Romák és nem romák – nő a szakadék

A roma–magyar együttélés témakörében tartott előadást nemrég a megye­házán dr. Kotics József egyetemi docens, a Miskolci Egyetem Antropológiai és Filozófiai Tudományok Intézetének vezetője. Véleménye szerint a társadalmi egyenlőtlenségek növekszenek, a kedvezőtlen társadalmi folyamatok olyan súlyosak, hogy azokat nem lehet pillanatok alatt megváltoztatni.

Előadásának témája a megyénkben élőket különösen érinti, hiszen az országban itt a legmagasabb a roma emberek aránya. Kutatásai során milyen eredményre jutott?

A romák helyzetét soha nem önmagában kell vizsgálnunk, hanem a többségi társadalommal való együttélésben. Ma a romák jelentős része súlyos szociális helyzetben van, ami elsősorban a szegénység következménye. Ha visszatekintünk néhány évtizedet, azt látjuk, hogy a rendszerváltozás rendkívül nehéz helyzetbe hozta a romákat. Természetesen a változások nemcsak őket sújtották, tehát ezt a problémát sem etnikus vonatkozásban célszerű vizsgálni, hanem a meghatározó strukturális, társadalmi folyamatot érdemes megismerni. A romák a késő Kádár-korszakban is alacsony iskolai végzettséggel rendelkeztek, de a munkaképes férfiak túlnyomó része és a nők fele dolgozott. Ez viszonylag stabil megélhetést biztosított családjuk számára. Ehhez képest a rendszerváltás után döbbenetes méreteket öltött a munkanélküliség, de ismét hangsúlyozom, nem csak a cigányok körében. Viszont a romákat a munkahelyek megszűnése sokkal jobban sújtotta.

Mi volt ennek az oka?

Az ok egyszerű. Nem rendelkeztek olyan végzettséggel és szakmával, amivel a megváltozott körülmények között új munkahelyet találtak volna. Másfelől a romákkal szembeni előítélet és diszkrimináció megnehezítette, hogy munkához jussanak. Hiszen a munkaadók sok ember közül válogathattak, és ha tehették, nem a romákat választották. Arról is beszélni kell, hogy amikor a roma/cigány fogalmat használja valaki, akkor azt általában teljesen összemossa a szegénységgel. Ez azonban óriási tévedés. Egyrészt ma sem minden roma ember szegény, csak körükben a társadalmi tagozódás nem azt a mintázatot mutatja, mint a többségi társadalomban. Vagyis: körükben sok a szegény, szűk a középréteg és még szűkebb az elit réteg. A Magyarországon élő szegények fele nem roma, de becsült adatok alapján a nagyon szegények 80 százaléka az. Ez az emberekben azt a képzetet kelti, hogy valaki azért szegény, mert romának született. De ez nincs így.

Mi az oka annak, hogy egyes megyékben jóval nagyobb a roma emberek száma, mint más területeken?

Borsod, Baranya és Nógrád megyében él arányaiban a legtöbb roma ember. Itt a családok szegregáltan, tehát elkülönülten vagy vegyes letelepedés formájában élnek. Ha megyénket vizsgáljuk, akkor kiderül, ez aprófalvas térség. Nagyon sok az ezer fő alatti település, de sok az elnéptelenedő, 500 fő alatti falu is. A kutatások eredményei azt igazolják, hogy már több mint 40 éve folyik a társadalmi és etnikai átrétegződés hazánkban. A szocializmus idején a hatalom megpróbálta az apró falvakat elsorvasztani: elvette a közigazgatási intézményeket, az iskolákat, ami szelektív elvándorlást indított el a kistelepülésekről. A képzett fiatalok és középkorúak elköltöztek a városokba, a falvakban pedig csak az idősek és képzetlenek maradtak. Emiatt itt egy idő után leértékelődtek az ingatlanok, és a ’70-es, ’80-as évektől szegények, főleg cigányok költöztek ezekre a településekre. Ez a folyamat a rendszerváltást követően megyénk egyes területein rendkívül felerősödött, aminek következtében egyes településeken már csak romák laknak. Ilyen Csenyéte, Tornanádaska vagy Fáj, és van további 4-5 település, ahol már majdnem mindenki roma. Ez azonban nem csak Borsod megyére jellemző. Ugyanilyen típusú folyamatokat figyeltek meg társadalomkutatók például az ugyancsak aprófalvas Baranya megyében. Mert a periférián, ahol nincs gazdasági erő, nincs munkahely, nincs semmi, leértékelődnek az ingatlanok, a szegény emberek pedig oda mennek, ahol legolcsóbb a lakhatás. Ugyanakkor ők az odaköltözéssel elzáródnak a lehetőségektől, hiszen messze van a város, messze van a munkahely, messze van a képzés, rossz a közlekedés. Ez a folyamat most már nemcsak a periferiális határ menti térségekben, hanem az úgynevezett belső perifériákon is megfigyelhető: Szolnok, Bács-Kiskun és Hajdú-Bihar megyében például.

Hosszú évtizedek óta cél a roma emberek integrációja. Ezt különböző közösségépítő, képzési és munkahelyteremtési programok segítik. Az eredmény mégsem áttörő.

Igen, ez egy rendkívül komoly probléma, melynek kétféle megközelítését tapasztaljuk. Az egyik azt mondja, hiába öltek bele rengeteg pénzt az integrációba, látványos előrehaladás nem történt. A másik pedig azt állítja sok kedvező változás történt, van komoly előrelépés. Az igazság a kettő között található. Azt mondani, hogy a felzárkóztatási programoknak semmiféle hatásuk nincs, kétségkívül nem lehet, de az is nyilvánvaló, hogy teljes áttörés ezen a téren nem következett be. Hiába létezik 20-30 éve támogató hozzáállás és politika.

Mi az oka annak, hogy az eredmény elmaradt?

A saját kutatói véleményem szerint a társadalmi különbségek egyre növekszenek, ezek a társadalmi folyamatok olyan súlyosak, hogy nem lehet pillanatok alatt megváltoztatni. Itt több százezer ember élethelyzetének nagyon gyors javításáról lenne szó, ami egyszerűen nem reális elvárás. Ami a leg­égetőbb lenne, hogy ennek a folyamatnak a növekedését, az újratermelődését megakadályozzuk. Ma ugyanis a szegénység átöröklődik. Függetlenül attól, hogy roma vagy nem roma családról van szó. Ez a lánc tehát nincs megszakítva.

Mi hozhatná meg a változást?

Az integrációban fontos szerepe van az iskoláztatásnak és képzésnek. Ezen a téren is van előrelépés. A közmunka is segít, bár sokan úgy ítélik meg, hogy az effajta foglalkoztatásnak nincs érdemi haszna, mert nem segíti elő az elsődleges munkaerőpiacon való elhelyezkedést. Véleményem szerint a közmunka önmagában nem tudja megoldani az integrációt, de nagy szerepet játszik abban, hogy a szegény emberek újra megismerjék, mit jelent dolgozni. Mert előtte 20-30 évig a családjuk munkanélküliként élt. A közmunka csak akkor működik jól, ha a benne lévőket a piaci szektor felé tolja. Ez sok esetben sikerül, máskor nem. Nem szabad túlzott elvárásokkal azt hinnünk, hogy néhány év alatt több százezer ember szegénysége orvosolható. Ez nem reális célkitűzés. Problémának tartom továbbá, hogy a beavatkozáspolitikák egységesen szemlélik a szegényeket és a romákat a felzárkóztatást illetően. Több esetben a két csoport közé egyenlőségjelet tesznek. Pedig a kutatásaim épp arra utalnak, hogy elképesztően nagy eltérések tapasztalhatók a helyi cigány közösségekben. Van, ahol ugyanaz a projekt nem sikeres, máshol viszont kiváló eredményeket lehet vele elérni. Az eredményesség legtöbbször a helyi, társadalmi együttélési gyakorlatok függvénye. Lényege, hogy a roma lakosság például újabban betelepült-e, vagy már több évszázada együtt élnek a nem romákkal. Vallásosak-e, tagjai-e valamelyik szabad egyházi gyülekezetnek, kialakult-e korábban tartós munkakapcsolat a helyiekkel. Tehát azt gondolom, hogy alapvetően strukturális problémáról van szó. Mindenütt érvényesül a munkához és az iskolai képzéshez való hozzáférés, de az árnyaltabb, a helyi szintű kapcsolatviszonyokat figyelembe vevő beavatkozáspolitika tudna ezen javítani. Azt azonban nem mondanám, hogy ha mostantól mindenhol figyelembe vesszük a helyi viszonyokat és rugalmasan végezzük a fejlesztéseket, akkor az az egyik pillanatról a másikra mindent megold.

Kis településeken járva azt tapasztalom, hogy a munkalehetőségek bővülésével a roma emberek közül is sokan megtalálták a helyüket a munkaerőpiacon.

Valóban így van. Ez egyrészt arra utal, hogy az a sztereotípia, hogy a romák azért szegények, mert nem akarnak dolgozni és lusták, ostobaság. Hiszen a késő Kádár-rendszerben is nagy részük dolgozott. Kétségkívül, napjainkban a Miskolcra települt nagy cégek és az építőipar is egyre több embert szív föl, köztük romákat. Kis települések polgármesterivel beszélgetve az is kiderült, az emberek közötti konfliktusok általában nem etnikusak, hanem a különböző élethelyzetekből, társadalmi viszonyokból következnek. Ezért is fontos a munkához jutás, az iskoláztatás és a szemléletformálás. A társadalmi felzárkózás támogatása mindannyiunk érdeke. Fontos, hogy minden szegény ember kikerüljön ebből a méltatlan helyzetből. Érdekük a romáknak, a nem romáknak, a középosztálynak és az elitnek éppen úgy, hiszen a szegénység a társadalom és az ország számára is rendkívül káros.

Politikusoktól is elhangzik olykor, a roma emberek a gyermekvállalás útján akarnak bevételhez jutni. Kutatásai során mit tapasztalt ezen a téren?

Általánosítani semmiképpen nem lehet. Ez a kijelentés sértő a romákra nézve, de nemcsak rájuk, hanem mindenkire, aki több gyereket vállal. Ez egy átpolitizált beszédmód, aminek bizonyos értelemben egyedi esetekben van valóságalapja, de véleményem szerint az általánosítás a romákat mint csoportot akarja megbélyegezni. Legtöbbször ez a célja. Kétségkívül lehetnek olyan családok, ahol más megélhetési stratégia híján alkalmazhatják a több gyermek vállalását. Nyilván több jut ez által, mintha semmi nincs, de önmagában a gyermekek után járó juttatások a tisztes élet lehetőségét egyéb jövedelem nélkül nem biztosítják. Ez tehát lehet kényszerstratégia, de semmiképpen nem általános szisztéma. Én olyan családból származom, ahol édesanyám minden testvérének 5-6 gyermeke van, ők pedig kilencen voltak testvérek. Ma már a családunkban a gyermekszám lement 2-3-ra. Hogy hány gyermek születik egy családban, az mindig függ az adott kulturális mintától. Van, ahol nem korlátozzák a szülések számát, mert a gyermek érték, vagy követik a polgárosultabb mintát: akkor tudnak bizonyos életszínvonalat fenntartani, ha csak egy-két gyermeket vállalnak. Ez a két minta éppúgy jellemző a romákra is. Az igaz, hogy a mélyszegénységben élő családokban több a gyermek, de ott sem magától értetődő az összefüggés.

Sokan súlyos problémának tartják Magyarországon a szegregált oktatást, azaz hogy a roma gyerekek elkülönülve, külön osztályokban vagy iskolákban tanulnak. Ezzel kapcsolatban mi az álláspontja?

Társadalmilag veszélyes folyamatnak látom, hogy azokban a falvakban, ahol egyre magasabb a romák aránya, az iskolákba szinte csak roma gyerekek járnak, már abban az esetben is, ha a lakosság körében nem ők alkotják a nagyobb hányadot. Ez rendkívül káros folyamat, hiszen az együtt tanulás az integráció szempontjából döntő jelentőségű. Arról van szó, hogy a jobb módú szülők elviszik a gyerekeiket a közeli, városi (főleg egyházi fenntartású) iskolába. Így egy idő után a kis falvak iskolái etnikailag teljesen szegregált iskolák lesznek. Ezzel a társadalompolitikai gondolkodásnak valamit kezdenie kell, mert a szegregáció durván az esélyegyenlőség ellen hat. A roma gyerekek elkülönültsége a bezártságukat erősíti, ezáltal a szegénység újratermelődik, hiszen az iskola nem tud a többségi társadalomhoz közelíteni. A szegregáció egy idő múlva oda vezet, hogy ezek az iskolák az infrastrukturális és szaktanár-ellátottság okán nem tudnak olyan képzést biztosítani, mint a többségi társadalom gyermekeinek az elit iskolák. Ez pedig tovább növeli a szakadékot, és nem szolgálja a felzárkózást.

Dr. Kotics József

Tanulmányok: történelem, etnográfia

Munkahely, foglalkozás: Miskolci Egyetem BTK Antropológiai és Filozófiai Tudományok Intézete, kulturális antropológus

Legfőbb kutatási témák: történeti antropológia, gazdasági antropológia, multietnikus együttélési modellek, cigány–magyar együttélés