Nem hitte, hogy ennyi jó ember van

Vizsoly - A nagymama, beteg férje és három unokájuk nagyon örültek olvasóink adományainak.

A három kislány nem akart kedden óvodába menni, mert tudták, hogy Miskolcról érkezik egy autó, ami sok-sok ajándékot hoz nekik. Természetesen nem csalódtak, hiszen olvasóink segítségével olyan sok adományt tudtunk összegyűjteni Varga Otilia és három kis unokája számára, hogy a rengeteg doboz és ruhával teli zsák alig fért be fotós kollégánk autójába. A kislányok, Liliána, Petra és Melissza természetesen a játékoknak örültek a legjobban, de amíg a nagymamával beszélgettünk, a ruhászsákok tartalmát is megvizsgálták. Rögtön találtak is maguknak csinos kis csizmát, tavaszi cipőt, sapkát és sálat. A dobozok tartós élelmiszereket rejtettek és tisztálkodási eszközöket, Otilia pedig nem győzte mondogatni, hogy „hihetetlen, milyen sok jó ember van!”

Itt, nálunk nagy a szegénység, mert a környéken nincs munkahely.” Varga Otilia

Sokan segítettek

A család történetét korábban megírtuk lapunkban. Szerény körülmények között éltek azelőtt is, de amíg Otilia férje, László tudott dolgozni, addig ki tudták gazdálkodni az albérletet és a rezsit. Ő azonban nemrég stroke-ot kapott, így a család kilátástalan helyzetbe került. A nagymama nem adományt kért, hanem azt, hogy dolgozhasson, hiszen állandó bevétel nélkül nem maradt megélhetésre. Otilia ezért fordult lapunkhoz.

Kérte, feltétlenül írjuk meg, hogy köszöni mindenkinek az adományokat. A kazincbarcikai óvodapedagógusoknak és szülőknek a ruhákat, játékokat, élelmiszereket és tisztálkodási szereket, Plachy Gyöngyi vállalkozónak, hogy elindította a gyűjtést, és segített az adományok szállításában. Köszöni a budapesti hölgynek az anyagi támogatást. Otilia nagyon hálás az Észak-Magyarország olvasóinak is, akik azt a rengeteg ajándékot küldték. Megemlítette, még Siófokon is olvasta egy házaspár a róluk szóló írást, és néhány ezer forinttal ők is segítettek. Az egyik nap pedig egy miskolci házaspár vitt a családnak ajándékokat.

Nagy a szegénység

– Szépen átválogatom a ruhákat, és ami nem jó a kislányokra, odaadom más családoknak. Hiszen itt nagy a szegénység, mert a környéken nincs munkahely. A közmunka az egyetlen lehetőség, de sok a jelentkező és kevés a hely. Az a legfontosabb, hogy az albérletet ki tudjuk fizetni, hiszen ha kiköltöztetnek innen minket, nincs hová mennünk. A nagyobbik unokám 5 éves, az ikrek 4 évesek. Rendkívül nehéz velük, hiszen kicsik még, de nagyon szeretem őket, nem adnám őket semmiért. Megoldás lehetne, ha Miskolcra tudnánk költözni, hiszen albérletben ott is lakhatnánk, munkát viszont könnyebben tudnék találni. Számunkra az is jó megoldás lenne, ha egy idős néni vagy bácsi befogadna bennünket, aki egyedül él és ápolni kell, hiszen a férjemet is ápolom a stroke után – mérlegeli a lehetőségeket Otilia bizakodva.

Szeretik az ovit

Elmeséli azt is, hogyan telik egy-egy napjuk. Kiderül, bizony nincs könnyű dolga a három kicsivel és a beteg férjével, aki nehezen jár és beszél.

– Én már reggel fél 6-kor kelek. Begyújtok, reggelit készítek, aztán felöltöztetem papót. A kislányok fél 7 körül ébredeznek. Mosakodnak, reggeliznek, öltözködnek, majd elindulunk az óvodába – sorolja Otilia.

Azt már Liliána meséli el, hogy szeretnek oviba járni, mert ott énekelnek, játszanak, körjátékoznak, táncolnak, uzsonnáznak és ebédelnek. Ebéd után aludni kell, de utána megint játék jön. Liliána kirakózni szeret a legjobban.

– Amikor hazajövünk, levesszük az óvodai ruhát, és felvesszük az itthonit. Játszunk vagy filmet nézünk. Este vacsorázunk, fürdünk, és megyünk aludni – zárja a napi program elmesélését az ötéves kislány.

Lassan elbúcsúzunk, de még kicsit körülnézünk a házban. Szépen berendezett, takaros szobák, felújított konyha és fürdőszoba és pedáns tisztaság mindenütt. Reméljük, olvasóink segítségével jobbra fordul a család sorsa.

Hegyi Erika

[related-post post_id="4179634"]

[related-post post_id="4163155"]