Felvételi

2019.05.13. 11:30

Beteltek a miskolci gimnáziumok

Elkezdődött a rendkívüli felvételi eljárás, akit nem vettek föl sehova, még kereshet iskolát. Vidéken még bőséges a választék férőhelyben.

Hegyi Erika

A februári szóbeli felvételi nagy megmérettetés volt a diákoknak (illusztráció)

Fotó: Ádám János

Vidéki gimnáziumokba, szakgimnáziumokba és a szakközépiskolákba még lehet jelentkezni. Ez az információ főleg azon szülők számára érdekes, akiknek a gyermeke nem jutott be egyik középiskolába sem. Aggódni azonban nem kell, hiszen elkezdődött a rendkívüli felvételi eljárás, melynek során minden diák megtalálhatja helyét valamelyik intézményben.

Ebben segít az Oktatási Hivatal keresőprogramja, mely megmutatja, hogy melyik megyében, melyik településen vannak még szabad helyek a középiskolákban. A program segítségével mi is böngésztünk, és kiderült, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 34 iskola várja még a diákokat, akik összesen 126 tanulmányi területre jelentkezhetnek. Szakgimnáziumi és szakközépiskolai helyek – a népszerű szakmák, például turisztika, kereskedelem, vendéglátás, rendészet, egészségügy kivételével – viszont bőven rendelkezésre állnak Miskolcon is.

Gimnáziumi férőhelyek a megyeszékhelyen már nincsenek, viszont vidéken még bőséges a választék: Tiszaújvárosban, Sárospatakon, Encsen, Ózdon, Szerencsen, Kazincbarcikán, Mezőkövesden és Mezőcsáton egyházi és állami fenntartású intézményekbe is lehet jelentkezni a rendkívüli felvételi eljárás során.

Az igazgató dönt

Tátrai Istvántól, a Miskolci Szakképzési Centrum főigazgatójától azt kérdeztük, mit kell tennie annak a szülőnek, akinek gyermekét egyik középiskolába sem vették föl. Megtudtuk, az első lépés az, hogy a szülő tájékozódik az Oktatási Hivatal internetes oldaláról, illetve közvetlenül az iskola vagy a szakképzési centrum honlapjáról (www. miskolci-szc.hu), hol vannak még üres férőhelyek. Ha kiválasztotta a megfelelő szakképesítést vagy szakgimnáziumi ágazatot és a megfelelő iskolát, akkor az intézmény oldaláról letöltheti a jelentkezési lapot. Ezt kitöltve a választott iskola vezetőjéhez kell elvinni, aki az iskola felvételi szabályzata alapján dönt a felvételről. Természetesen a szabad férőhelyek függvényében, hangsúlyozta Tátrai István.

Az eljárás során az iskola figyelembe veszi a jelentkező diák tanulmányi eredményét, a szakképesítésre előírt bemeneti követelményeket, például az egészségügyi és pályaalkalmassági feltételeket. Ilyenkor sorrendet már nem állít az iskola, a jelentkezés sorrendjében veszi föl a tanulókat, majd írásban értesíti a szülőket a felvételről.

A főigazgató arról is tájékoztatta lapunkat, hogy a Miskolci Szakképzési Centrum intézményeibe a jelentkezések száma tovább növekedett, azonban még 12 intézményben vannak szabad férőhelyek, összesen 30 szakmai képzésen.

Jó tanulók

– Választáskor a szülőknek arra is érdemes figyelniük, hogy melyek a hiányszakmák, hiszen ezek ösztöndíjjal és végzés után jó munkalehetőséggel járnak. Ilyenek az építőipari szakmák, az erősáramú elektrotechnikus, az épületgépész technikus, a központifűtés- és gázhálózatrendszer-szerelő, valamint az asztalos – sorolta Tátrai István. Hozzátette: bizony az is előfordulhatott, hogy jó tanulók is iskola nélkül maradtak. Ha kevés helyet írtak be a jelentkezési lapra, vagy csak népszerű képzéseket jelöltek meg, akkor most nekik is iskolát kell keresniük. A 16 év alatti diákok nem maradhatnak intézmény nélkül, hiszen ők tankötelesek. Megijedni azonban nem kell, hiszen vannak még bőven helyek, hangsúlyozta a főigazgató.

Megújul a szakképzés

Tátrai István lapunknak hangsúlyozta: a megújuló szakképzés célja, hogy olyan készségekkel, kompetenciákkal kerüljenek ki a szakképző iskolákból a fiatalok, hogy a gazdaság által támasztott elvárásoknak megfeleljenek, továbbá képessé váljanak az egész életen át tartó tanulásra. Az érettségit és szakképesítést adó szakgimnáziumokban végzett tanulók előtt nyitva állnak a felsőoktatási intézmények is. A rendkívüli felvételi eljárásban megtalálható iskolák listája elérhető a www.oktatas.hu oldalon.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában