2019.05.27. 07:30
Így szavaztak megyénkben vasárnap
A megyei részvétel kissé elmaradt, a miskolci megegyezett az országossal.
EP-választás - Urnaborítás és szavazatszámlálás a 111-es szavazókörben Miskolcon
Fotó: Ádám János
Bár végig az országos részvételi adatok alatt volt a megyei, de Borsod-Abaúj-Zemplénben is magas volt a választók szavazási hajlandósága. Az látszik, hogy délelőtt többen választották a szavazást programnak, mint délután, hiszen 13 óráig 20.79 százalék volt a részvételi arány, míg az utolsó, 18.30-as, szinte végeredménynek tekinthető adat 36.86 százalék volt. Ami azt jelenti, hogy 194 575-en járultak az urnákhoz.
A megyében végig a kistelepülések voltak aktívabbak, a megjelentek aránya a szavazás vége előtt fél órával Becskeházán volt a legmagasabb, 75 százalék, majd következett sorban Tornabarakony, Hegymeg, Irota és Égerszög, 73.68, 73.33, 71.01, illetve 70.37 százalékos aránnyal.
Az országos felett
Miskolcon a részvétel végig magasabb volt az országos átlagnál egy-két százalékkal, a 18.30-as adatok szerint végül közel azonos aránynál állt meg, jelesül 41.40 százalékon, ami 52 599 szavazót jelent.
A legaktívabb szavazókörök a megyeszékhelyen egész nap tartották magukat. A választásra jogosultak közül a legnagyobb arányban a megyei könyvtárban, a Ferenczi egészségügyi iskolában, a Fáy görögkatolikus középiskolában, a Szilágyi általános iskolában és a Gyarmati sport általános iskolában járultak az urnákhoz.