Pünkösdi rántott csirke: régen és ma. Mitől volt sokkal jobb a nagymamáé?

Az ünnep hagyományos étele a rántott csirke és a liba uborkasalátával. Bár az utóbbi is megér egy pünkösdi misét, mi mégis a rántott csirkével foglalkozunk az alábbiakban.

Ha van kőbe vésett vasárnapi menü, akkor az nem lehet más, mint a tyúkhúsleves, a rántott csirke és a petrezselymes burgonya hármasa. Az illatozó, roppanó panírba bújtatott csirke esetében tipikusan olyan fogásról beszélünk, ami beleesik a „senki nem csinálja úgy, mint a nagymamám” jelzésű ételek intervallumába. De miért is támad az érzet bennünk, hogy ez is, mint annyi más dolog, finomabb volt régen?

Nagy titok nincsen

Winkler Róbert nagy sikerű sörös vlogjában beszélt arról, hogy miért felesleges dolog újragyártani olyan kultikus söröket, amik meghatározó italai voltak egy-egy korszaknak. A hiba az összetevőkben van: egyszerűen lehetetlen ugyanazokat az alapanyagokat beszerezni, amiket hatvan évvel ezelőtt nagyipari szinten használtak. A sör lelkét a komló, az élesztő, a maláta és a víz adja. Ha a megfelelő karsztvíz adott is a gyártáshoz, a régen divatos komló- és malátafajtákat nehéz beszerezni, hiszen a változó ízléshez igazodott a termelés is. A sörélesztőt meg egyenesen lehetetlen reprodukálni véleménye szerint. Tehát legfeljebb egyfajta múltidéző jelleggel bír a sör, ami inkább az üvegre és a csomagolásra vonatkozik, mint a beltartalomra. Furcsa párhuzamnak tűnhet, de ugyanez a helyzet a rántott csirkével is.

A jó rántott csirke íze a felhasznált alapanyagok minőségétől olyan, ami után szokásosan nyelvünk felé irányítottuk ujjainkat az étkezések végén ahelyett, hogy a szalvétába pazaroljuk a legutolsó mintákat. De akkor mi a probléma? Hiszen zsemlemorzsát, csirkét, lisztet, tojást, sót és borsot beszerezhetünk minden szupermarketben. És itt jön az első számú „de”.

Nagymamáink ugyanis nem a hűtőpultból vásároltak. Ha csirke vagy tojás kellett, akkor kimentek a hátsó udvarba, míg a morzsát többnyire száraz zsemléből darálták le. A sütőipar termékeit is elérte a modernizáció minden pozitív és negatív hatása, de nem ez a legfőbb tényező. Sok országban okoz problémát a bolti hús minősége. Nálunk szerencsére egy fokkal jobb a helyzet ezen a téren, mint nyugaton. Bár itthon is nehéz igazán jó minőségű húst találni a nagyobb áruházak kínálatában, de közel sem lehetetlen. Ha nem egy régi példabeszédről lenne szó, nagy valószínűséggel gyaníthatnánk, hogy az „olcsó húsnak híg a leve” mondást egy vákuumfóliás csirkemellet szorongató háziasszony találta ki.

Milyen a jó tojás?

Érdemes inkább a tanyasi jelzővel ellátott húsárut megvenni, hiszen a szabadon tartott csirke íze más, erőteljesebb, nosztalgikusabb. Az is tény, hogy a régi, háztáji éléskamrában nem ismerték az M-es vagy L-es tojás dilemmáját. A tojás minősége viszont nagyban függ az azt tojó tyúk egészségi állapotától. Mivel nincs mindenkinek tyúkól az erkélyén, így leginkább a boltban szerezzük be ezt a hozzávalót is. Ez azonban nem jelenti, hogy mindenképp rosszabb tojást kell fogyasztanunk! A héjat feltörve következtethetünk minőségre. Ha egészséges a tyúk, a tojás sárgája sötétebb színű.

Érdemes tehát kísérletezni, hogy rátaláljunk a legjobb termékre. Persze az, hogy nem tudjuk reprodukálni nagymamáink receptjeit, nem jelenti, hogy a mi rántott csirkénk rosszabb lenne. Ha minőségi hozzávalókból készítjük az ételt, akkor nem lesz rosszabb, legfeljebb más. Érdemes tehát saját hagyományokat teremteni, hogy néhány generációval később a mi receptjeink felett ábrándozzanak majd a csillogó szemű unokák.