Hogyan mondjuk meg?

Így, a halottak napja környékén újra és újra felmerül, de egész évben érvényes a kérdés: hogyan mondjuk el a gyereknek mi is az az elmú­lás? – Pócsi Orsolya klinikai szakpszichológustól érdeklődtünk.

– Egy kisgyereknek is meg kell birkózni a halandóság terhével. A szülők mutatnak ebben is példát, a saját viselkedésükkel, hogy hogyan lehet veszteségeket megélni, hogyan lehet az érzelmeket kifejezni ezzel kapcsolatban, és a gyerekek ezt megtanulják. De a halál az sajnos olyan tabutéma, amit nem nagyon szívesen vesznek elő a szülők, illetve sokszor tagadással reagálnak rá. Próbálnak olyat mondani, ami a gyerekek számára könnyen emészthetővé válik, holott a gyerekek találkoznak a halállal például mikor bogarakat nézegetnek az ablakpárkányon, ami nem él, és bennük is elindít egy személyes gondolatsort, a saját haláluknak a lehetősége is kirajzolódik számukra. Ezért fontos, hogy a gyerekkel a saját értelmi szintjén, ha benne ez a téma megjelenik és kíváncsi rá, beszélni kell – fejti ki a pszichológus.

Nehéz értelmezni

– Közeli hozzátartozó esetén a kicsi gyerekeknek nagyon nehéz értelmezni azt, ami történik, hiszen látják a szüleik gyászát, esetenként nagy sírásokat, és a gyerek nem tudja, hogy ez hova köthető. De ha elmagyarázzuk neki, hogy ez a szomorúság, fájdalom, ami most kiszakad belőlünk természetes, akkor megérti majd, hogy ez feldolgozható, viselhető dolog. Ez nem egy olyan érzés, amit mindig el kell rejtenünk, hanem ezzel meg tudunk birkózni. De ha a gyerek a veszteségekkel találkozik – akár halál formájában is – meg fogja könnyíteni számára mindenféle veszteség- vagy elválásélmény feldolgozását. Sorozatos kötődések és elválások kísérik az életünket, és fontos, hogy kiskorban is olyan tapasztalása legyen erről, amihez a későbbiekben vissza tud nyúlni.

Ha például kisállat is van a családban, amely meghal, el kell kísérni együtt az utolsó útjára, együtt emlékezzünk meg róla. Sajnos ezek a dolgok megtörténnek, és ha tudunk erről beszélni, akkor elviselhetőbb, feldolgozhatóbb. Mert ha csak érzem, hogy valami rossz történik körülöttem, de senki nem magyarázza el, addig bármire gondolhatok, hogy mi lehet. De ha beszélünk ezekről a dolgokról akkor a kisgyerek tudja mihez kötni – magyarázza.

Vegyen részt

– Sokszor szülői aggódásból, féltésből döntenek a gyerek feje fölött, hogy elvigyék-e a gyászszertartásra. Nagyobb gyerektől meg is lehet kérdezni, hogy el szeretne-e jönni, de pár szóban el kell neki mondani, mi fog történni, és mi ennek a szertartásnak a célja, mi a jelentősége. Amit ilyenkor lát egy gyerek, az neki mind új, viszont nagyon fontos tudatosítani benne, hogy a halottnak ez már nem okoz fájdalmat. Fontos elmondani, hogy lehet, lesznek olyan családtagok, akik nagyon fognak sírni. A temetés után is célszerű otthon beszélgetni erről, és meg kell engedni, hogy a gyerek a saját maga módján gyászoljon, ahogy ő tud. Az, hogy egy gyerek rövid szomorúság után a játékba feledkezik, az nem a közömbösséget jelenti, hanem ő így tudja ezeket az érzelmeket beengedni, ennyit tudott belőle most feldolgozni. De akár egy meghitt beszélgetéssel a későbbiekben vagy mese megválasztásával lehet őket érzékenyíteni erre a témára – tanácsolja a szakember.

Idő kell rá

– A gyerekeimnek a nagymamájuk halála volt az első veszteségélményük. A mai napig beszélünk róla, rengeteg videó van, amit vissza tudnak nézni, rengeteg jó emlék. Egy nagymama olyan jó élményeket tud adni, és olyan jó, hogy ezekben az emlékekben el lehet néha időzni. A mai világban minden arról szól, hogy gyorsan csináljunk mindent, gyorsan legyünk túl dolgokon, gyászon, temetésen… és ilyenkor gyakran tagadásba merítkeznek az emberek. De hiába élünk ilyen felfokozott tempóban, a lelki feldolgozáshoz ma is ugyanannyi idő kell, mint amennyi száz éve kellett. Ezért nem szabad ezt siettetni senkinél, hagyni kell, hogy a szomorúság is megélhető legyen – összegzi Pócsi Orsolya.