Föld alatti világunk egy női fotós szemével

Ez alkalomból egy miskolci barlangásszal, Berentés Ágnessel beszélgettünk, akinek a munkája és hobbija is ehhez a világhoz kötődik.

Hogyan választottad ezt a hobbit, mi ragadott meg ebben a világban? Mióta foglalkozol vele?

Hetedik éve barlangászom. Az első barlang-túrám után azt mondtam, hogy soha többé barlang! Kúszás-mászás a sárban, sötétben, minden csúszik és eléggé elfáradtam. Valójában az első élmény nagyon meghatározó, de később letisztultak bennem az emlékek.

Amiért beleszerettem ebbe az egészbe, hogy teljesen más ez a világ, mint amit az ember megszokott a hétköznapokban. A mindennapi életben sokszor elsikkadnak a valós értékek, ugyanakkor ezek felértékelődnek, ha lemész a föld alá. Ott nincs internet, térerő, nem tudsz kimenni a boltba, ha megkívánsz valamit. Ott egyszerűen csak önmagad vagy és a társaid, akikre bármiben számíthatsz.

A jelenlegi rohanó világunkban sok a felszínes kapcsolat. A barlangászat során azonban nagyon összekovácsolódik a csapat, felértékelődnek az igazi értékek. Nagy az összetartás, ami talán összességében a barlangász társadalomra is elmondható. Mindezeken felül olyan kalandokat élhetsz át, ami a legtöbb ember számára csak filmekből ismert, és kis szerencsével olyan helyeken is járhatsz, ahol ember előtted még soha.

Hivatásszerűen foglalkozol a barlangászással vagy baráti társaságban?

Nekem a barlangászat egy életforma. Régen túlmutat a hobbin, vagy talán soha nem is csak annyi volt. Elvégeztem a túravezetői képzést, amely nagyon komplex dolog, és több éves barlangász tapasztalatra, valamint megelőző vizsgákra épül.

A barlangászaton belül én Magyarországon egyetlen nőként a barlangi fotózás irányát választottam, hogy „felhozhassam” a lenti világot olyanoknak, akik sosem jutnak le oda. Megmutathassam, én hogyan látom a „csend világát”. Úgy éreztem, ezzel tudok hozzátenni valamit ahhoz, hogy átformáljam az emberek fejében élő sztereotípiákat a barlangok világáról.

Jelenleg egy budapesti és rozsnyói egyesületnek vagyok a tagja, azonban a Bükkben kezdtem, a gyökereim innen indulnak.

A jelenlegi munkám is a barlangászathoz kapcsolódik, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) alkalmazottjaként geokémiai, paleoklimatológiai és mikrobiológiai vizsgálatokhoz szükséges mintákat gyűjtök barlangokban.

Jelenleg az Országos Barlangnyilvántartás több mint 1140 barlangot tart nyilván a Bükkben, megyénkben található a legtöbb barlang hazánkban. Te melyekben jártál?

Kevés kivétellel minden nagyobb barlangban jártam a Bükkben, hisz itt kezdtem barlangászni, kutatni, fotózni is, és célom volt megismerni a hegység mélyét. Ehhez kapcsolódó kiállításom 2017-ben láthatták a miskolciak a Hermann Ottó Múzeumban.

Mai napig az egyik legkedvesebb barlang számomra az István-lápai-barlang. Ez jelenleg Magyarország második legmélyebb (254 m) barlangja a Bányász-barlang után. Ugyanakkor szemet gyönyörködtetően változatos formavilágát nem tudom megunni.

Másik kedvencem a Létrási-vizesbarlang, ahol kezdtem, és ahová első, meghatározó élményeim kötnek. Itt egyébként a helyi barlangkutatók, a Marcel Loubens Barlangkutató Egyesület által szervezett nyílt, vezetett túrákon belül bárki kipróbálhatja a barlangászat élményét, de a Bükki Nemzeti Parknak is vannak itt vezetett túrái.

Azért ez veszélyes sport. Volt amikor szorult helyzetbe kerültél?

A barlangászatban azért szerencsére nincsenek gyakran balesetek, talán mert nagyon jó képzési rendszerünk és szigorú szabályaink vannak. Megfelelő körültekintéssel pedig kiküszöbölhető a veszélyforrások nagy része.

