Koronavírus

2020.04.15. 13:00

Maszk, kesztyű, fertőtlenítő

Tizenhatmilliót költött védőfelszerelésekre a miskolci önkormányzat.

Hajdu Mariann

A hétvégén a városban intézkedő rendőröknek, polgárőröknek, önkormányzati rendészeknek nem volt védőfelszerelésük, jelezte olvasónk, és egyben felvetette a kérdést, milyen felszerelést kapnak a védekezésben résztvevők Miskolcon.

A miskolci önkormányzattól érdeklődtünk, akik a Miskolci Önkormányzati Rendészet munkatársairól nyilatkozhattak, ők pedig szerintük védőfelszerelésben dolgozhattak, hiszen azokat az önkormányzat már korábban, nagy mennyiségben biztosította számukra.

„A koronavírus elleni védekezésben részt vevő önkormányzati intézmények, szervezetek dolgozóinak védelméről elsősorban maszkokkal, gumikesztyűvel és fertőtlenítőszerekkel gondoskodik a város” – válaszolták kérdésünkre. Hozzáfűzték, a miskolci önkormányzat eddig csak a védőfelszerelések és a fertőtlenítőszerek beszerzésére 16 millió forintot költött. Ezekből kaptak az ügyeletes óvodák és bölcsődék, a házi és gyermekorvosi rendelők, az idősellátásban, a bentlakásos otthonokban, valamint a hajléktalanellátásban dolgozó szakemberek. A Miskolc Holding Zrt. tagvállalatainak dolgozói számára eddig összesen 3500 darab maszkot biztosítottak, ebből 2500-at az MVK dolgozói kaptak.

„Háziorvosoknak és szociális területen dolgozóknak 5625 darab sebészeti arcmaszkot és 1250 KN95 típusú maszkot, valamint tisztítószereket juttattunk el, ezenfelül további 30 ezer maszk szétosztását kezdtük meg a nem önkormányzati fenntartású, de fontos feladatot ellátó fogászati alapellátást nyújtó orvosok, az otthonápolási szolgálatot végző ápolók, és a fogyatékkal élők bentlakásos intézményeiben dolgozók számára. Az egyik önkormányzati céget, a MiProdukt Kft.-t pedig többször használható, mosható textilmaszkok készítésére állítottuk át”, tájékoztatott a miskolci önkormányzat sajtóosztálya.

Szigorítottak a szabályokon

– Milyen felszerelést kapnak az idősellátásban részt vevők? – kérdeztük.

„Az idősellátásban dolgozók a már említett védőfelszereléseket kapják a miskolci önkormányzattól. Az idősellátásban dolgozók minden esetben maszkban, kesztyűben, folyamatos fertőtlenítés mellett végzik feladataikat, legyen szó akár a MESZEGYI, akár a Miskolci Önkormányzati Rendészet munkatársairól. Fontos megjegyezni, az elmúlt héten az önkormányzat még szigorúbb higiéniai szabályokat vezetett be az idősellátás működési rendjében (zsilipelés, fokozott takarítás, fertőtlenítés)” – emelte ki válaszában a sajtóosztály.

(A borítóképen: A város egyik ügyeletes óvodája, a Százszorszép | Fotó: ÉM-Archívum)

Kapcsolódó cikkeink:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában