Lehet a gyermek is múzsa

Amit egy apa tud adni a gyerekének, azt a nő, ha megfeszül, sem tudja megadni, mint ahogyan ez fordítva is igaz – írja Herczeg Zsolt újságíró, kétgyermekes apa, aki mindent átható derűvel vall a kőkemény szülői feladatokról és az ehhez fűződő felelősségről Büfik és bukások című 2018-ban megjelent könyvében. A hagyományos nemi szerepek elmosódásával – az utóbbi száz év nagy felfedezése, hogy férfi is tud mosogatni, a nő is kereshet pénzt – megkezdődött egyfajta „apaforradalom”. Persze vannak ellenpéldák is, Géczy János József-Attila díjas író a 2015-ös az A Bunkerrajzolóban még a túl jól ismert árnyakat vetíti az olvasó falára: „Anyám terhes lett, apám iszákos. Ugyanabban az időben, és talán ugyanazon okból.”

Nem mindig könnyű

Bár nincs tele a nemzeti irodalom tetőtere apás költőkkel és írókkal, de azért akadnak olyan alkotók, akiknek a művészetében rendre megjelenik a szülői öntudat. Ez a kapcsolat persze gyakran terhet jelent a gyermekre nézve. Arany Lászlónak például olyan lehetett a pennához nyúlni, mint Sergio Agüero fiának focilabdával dekázgatni Diego Maradona unokájaként és Lionel Messi keresztgyermekeként. „Laci te, Hallod-e?” – írja a keresztapa, Petőfi Sándor Arany Lászlónak, akit a mindenkori iskolások innentől csak ürge Laciként ismernek. A hős keresztszülő képét talán csak az apa ragyogja túl: a 19. századi magyar irodalom ünnepelt költőjének fiaként nincs az a fejsze, ami ne tűnne aprónak bármilyen fához képest.

Arany Lászlóból mégis sikeres költő, népmesegyűjtő lett. Testvére, Juliska sokkal szomorúbb szerepet kapott apja életművében: a hiány múzsája lett. Arany Julianna ugyanis 21 éves korában meghalt, az ősz költő pedig nem tudta feldolgozni a tragédiát. A Juliska emlékezete című versének kéziratában a negyedik sor után csak ennyit írt: „Nagyon fáj! nem megy!”.

Akad kevésbé szomorú példa is arra, hogy egy költőt hogyan képes verselésre sarkallni gyermeke. Lóci például Szabó Lőrinc verseiben vált óriássá: „Veszekedtem a kisfiammal, mint törpével egy óriás: – Lóci, ne kalapáld a bútort! Lóci, hova mégy, mit csinálsz?”

De ki is ez a versekben említett Lóci? Szabó Lőrinc így válaszol erre 1951-es önéletrajzi írásában: az 1929-ben született Lőrinc Lajos, a verseimből ismert „Lóci”, a csepeli RM művek adminisztratív tisztviselője, a Csepeli Vasas röplabda-csapatának, bajnokcsapatunknak a tagja, országos válogatott, aki pár héttel ezelőtt nyerte el „a Népköztársaság kiváló sportolója” című legnagyobb jelenlegi sportkitüntetést. Érdekes, hogy az apai büszkeség még a nem irodalmi szövegeken is átüt.

Érdemes az „apaköltők” sorában megemlíteni Varró Dánielt is. „Nagyobbik kisfiamnak, Misinek próbáltam egy olyan könyvet írni, amely összefoglalja, amit a világról tud...” – mesélte harmadik gyermekkönyvének budapesti bemutatóján a Cultura Magazinnak a költő. Az akkor hároméves Misi bele is szólhatott a munkába, Varró Dániel ugyanis kikérte a versekről fia véleményét.

(A borítóképen: Szabó Lőrinc)