Mellette viszont technikailag nagyon képzett barlangi mentőszolgálat működik hazánkban, ha valaki bajba kerül, akkor ingyenesen, rendkívül szakképzett emberek sietnek a segítségére.

Ettől függetlenül átéltem már veszélyes helyzeteket. Azt is hozzá kell tenni azért, hogy elég sok időt töltök barlangban, az elmúlt hónapokban előfordult, hogy két hét alatt 13 napot lent voltam.

Az egyik ilyen élményem külföldön egy vízbetörés volt, amikor egy 300 méter mély akna oldalából megeredt a víz, miközben mi a kötélen voltunk. Szerencsére csak átáztunk, nem volt akkora erőssége, hogy megfulladjunk. Itt a hipotermia volt, ami veszélyt jelenthetett volna, a 2-3 °C-os barlangi levegőben.

Egy nagyobb, akár több napos földalatti alvással járó külföldi túra során alapvető, hogy elsősegély felszerelés, izofólia, bubifólia, tartalék élelmiszer és gázfőző mindig legyen nálunk. Magyarországon közel 10 °C a barlangok átlagos hőmérséklete, a patakos barlangokban 8 °C, azonban külföldön 2-3 °C is lehet. Ilyenkor, ha az ember átázott, életet menthet, ha körbetekeri magát a hőszigetelő fóliákkal, illetve ha tud meleget enni.

Az élményről többes számban beszélsz, itt hányan voltatok?

Itt öten voltunk, de a barlangászat kifejezetten csapatsport. Egy barlangtúra csapatának minimum 4 főnek kell lennie, azért hogy ha valaki bajba kerülne, akkor is ott tudjon valaki maradni mellette és ketten ki tudjanak jönni segítségért. Egyedül nem szabad barlangba menni.

Megyénkben számos barlang található, közülük több olyan, amely valamilyen formában rekord az országban. Magyarországon régiónkban van a legmélyebb barlang a Bányász-barlang. Neked mi a személyes rekordod, vagy ami a legnagyobb kihívást jelentette számodra?

Kutattam a Bányász-barlangban én is kezdőként. Nekem az 500-550 méter mélység volt a legtöbb talán idáig. Mikor mélyebbre mentünk volna, általában az esős időjárás szabotálta a terveket. 2016-ból van egy emlékezetes, de nagyon pozitív élményem, Lengyelország legmélyebb barlangjából, a Jaskina Wielka Sniezna-ból. Itt számos ok miatt elhúzódott a barlang kötéltechnikai beszerelése, így közel 30 órát voltunk ébren, miközben végig mozogtunk. Ott a hosszú idő és a hideg vett ki sok energiát.

A másik ilyen élmény talán a részben magyarok által kutatott és feltárt legmélyebb barlanghoz fűződik, ami az ausztriai Hochswab hegységben levő Steinbockschacht. Itt nem maga a barlangban töltött idő, hanem az azt megelőző hegyre történő serpázás vett ki sok erőt. 30kg-os hátizsákkal, fotós felszereléssel, és több napi élelemmel kellett megtenni a 10km-en belüli 1400m-es szintemelkedést, hogy elkezdhessük a barlangtúrát. (Egyébként magashegyi barlangászat esetében általában ezzel kezdődik egy barlangtúra).

A női barlangász talán még manapság is elég ritka. Érzed-e valamilyen hátrányát, vagy előnyét ennek?

A barlangászatban én úgy gondolom, nő és férfi egyenrangú, hiszen ugyanazok a szabályok vonatkoznak ránk, ugyanazokkal a problémákkal kell megküzdenünk, és ugyanakkora súlyú felszerelést kell cipelnünk. Sőt, nekem ehhez hozzájön még a fotóstúráimon egy kb. 10 kg-os fotósfelszerelés is. Kezdetben egyébként talán inkább hátrányát éreztem, hogy nő vagyok, de ma már fotósként és túravezetőként semmilyen hatással nincs rám a dolog. Saját túráimon én válogatom meg, kikkel akarok együtt dolgozni.

Aki kedvet kapott ehhez a világhoz, hogyan tud Földön belüli élményeket szerezni?

Például a Marcel Loubens Barlangkutató Egyesület itt a Bükkben minden évben szokott nyílt napokat szervezni, ahol ki lehet próbálni a barlangászatot vagy akár a Kutatók éjszakáján is rendszeresen szerveznek ilyen programokat.

(A borítóképen: Diabáz-barlang)