virtuális világ

2020.02.06. 20:00

Az online térből a valóságba

A kognitív és az érzelmi fejlődésre is hatással van a virtuális világban töltött idő.

Detzky Anna

Tari Annamária

Fotó: Kozma István

Február 5-e a biztonságos internet napja. Az alfa- és Z generáció állandó online jelenlétéből fakadó problémáit járta körül Tari Annamária klinikai szakpszichológus a Szülőnek lenni a XXI. században – kamaszkortól indulnak a konfliktusok című előadásán, január 30-án, a Földes Ferenc Gimnázium Szülőakadémia sorozatán.

Tekintélyelv helyett

Az előadás abból indult ki, hogy a mai kor fiataljai egészen másfajta kihívásokkal néznek szembe, mint szüleik generációja. Tari Annamária felvázolta, hogy a korábbi iskolarendszerre még a poroszos nevelési stílus és a tekintélytisztelet volt jellemző.

A mai kamaszoknak viszont teljesen természetes, hogy visszabeszélnek a szüleiknek. Ugyanakkor olyan társadalmi berendezkedés veszi őket körül, amiben a versenynek sokkal nagyobb szerep jut, mint korábban. A helyzetet súlyosbítja az online közösségi média és a számítógépes játékok romboló hatása, amivel már a kiskamaszok is sokszor órákat töltenek naponta.

A virtuális világ valótlansága miatt veszélyes, mert olyan elvárásokat támaszt a gyerekekkel szemben, amelyek elérhetetlenek. Például nagy szerepet játszik a testképzavarral összefüggő, egyre nagyobb számban megjelenő anorexia és bulimia nervosa kialakulásában – tudtuk meg.

Személyiségtorzulás

„Nagy piszokság, hogy miközben az óvodapedagógiából tudjuk, hogy a kétéveseknek lassan a 20 százaléka okostelefon-tulajdonos, közben a fehérállományuk egy kicsit máshogy fog fejlődni” – emelte ki a szakember. Elhangzott, hogy ennek az az oka, hogy a technikai fejlődés segítségével egyre rövidebb idő alatt egyre nagyobb információtömeget tudunk továbbítani, például egy videó által. Az ember személyiségfejlődése és alkalmazkodási készsége azonban ettől még nem lett gyorsabb. Miközben a kamaszok egy álvilág szabályaihoz próbálnak idomulni, nem sajátítják el az élethez szükséges megküzdési képességeket. Összességében tehát a képernyő előtt töltött idő befolyásolja, hogy milyen lesz a kognitív működésük és az érzelmi fejlődésük, képesek lesznek-e kapcsolódni másokhoz, és lesz-e valódi önbecsülésük.

A szülők helyes nevelésén sok múlik. A megfelelő határok felállításával elkerülhető a gyermek online tér okozta személyiségtorzulása. Mindennek a kölcsönös bizalom az alapja. A nehézséget gyakran az jelenti, hogy legtöbbször az egész család életében szükséges változásokat bevezetni. Például olyan vonzó közös tevékenységekre szánni időt, amelyeket a számítógépes játék helyett fel lehet kínálni, vagy ha már kialakult a függőség, szembesíteni a valósággal.

„Beszéltem egy orvos kollégával, neki 13 éves a fia, aki rágyógyult egy agresszív online játékra nagyon csúnyán. Elmondom, mit csinált ez az anya, mert zseniális ötlet. Fogta a saját okostelefonját, várt két órát, amíg tudta, hogy a gyereke belezsibbad a játékba, bement és oldalról lefotózta. Aztán másnap, amikor a gyereke valamiért jókedvűen nevetett a regge­linél, akkor is lefotózta. Nem volt rest, ezt a két fotót kinyomtatta, és másnap odatette a gyerek elé, és megkérdezte, hogy mit szól hozzá. Akkor az okos fiú rábámult a játszós képre, és azt mondta, hogy te jó ég, úgy nézek ki, mint egy zombi. A szembesítés után már jelentősen csökkenteni lehetett a játékidőt” – mesélte a pszichológus.

A szülő és kamasz gyermeke közötti bizalmi kapcsolatot a helyes kommunikációval lehet kiépíteni. Ennek alapja, hogy újabb elvárások felállítása és a fiatal teljesítményének számonkérése helyett legyenek kellemes pontjai is a beszélgetéseknek.

Olvasás, zene és sport

„Amikor középiskolást nevelnek, akkor igaziból nem az a kérdés, hogy kijavítja-e a hármasát négyesre. Nem is csak az a valódi kérdés, hogy elsőre sikerül-e a felvételije, hanem hogy sikerül-e belőle olyan felnőttet faragniuk, aki jó ember, bírja és állja a csapásokat, elég bátor ahhoz, hogy belemenjen helyzetekbe, és nem roskad össze” – hangsúlyozta Tari Annamária, amiben véleménye szerint az olvasás és a komolyzene megszerettetése, illetve a rendszeres sport komoly szerepet játszik.


Szabályok a neten

  • A közösségi oldalak többnyire biztonságos keretek között teszik lehetővé, hogy a felhasználók egymás közt üzeneteket osszanak meg, ismerkedjenek. Azonban, ha a profil minden adata nyilvános, akkor a felhasználó üzenetei és elérhetőségei bárki számára láthatóak, ezért célszerű a legtöbb személyes adatot csak az ismert és megbízhatónak tartott baráttal megosztani.
  • A tinik gyakran esnek abba a hibába, hogy megosztják egymás között profiljelszavukat. Ennek következménye könnyen belátható: adatok megváltoztatása tréfából, visszaélés az adatokkal, mások lejáratása az áldozat neve alatt és hasonlók, melyek eredményeként az áldozat környezete könnyen ellene fordulhat és ellehetetlenítik az életét.
  • Nem számít mennyire szigorúak a biztonsági beállítások, ha a gyerek önként adja meg adatait másoknak. A tinik gyakran űznek sportot abból, kinek mennyi „barátja” van, ez azt a hamis érzést keltheti bennük, hogy népszerűek. Sajnos ezt a viselkedést gyakran kihasználják a rossz szándékkal közeledők, személyes adatokat próbálnak kiszedni az óvatlan gyerkőcből.
  • A tinik soha nem tennék közszemlére problémáikat (bukás matekból, ki a szerelme, családi bajok) a való életben, azonban pont az ellenkezőjét teszik a neten. Olyan intim dolgokat is képesek megosztani netes „barátaikkal”, melyeket a legjobban titkolnak és képtelenek lennének beszélni róluk. Ha valaki túlzásba viszi magánügyeinek megosztását, akkor könnyen bajt hozhat magára. A gyerek szociálisan sérülhet, viselkedése problémássá válhat az őt ért sokk miatt.
  • A tinik gyakran tesznek fel olyan fotókat vagy osztanak meg történeteket, melyek akkor jó kalandnak számítottak, gyerekcsínyeket, vicces képeket (többnyire szexuális, ittas, drogos, esetleg más, negatív töltetű, későbbiekben kompromittáló dolgokat), abban a tévhitben élve, hogy csak barátaik tudnak azokról. Azonban sokan elfelejtik, hogy ezek bizony kihatnak későbbi életükre, felsőbb iskola, munkahely, karrier múlhat egy kevésbé előnyös fotón. A web nem felejt, ami egyszer már felkerült, annak nyoma marad.
  • Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában