Népszavazással maradtak a derenkiek

Egyetlen megemlékező gyújtott gyertyát június 4-én az egykori Derenk településnél a szlovák határt jelző betontömbökön. Kevesen tudják, de a ma már néptelen településen élő lengyel lakók népszavazással vívták ki a trianoni döntés után, hogy Magyarországhoz tartozhassanak.

Csempészek lettek

Derenk is azon települések közé tartozott ugyanis, amelyet csúnyán kettévágott a határ. Az egyetlen utcájának a jobb oldalán volt néhány ház, az iskola és a templom, ami Csehszlovákiához tartozott, míg a bal oldalon, ahol a közös itatókút és a házak nagy része volt található, maradt Magyarországon. A lakosság erősen felháborodott a döntésen, és még abban az évben ősszel népszavazással döntötték el, hogy hová akarnak tartozni. Méghozzá ellenszavazat nélkül tették le a voksukat Magyarország mellett.

– Mindezt annak ellenére, hogy a nagy templom Jabloncán Csehszlovákiához került. Volt egy kis deszkatemplom Derenken, de a nagyobb ünnepek alkalmával oda jártak át, ugyanis azt a templomot közösen építette Szilice, Jablonca és Derenk. Mezítláb mentek, a templom előtti patakban megmosták a lábukat, felvették a cipőt, úgy mentek be, majd a hegyen keresztül, lobogóval énekelve tértek haza – meséli Bubenkó Gábor, akinek a családja szintén derenki volt.

A Szögligeti Lengyel Kisebbségi Önkormányzat elnökeként felújította ezt a hagyományt, karácsony táján kimennek Derenkre, eléneklik az ünnepi dalokat, majd az ősi erdei úton átsétálnak Jabloncára.

Logikus döntés volt

A templomhoz tartozó érzelmi kötődés ellenére azonban logikusabb döntés volt Magyarországhoz tartozni, már csak a vasút vagy a Szinben található posta miatt is.

– Szögliget nem volt mindig zsákfalu, mert az évszázados szádvári-derenki út Miskolcot a Bódva völgyén keresztül Krakkóval kötötte össze. Miskolcról bármelyik határátkelőn mennénk Krakkó felé, mindegyik útvonal harminc kilométerrel hosszabb. Szádvárt ennek a krakkói útnak a védelmében építették, háborúk alatt felvonulási útvonal volt, békeidőben pedig a mezőgazdasági termékeket szállították. Már a XIII. századtól ezen az úton jártak a felvidéki piacokra, Rozsnyóbányára, Poprádra. Itt cserélték a mezőgazdasági áruikat a bányászott termékekre. Ezt a lehetőséget a határ elvágta, így innentől, aki ezt folytatta, azt csempésznek nevezték, a csendőrök pedig nem jó szemmel nézték. Állandóan zaklatták, üldözték őket, de furfangosak voltak, és megoldották ezeket a csereberéket – mondja Bubenkó Gábor.

2007-ben a határnyitás után spontán ünnepet tartottak Jablonca, Körtvélyes, Szádalmás és Szögliget lakói.

– Június 4-én kimentem, és emlékeztem az őseimre, akik harciasan kiálltak magukért. Ha nem tették volna, és nagyobb ekével szántják a határt, akkor ma Szögliget is Szlovákiához tartozna – tette hozzá.

(A borítóképen: A szlovák határt jelző betontömbök)