Ötven sofőrrel kevesebb

2019.10.30. 11:30

Kiverte a biztosítékot a menetrendváltozás

Az MVK az őszi szünetre hivatkozva csökkentette járatszámait.

Tajthy Ákos

Káosz a miskolci tömegközlekedésben

Fotó: Ádám János

Hétfő óta szombati menetrend szerint közlekedik a legtöbb miskolci buszjárat. A Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK) az intézkedést az őszi szünetre hivatkozva hozta meg, ráadásul mintha hirtelen felindulásból tették volna, hiszen a menetrend-módosítást pénteken jelentették be – másnaptól.

A tömegközlekedést igénybe vevők felháborodtak, sokan nem értesültek időben a módosításokról, így aztán a megszokottnál jóval többet – voltak, akiknek akár negyven percet – kellett várniuk a buszmegállókban. A bejelentésről szóló cikkek alatt rövid idő alatt rengeteg felháborodott komment jelent meg, de az MVK hivatalos Facebook-oldalát is elözönlötték a panaszok.

„Miskolcon csak diákok és tanárok élnek. Vagy másnak sem kell dolgozni, nekünk is szünet van?” „Felháborító volt a mai közlekedés. Berek­alja–Repülőtér útvonal egy fél napot vett igénybe.”

Ez csak két, a nyomdafestéket is tűrő hozzászólás a sok közül. Az igazi káosz aztán hétfőn reggel kezdődött.

Az őszi szüneti menetrend miatt hétfő reggel már sok járat képtelen volt kiszolgálni a munkába igyekvőket. Szerkesztőségünk munkatársai a belvárost járva azt tapasztalták, mindenki az őszi menetrendről beszél.

– Reggel több mint egy óra alatt értem a Kiliánból a belvárosba. Előre félek, hogy jutok el délután Diósgyőrbe az unokámért! – zsörtölődött egy idős asszony, aki nevét vonakodott elmondani.

Őskáosz

József arról panaszkodott, hogy durván elkésett munkahelyéről. Dániel a 35-ös busz menetrendjére panaszkodott. – A weboldal, az alkalmazás és a kijelző is más indulási időt jelzett. Gratulálok az MVK-nak ehhez!

Több olvasónk is azt mondta, az intézkedés valódi oka az, hogy hónapok óta kevés a buszvezető az MVK-nál. Erről beszélt lapunknak Fejér Balázs, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület miskolci csoportjának elnöke is, aki szombaton közleményben ekézte emiatt a céget.

– A történtek egyértelműen válságintézkedésnek tűnnek. Sajnálatos, hogy ilyen szintig engedték fajulni a sofőrhiányt, amit most az utasokon ver le a cég – mondta.

Tény, hogy az őszi szüneti menetrendnek nincsenek nagy hagyományai Miskolcon, ezért hétfőn az MVK-tól is megkérdeztük, mi ennek az oka. A válasz csak kedden érkezett meg, de ne szaladjunk ennyire előre: Veres Pál, Miskolc polgármestere ugyanis tegnap a cég vezetőivel és a sofőröket is képviselő szakszervezettel is egyeztetett.

Az ezt követően kiadott közleményben egyebek mellett azt írták: az MVK munkájára nagyjából három éve nyomja rá bélyegét a létszámhiány, jelenleg 50 sofőr hiányzik a rendszerből, a többiek pedig erőn felül teljesítenek már hosszú ideje.

Szerkesztőségünknek küldött válaszában nagyjából az MVK is ezt írta le: „annak ellenére, hogy az országosan is hiányszakmának számító buszvezetők pótlására, létszámuk növelésére mindent megtettek, eddig nem jártak sikerrel. A buszjáratok nagy része továbbra is menetrend szerint közlekedik, de vannak és várhatóan lesznek is olyan járatok, amelyek ideiglenesen nem, vagy összevontan közlekednek.”

Hirdetik az állásokat

Azt írták, elszántak a járművezetők pótlását illetően, újságokban és online felületen hirdetnek és belső ösztönzőrendszer is működik: ha az új járművezető a próbaidő után marad az MVK Zrt.-nél, akkor ő is és az őt beajánló kolléga is jutalomban részesül.

– Idén villamos- és buszvezetői képzést is indítottunk: 16 villamosvezető sikeresen vizsgázott. Húsz leendő buszvezető részére szeptemberben indítottunk a regionális munkaügyi központ Miskolci Kirendeltség és Szolgáltató Központtal közösen államilag támogatott képzést – tették hozzá.

Kiemelték: a béreket az érdekképviselettel egyeztetve folyamatosan emelték. A cég válaszában végül leszögezte, a probléma hosszú távú megoldásának érdekében javaslatukra a hazai helyi közlekedési szolgáltatók közösen fordultak az illetékes minisztériumhoz, hogy ismét lehessen D kategóriás jogosítványt szerezni C kategória megszerzése nélkül.

– Ez a könnyítés – amely korábban működő gyakorlat volt, és az EU-ban jelenleg is működő modell – a járművezetői képzésben lehetővé tenné, hogy több jelentkezőt lehessen a képzésekbe bevonni – tették hozzá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában