nem nyugszanak a kedélyek

2019.10.31. 20:00

Még mindig dühösek az utasok a megállókban

Szerdán is ritkán jártak a buszok Miskolcon, és a helyzet még csütörtökön sem változik.

Hegyi Erika

A villamosok újra munkanapi menetrend szerint közlekednek

Fotó: Ádám János

Bár hatalmas felháborodást és káoszt okozott hétfőn, hogy a Miskolc Városi Közlekedési (MVK) Zrt. őszi szüneti menetrendet (szombatit) vezetett be erre a hétre, szerdán sem történt meg a járatok sűrítése. Sőt, még csütörtökön is ritkán járó buszokra és villamosokra kell számítanunk. Legalábbis ez derült ki, amikor a közlekedési vállalat ügyfélszolgálatán érdeklődtünk. A közösségi oldalukon található hozzászólásokból és az általunk megkérdezett utasok válaszaiból kiderült, szinte minden útvonalon gondot okozott a „hirtelen” bevezetett őszi szüneti menetrend.

Inkább villamossal

Anna (kérte, teljes nevét ne írjuk meg) dolgozni sietett volna hétfőn reggel a Győri kapuból a belvárosba. Álldogált a buszmegállóban, és a mellette várakozó nyugdíjas hölgynek mondta, hogy mindjárt itt lesz a busz. Nagy meglepődésére az idős hölgytől tudta meg, hogy a busz 8 perccel később érkezik a megszokottnál. Anna nem szeretett volna elkésni, így inkább átsietett a villamosmegállóba. Azzal épp beért a munkahelyére.

– Nem értem, miért kellett ritkítani a járatokat az őszi szünetben. Az rendben van, hogy a gyerekek nem járnak ilyenkor iskolába, de a felnőttek dolgoznak – háborgott Anna.

Tündének, aki Diósgyőrben lakik, és szintén a belvárosban dolgozik, szerencséje volt, mert azt az 1-es buszt, amivel reggelente dolgozni jár, nem szüntették meg. Napközben viszont hallott a káoszról, és a biztonság kedvéért inkább villamossal ment haza.

– Az egyik ismerősöm azonban az egyetemen dolgozik, ő felháborodva újságolta, hogy oda most alig lehet eljutni. Hihetetlen, hogy egy ilyen nagy városban, mint Miskolc, nem tudnak megfelelő számú sofőrt biztosítani. Akik az MVK-nál dolgoznak, arra panaszkodnak, hogy állandóan túlórázniuk kell, nem megfelelő a munkabeosztásuk és kevés a fizetésük. Ha oda is téved egy-két fiatal, rövid időn belül leszámol, mert talál jobb állást magasabb fizetésért, ahol naponta nem kell több száz ember biztonságáért felelni – sorolja Tünde.

Sofőröket keresnek

Az MVK Zrt. folyamatosan keres autóbusz-vezetőket. Hirdetései alapján azonban a jelentkezőknek többek között rendelkezniük kell D kategóriás jogosítvánnyal. A munkabér 1780–2200 forint óránként, pótlékokkal, ezenfelül 350 ezer forint éves béren kívüli juttatás is jár.

A közösségi oldalon még szerdán is áradtak a panaszok. Volt, aki azt sérelmezte, hogy a közlekedési vállalat honlapján a menetrendben nincs feltüntetve az őszi szünetre vonatkozó ritkítás. Mások a 11-es busz menetrendjét nem értik, ami 40 percenként jár. A Bábonyibércen lakók gyalog hamarabb hazaérnek, mint busszal. „De akkor minek fizetjük ki a 7 ezer forintos bérletet?”, kérdezik. Többen fel is vetik, hogy a bérlet árából visszatérítés járna az utasoknak a ritkított járatok miatt. Az egyik utas arról számolt be, hogy hajnalban állt a buszmegállóban, munkába igyekezett volna, amikor azzal szembesült, hogy a szombati menetrend érvényes. Jól el is késett. Mások a Diósgyőr–Repülőtér járatra voltak dühösek, ami szintén nem érkezett meg szokásos időben a buszmegállóba.

„Tegnap délután az unokámmal épphogy felfértem a 6-os buszra babakocsival. Felháborító, hogy épp a legnagyobb forgalomba kis buszt tesznek be, arról nem beszélve, hogy 40 percig álltam a buszmegállóban. Akik ezt kitalálták, biztos, hogy nem busszal közlekednek”, vélekedett egy újabb utas.

Így változott

Az őszi szünet miatt bevezetett menetrenden – a hétfői tapasztalatok alapján, az utasok kérésére – változtattak. Október 31-ig a villamosok munkanapi, az autóbuszok szombati rend szerint közlekednek, kivéve a 8-as, 22-es, 43-as, 45-ös, 54-es és 240-es járatokat, amelyeknél munkanapi, és a 44-es járatot, amelynél a hétfő-csütörtöki menetrend érvényes. A 20-as autóbusz egyes járatai a tanulmányi épületek, Egyetemváros végállomás érintésével közlekednek. A 21-es autóbusz a Szondi György utca megállóhely, a 45-ös autóbusz a Déli Ipari Park – Joyson megállóhely érintésével közlekedik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában