Miskolc

2019.05.30. 10:30

Állványozás, majd felújítás

A szakképzési centrum korszerű irodát is létesítene a sétálóutcai épületben.

Tajthy Ákos

Felújítás előtt a szakképzési centrum épülete

Fotó: Bujdos Tibor

Rövidesen teljesen megújul a Széchenyi utca 103. szám alatti épület. Az ingatlan jelenleg egy cipőbolt és egy lottózó mellett a tizenöt szakképző iskola oktatási feladatait koordináló Miskolci Szakképzési Centrum (Miskolci SzC) központi munkaszervezetének ad otthont.

Az épület jelenleg állami vagyon, a centrumnak pedig – mint megtudtuk – térítésmentes használati joga van, de már kezdeményezték a teljes körű vagyonkezelési jog megszerzését. A Miskolci SzC kancellárja lapunknak elmondta, az állványozást a centrum kezdeményezte.

– Ez az intézkedés a balesetek elkerülését szolgálja, feltétlenül gondoskodni szerettünk volna ugyanis arról, hogy egy esetlegesen lehulló cserép vagy stukkó nehogy balesetet okozzon – hangsúlyozta Kiss Gábor.

Fontos a korszerűsítés

Az állványozás csupán átmeneti megoldás, ezzel egy időben ugyanis elindult a homlokzat és a tető felújításának tervezése, a kapualj pedig már az elmúlt hónapokban megújult. Megtudtuk azt is, a tervezett munkálatok során az első és a hátsó homlokzat is új arculatot kap majd. Kiss Gábor azt is elárulta, miért fontos számukra a korszerűsítés.

 

– A szakképzési centrum egy könnyen megközelíthető, korszerű irodát kíván kialakítani a belvárosban. Ez az iroda alkalmas lehet a iskolai rendszerű oktatással és a felnőttképzéssel kapcsolatos tájékozódásra és ügyintézésre is – mondta. A kancellár hozzátette, a centrum számára is fontos, hogy a sétálóutca épületei megfelelő állapotban legyenek, mint ahogy az is, hogy a főutcát övező területek is egyre rendezettebbé váljanak.

Hitelintézet, lapkiadó, nyomda

– Ez a felújítási program egy lépés lehet ennek érdekében. A tényleges munkák előtt viszont először el kell készíteni a terveket, egyeztetéseket kell folytatni az illetékes építési hatóságokkal – tette hozzá.

A Széchenyi utca 103. alatt álló épület egyébként már az 1880-as években is létezett. Az elődépületben 1867-ben jött létre a Miskolci Hitelintézet, amely 1913-ban átköltözött a Széchenyi utca 29. szám alatt épült új székházába. Az épület emeletén ez­után lakásokat alakítottak ki, földszintjén 1902-től 1940-ig a Stamberger Márkus-féle nyomda és lapkiadó működött. 1949-től 1968-ig az új sajtószékház és nyomda felépüléséig a Borsodi Nyomda üzemelt benne.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában