Szerelmesei a múltnak

– A rendszerváltás előtti időszakban kényes témának számított a Vasgyár iránti érdeklődés – mondja Kapusi Krisztián, a miskolci Herman Ottó Múzeum munkatársa, amikor arról faggatjuk, hogyan és mennyire feltárt terület az idén 250 éves Vasgyár története. A helytörténész megjegyzi, könnyen ellenzéki címkét találhatott magán az érdeklődő, aki adatgyűjtések, kutatások alapján lett volna arra kíváncsi, hogy hogyan élnek a valódi proletárok, a vasgyári munkások. A rendszerváltással elkezdődött ennek a nehézipari civilizációnak a leépülése, majd meg is valósult. Ezzel párhuzamosan fordult a művészek és a bölcsészek érdeklődése a Vasgyár, egyáltalán az ipari örökség irányába.

Publikációk, értekezések

– A Miskolci Bölcsész Egyesület oktatási épületei a Vasgyár közelében voltak, ez évekkel, évtizedekkel később publikációkban köszönt vissza. A 90-es években a Miskolci Egyetem bölcsészkarán – személyes emlékeim alapján tudom – a technikai és ipartörténet fontos stúdium volt a történészeknél, a kulturális és vizuális antropológiai tanszéken pedig programszinten jelent meg a Vasgyár vizsgálata, ebből is születtek produktumok, publikációk – hangsúlyozza Kapusi Krisztián. Dobák Judit doktori értekezését említi például 2008-ból, a vasgyári kolóniáról publikálta. R. Nagy József a munkásság életkörülményeinek tudományos kutatása terén nyitott új távlatokat.

A miskolci levéltárnak 1997-ben indult Tanulmányok Diósgyőr történetéhez címmel egy kiadványsorozata, ebben a gazdasági, műszaki és ipari körülményekről adatszerűen publikáltak egykori mérnökök és résztvevők. Az egyik legsikeresebb kötet Olajos Csabáé volt, amely a vagyári kolónia építészetével foglalkozott 1998-ban. Hamar elfogyott, ez is mutatta, hogy mennyire széles a téma iránti érdeklődés.

– Egyre szorosabbá vált a civil kezdeményezésekkel is az együttműködés. Vitathatatlan például a Komlóstetői Kerékpáros Egyesület érdeme, ők a kohászat területén új funkciót adtak egy csarnoknak: ez az extrém sportoknak otthont adó Factory Aréna – fogalmaz a szakember. Egy fontos szemléletformáló rendezvénysorozatot is említ, 2010 és ’12 között rendezték meg a Műút című folyóirat Tudásgyár nevű projektjét, ami vasgyári környezetben kínált programokat a kortárs művészetek és a helytörténet iránt fogékony fiataloknak.

Sok-sok kiadvány

Abban, hogy megváltozott a Vasgyár megítélése, jelentős szerepe van a civileknek, hangsúlyozza. Az Észak Keleti Átjáró Egyesület 2014-ben az Európa Nostra Fődíját nyerte el a képzési és szemléletformálás kategóriában Rozsdazónától az új Miskolcig című programjával. Bereczki Zoltán könyvét emeli még ki a sok-sok kiadvány közül: az építészmérnök évek óta szerelmese a Vasgyár építészetének, és próbálja digitális modellekkel megörökíteni. Mindezt nemzetközi kontextusba helyezve publikálta tavaly Ipari örökségünk védelme címmel.

– A Herman Ottó Múzeum programját személyes okokból hagytam a végére. 2018-ban egy civil kezdeményezés, az Észak-Kelet Magyarország Ipartörténetének Ápolásáért Alapítvány segítségével valósult meg egy kiállítás – emeli ki a történész. Megtudjuk, az alapítvány tagjai rengeteg dokumentumot, és rekvizítumot mentettek meg az enyészettől, a tárlatnak hatalmas sikere volt. Ők szervezik szeptemberenként a Fazola fesztivált, amely fontos részévé vált a város kulturális életének.

– Nagy fantázia kellene ahhoz, hogy az ember úgy tudjon gondolni a Vasgyárra, mint óriási potenciálra, amiből egy új városközpont nőhetne ki. Az akarat, a szándék, az érdeklődés és a szeretet megvan, ennek már rengeteg jele tapasztalható eddig is – fogalmaz Kapusi Krisztián.

Épp 250 éve kapta meg alapítólevelét a Vasgyár

Vasgyár, Miskolc egyik városrésze. A név jelentheti magát a gyárat, a lakótelepet, vagy mindkettőt. Ipari léptékű vaskohászattal Fazola Henrik kezdett el foglalkozni a környéken: 1765-től vashámorokat telepített a Garadna és a Szinva patakok völgyében, Ómassa, majd Újmassa térségében. Kezdeti sikereire alapozva megkapta Mária Teréziától 1770. július 28-ai dátummal – ennek épp 250 éve – a diósgyőri vasgyár telepítésére vonatkozó alapítólevelet.

Első kohója 1772-ben kezdte meg működését, majd fia, Fazola Frigyes 1813-ban új nagyolvasztót épített Újmassán. Itt 1867-ig folyt a termelés, de a megnövekedett igényekhez képest új gyár telepítésére volt szükség.

Az új vasgyár építése 1868-ban kezdődött el. Már akkor megkezdték a lakóházak építését. 1870-re elkészült a nagyolvasztó, és 1871-ben termelni kezdett a „hengerde”. Közel 140 éven át működött a gyár. A terület nagy részén 2009 óta áll a termelés.

10-15 ezres kisváros volt

130 hektár, kisváros a nagyvárosban, hajdanán 10-15 ezer ember járt naponta ki-be a kapuin, mára a természet kezdi visszavenni a területet. Hasznosításának a kérdése időről időre felmerül. Fő akadálya, hogy az egész ipartelep egyetlen helyrajzi számon szerepel.

Mint a miskolci önkormányzattól megtudtuk, ezt a problémát még mindig nem sikerült megoldani.

– Korábban felmerült, hogy a terület rekultiválását követően lakónegyedet alakítanának ki kapcsolódó szolgáltató-, kereskedelmi létesítményekkel, valamint a kulturális, szabadidős funkciójú hasznosítás (például tematikus látványpark) is. A városvezetésnek vannak tervei, ezek kidolgozása jelenleg is folyik – válaszolták nemrégiben a hasznosítást firtató kérdéseinkre.

(A borítóképen: Néha megnyílnak a gyár kapui egy-egy szervezett túrára, úgynevezett Vasgyár-szafarira)