a meglévő történeteket kellett beépíteni – mondta el érdeklődésünkre a díjazott.

Kutatás és személyes hang

Több sikeres pályázat után jutott a csúcsra honismereti szenvedélyével.

– Az első munkámat is az Istvánffy Gyula pályázatra adtam be, amely a legyesbényei népszokásokról szólt. Szoros kapcsolatot ápoltam az Ózdi Lajos Árpád Honismereti Körrel, és megírtam a jelenlegi baráti körünk, a Salgótarjáni Rejtvényfejtő Klub történetét. Emellett két évig kutattam, hogy mi történt a Salgótarjáni Acélárugyár gépeivel, amelyeket Németországba telepítettek ki. Ugyancsak itt készült volna el az ország legnagyobb vasöntödéje a Nógrád megyei bányamunkások foglalkoztatására, de a beruházás nem valósult meg, amelynek a menetét ugyancsak feltérképeztem – foglalta össze.

Gondolatfolyama mentén

Műfajilag változatos, nagy összefoglaló munka született meg.

– A jelenlegi gyűjtemény annyiban más, mint az eddigiek, hogy negyven év munka és huszonöt év nyugdíj után egyfajta összegzésként, végelszámolásként készült. Minden ember élete egy regény, de ez az írás inkább naplószerű, műfajilag nagyon vegyes alkotás. Található benne helytörténet, személyes történet, tapasztalat és visszaemlékezés, ami töredezett és kevert, mert nem mindenhol követi az időbeliséget. Stílusa sem egységes, hiszen nem azonos időben íródtak a benne található történetek. A számítógépben rögzített eseteimet próbáltam emlékezettöredék-gyűjteménnyé összefésülni, amelyben megjelennek a rokonaim, barátaim és ismerőseim alakjai is – magyarázta a szerző.

Korabeli dokumentumok

Dr. Kúti Istvánt személyes benyomásairól kérdeztük a versennyel kapcsolatban.

– Jóleső érzéssel tölt el, hogy nagyra értékelték a munkámat, amit nem pénzért csináltam, hanem azért, hogy megmaradjanak az emlékek és azok a dokumentumok, például korabeli fényképek, bizonyítványok, amelyeket összegyűjtöttem hozzá. Az értékelésnél a bíráló azt hangsúlyozta ki, hogy különleges módon közelítettem meg az eseményeket. Az oktatási helyzetről szóló részeket és a hozzáfűzött személyes véleményeket kiemelte. Örülök neki, hogy más olvasók, barátaim, rokonaim is érdekesnek találták a visszaemlékezéseimet. Sok mindent megírtam már, de az 1956-os eseményekről szóló írásaimat még mindenképpen szeretném egy nagyobb pályamunkába beleszerkeszteni. Talán a generációk közötti szakadék enyhítéséhez szintén hozzájárulhatok azáltal, hogy tisztázok néhány dolgot, és a Herman Ottó Múzeum is hozzáférhetővé teszi később a dolgozatomat. Egyszer lehet, hogy az unokáim is olvasni fogják – mondta.

Detzky Anna