bográcsfőző verseny

2019.06.19. 12:00

Bográcsos finomságok

Több mint egy évtizedes hagyomány folytatódott Táblában, Ózd peremkerületi városrészében.

Marosréti Ervin

A gömörhorkai csapat étele elnyerte a szakmai zsűri tetszését

Fotó: Marosréti Ervin

A kánikulai hőség ellenére közel harminc csapat nevezett és fogadta el rendezők meghívását a 13. Táblai Bogrács­főző Versenyre. A táblai, peremkerületi városrészben tehát komoly hagyományokkal rendelkezik a nyári esemény, amelyre a helyiek mellett a környező településekről, de még Felvidékről is érkeztek vendégek. A tűzgyújtás után mindenkinek négy óra leforgása alatt kellett megfőzni a bográcsban, szabad tűzön készült finomságokat. Egyéb megkötés nem volt, az ételek sokszínűségének csak a képzelet szabott határt.

Többnyire gulyás

– Már a készítés alatt is meglátogattuk a csapatokat, folyamatában végigkísértük a munkát – összegzett Varga Zoltán zsűrielnök. – Nagyon sok különleges, finom étel készült, de volt néhány olyan is, ami jobbnak indult, mint ami lett belőle. Legtöbben gulyást készítettek, ám több esetben komplett menü került az asztalunkra, ami igazán dicséretes ilyen hőségben.

A bőven 30 fok feletti külső hőmérséklet mellett a helyszínen lévő aszfaltos sportpálya és a főzéshez szükséges szabadtéri tűz is fokozta a hőséget Táblában. A résztvevők az iskola udvarán lévő fa alatt, valamint a szervezők által felállított párakapunál igyekeztek hűsíteni magukat.

– A város ezen peremkerületi része ismét megmutatta, hogy képes az összefogásra, a közös munkára, egy jó hangulatú rendezvény lebonyolítására – fogalmazott Csutor László területi képviselő, a bográcsfőző verseny főszervezője. – Ha egy kicsivel kedvezőbb, hűvösebb időjárás lett volna, akkor meggyőződésem, hogy még többen ellátogatnak hozzánk, de a létszámra így sem lehetett panasz. Az ételeket színre, állagra én is megnéztem, de természetesen nem volt beleszólásom a zsűri döntésébe. Volt, amikor elismerően hümmögtem, egy-két alkalommal azonban némi kritikát is megfogalmaztam.

Gömörhorkai siker

A szabadtéri színpadon megtartott eredményhirdetésen derült ki, hogy az esemény első helyét egy felvidékről jött csapat, a gömörhorkai Horkaiék nyerték meg.

– Először jártunk Ózdon, ezért különösen fontos volt számunkra, hogy maradandót alkossunk – mondta Balázs Dávid, a csapat képviselője. – Egy magyar gulyást és egy marhapörköltet készítettünk, amelyet áfonyaszósszal, valamint knédlivel tálaltunk a zsűri számára. Örömünkre szolgál, hogy elnyerte a tetszésüket, sokat dolgozott vele a csapat. A rendezők egyébként már évek óta hívnak minket, most végre sikerült eljönnünk, és remekül éreztük magunkat.

A Táblai Bográcsfőző Versenyen Mc Hawer és a Tekknő volt a sztárvendég, de a nap folyamán a Cappucchino Partyzenekar, Varga Judit és a Barkóczi testvérek is szórakoztatták a közönséget, az Ózdi Kohász SC jóvoltából pedig a Teqball asztalt is kipróbálhatták mindazok, akik a hőségben mozgásra vágytak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában