tortadizájnverseny

2019.09.03. 16:00

Ami csak szem-szájnak ingere

Olyan nemzetközi versenyt rendeznek Szikszón, amely még nem volt hazánkban.

Horváth Imre

Dr. Lenkei Ferencné (balról) a versenyt bejelentő tájékoztatón Takács Lászlóné alpolgármesterrel és Sylvia Elbával

Forrás: ÉM

A legszebb torták, díszek, aprósütemények mérkőznek meg. Itt nemcsak az íz számít, hanem a kinézet is, sőt! Lesznek kategóriák, amelyeknél a zsűri mérőszalagot kap majd a kezébe, tudtuk meg dr. Lenkei Ferencné ötletgazda, szervezőtől.

Óriási az érdeklődés Magyarország első nemzetközi tortadizájnversenye iránt, amelyet Cake de la Cake néven szeptember 14-én rendeznek meg Szikszón, az Inkubátorházban. ­Olyannyira, hogy a nevezők számát tekintve lassan „kinövik” az épületet, és a támogatók sorát is nehéz lesz felsorolni majd a verseny napján.

„A barátok elkezdtek unszolni, hogy nevezzek be egy versenyre.” Dr. Lenkei Ferencné

Hobbiként indult

Persze az érdeklődés nem véletlen, hiszen hazánkban ilyen méretű nemzetközi versenyt még nem hoztak tető alá, miközben a tortaversenyek iránt hatalmas az érdeklődés az egész világon, az emberek nemcsak enni és kóstolni, hanem nézni is imádják a ma már sokszor műalkotásnak számító cukrászati versenyműveket, amelyekbe az ember szinte sajnál belevágni, beleharapni.

Az, hogy egy ilyen verseny a megyénkbe kerüljön – ahogy az már lenni szokott – kellett néhány, a téma iránt végletekig elhivatott ember munkája, közülük is elsősorban kiemelendő dr. Lenkei Ferencné Erzsébet, aki az ötletgazda, főszervező és mindenes egyben.

Dr. Lenkei Ferencné Böbe

Erzsébetet – vagy ahogy a barátai nevezik, Böbét – már kétszer is volt szerencsénk bemutatni lapunk hasábjain, ugyanis az utóbbi években sorra hívta fel a figyelmet magára a szebbnél szebb tortáival, amelyet nyugdíjas korba lépve eredetileg csak hobbiból kezdett el készíteni, de ennél sokkal több lett ez számára.

– Első alkalommal egy barátnőm születésnapjára készítettem el egy táska alakú tortát, amelybe csak úgy belevágtam, különösebb „szakmai” előképzettség nélkül, persze korábban is sokat sütöttem. Ennek megfelelően meg is szenvedtem vele kicsit, de jól sikerült, és mindenkinek nagyon ízlett, így jöttek az újabb torták, miközben elkezdtem komolyabban is foglalkozni a cukrászattal, így tanfolyamokra, képzésekre iratkoztam be, ahol sok trükköt sikerült elsajátítani, amelyek javították a technikámat. Így hamarosan elértem egy olyan szintre, amikor a barátok elkezdtek unszolni, hogy nevezzek be egy versenyre. Végül beadtam a derekam, és a Palotási Tortafesztiválra elküldtem a jelentkezésemet az utolsó pillanatban. Aztán alaposan elbizonytalanodtam, de végül elkészült, és ezüstérmes lettem vele, illetve a fesztivál legfinomabb tortája lett az enyém – meséli a kezdetekről.

Ez persze hatalmas lökést adott, így jöttek a versenyek sorban, díjak, elismerések, miközben egyre inkább elkezdett az artisztika felé is kanyarodni. Végül úgy döntött, hogy belevág nemzetközi versenybe is, így Londonban és Birminghamben is megmérette magát, amelyeken ugyan hajszál híján nem sikerült dobogóra kerülni, de olyan élményben volt része, amelyet úgy gondolt, hogy másoknak is át kellene élniük. Mivel azonban keveseknek adatik meg a lehetőség, hogy Angliában versenyezzenek, ezért úgy döntött, hogy a versenyt hozza „házhoz”.

Társra talált

Egy ideig hiába próbálkozott, nem talált társakat a szervezéshez, de a kinti versenyek másik nagy hozománya volt, hogy megismerkedett Sylvia Elba magyar származású, hosszabb ideje Londonban élő mestercukrásszal, aki számtalan díjat szerzett már a világeseményen, a Cake Internationalen. Sikerei elismeréseként ma már zsűritagja a kétezer versenyzőt és 20-25 ezer látogatót vonzó eseménynek. Sylvia pedig azonnal lelkesen csatlakozott a szervezéshez, amely már egy éve zajlik.

Hatalmas az érdeklődés az egész országból és a határon túlról is, van, aki több száz kilométerről érkezik majd, ami nagy dolog, tekintve, hogy a versenyművet el kell juttatni a helyszínre. A tervek szerint 17 kategóriában mérkőznek majd meg a jelentkezők, amatőrök, profik és juniorok külön-külön. Ezek között lesz többek között esküvői torta, krémmel készülő, nem burkolt, illetve burkolt torták, faragott formatorták, free from, vagyis mentes torták, tányérdesszert és cukorartisztika kicsi és nagy méretű, de például még cukorvirág is. Aminek csak lehet, ehetőnek kell lennie minden kategóriában, és mindegyikben, ahol méretek vannak megadva, ott szigorúan mérni fognak a több országból érkező és hazai zsűritagok.

Három kategóriagyőztest támogatnak abban, hogy kijussanak a jövő áprilisi Cake International versenyre Londonba, illetve a junior győztes a Sugar Paris versenyen indulhat, a költségeket a szervezők állják majd. Szikszó az idén ünnepli az újra várossá válásának 30. évfordulóját, ehhez kapcsolódik a Szikszó30 eseménysorozat, amelynek része a Cake de la Cake verseny is, melyet a város mindenben támogat.

A szeptember 14-ei szikszói versenyre az érdeklődő közönséget is várják, akik torta­jegy-vásárlással nemcsak láthatják, hanem meg is ízlelhetik majd az indulók remekeit. A versenyzőknek reggel kell megjelenni majd a pályaművekkel együtt, egy előkészítő helyiségben lesz lehetőség az összeállításra, a végső simítások megejtésére. A délelőtt a zsűrizéssel telik majd, ami közben a versenyzőknek lehetősége nyílik például a városi uszoda szolgáltatásait igénybe venni. Dél körül hivatalos megnyitó és kulturális műsor is várja majd a közönséget, délután szakmai bemutatókon lehet részt venni a földszinten, míg a versenyműveket az emeleten lehet majd megtekinteni. A verseny zárásaként pedig természetesen a díjátadót ejtik majd meg, amely során számtalan különdíjat is kiosztanak a támogatók felajánlásában.

A közönség is nyer

De a pontszámok alapján arany, ezüst és bronz minősítéseket is kapnak a versenyzők, ahogy egy abszolút győztest is hirdetnek. De nyerhetnek a látogatók is, ugyanis kisorsolnak például egy 150 ezer forint értékű menyasszonyi ruhát, tehát több szempontból is érdemes lesz kilátogatni Szikszóra.

– A Cake International is támogatja a versenyünket, megosztja, promotálja, ami hatalmas elismerés számunkra, és már azon gondolkodunk, hogyan fejlesztjük majd jövőre tovább – meséli Erzsébet, aki nagyon izgatottan várja a szeptember 14-ét.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában