Hallgatóknak háttérben a háttérről

Felröppent a hír, hogy nyáron újraindulhat a Szabad Európa Rádió magyar adása. Ennek apropóján beszélgettünk a miskolci származású Papp Mónikával, aki 1999-től 2003-ig, közvetlenül az iraki háború kirobbanása előtt a rádió londoni stúdiójában dolgozott.

Milyen út vezetett addig, hogy a Szabad Európa Rádiónál kezdett dolgozni?

Magyarországon a múlt rendszerben fogalom volt a Szabad Európa. A nyakunkon ültek az orosz seregek és se politikailag, se gazdaságilag nem lehettünk függetlenek. A médiát is teljes mértékig manipulálták a propagandával. Ha valaki több oldalról szeretett volna tájékozódni, akkor más források után kellett néznie. Így volt ezzel édesapám is, aki a politikában roppant tájékozott és mellesleg nemzetközi hírű égési sebész főorvos volt. Reggel, amikor felkeltem iskolába menet az akkori Szentpéteri kapui negyedik emeleti lakásunkban, mindig a Szabad Európa Rádió szignáljára, a Happy Days Are Here Againre ébredtem. Aztán apukám meghallgatta a BBC magyar nyelvű adását és a Kossuth Rádiót is, és a háromból rakta össze, hogy valójában mi történik körülöttünk. 1999-ben megjelent egy hirdetés a The Guardianben, hogy a legendás rádió elindul Londonban, és munkatársakat keresnek. Úgy éreztem: ez életem nagy lehetősége.

Mi volt a feladata a rádiónál?

Bureau managerként az angliai jogi előírások betartását biztosítottam a rádiónál, illetve pénzügyileg és HR-szempontból is intéztem a működéshez szükséges tennivalókat. Amikor beköltöztünk, azt a feladatot kaptam, hogy ügyeljek a biztonságra, kérdezzem ki a riporterek vendégeit. Ezenkívül a hírügynökségi irodában és a stúdióban én osztottam be az adások közötti időt.

Milyen biztonsági óvintézkedések történtek?

Megerősítették az iroda fizikai állapotát, az ablakokat bombabiztos anyaggal fedték le. Volt egy kézi vezérlésű bombadetektorom, amivel mindig meg kellett vizsgálnom, ha gyanús postát kaptam. Vigyáznunk kellett rá, hogy kinek mit mondunk, semmilyen személyes információt nem adhattunk ki és azt sem, hogy ki, hol tartózkodik éppen. Egyszer, amikor Prágába utaztam, kapott egy fülest a vezetőség, hogy Szaddám Huszein megfenyegette a Szabad Európa Rádiót. A kurzus első napján tankok álltak Prága belvárosában és az ottani központ épületében egy fegyveres őr járőrözött.

Mitől tudott hiteles maradni a Szabad Európa?

Az iraki adás volt a rádió egyik fő profilja, emellett csináltak perzsa, észt, sőt orosz adást is. Igyekeztek olyan tudósítókat hozni, akiknek vagy az anyaországban, vagy az emigráns országban már volt múltja, és lehetett rájuk számítani, mert megbízhatónak, hitelesnek tartották őket.

Az egyik ilyen munkatársunk a svédországi születésű, iraki származású Ahmad Al-Rikaby újságíró volt. Sokan csak álnéven dolgoztak, és a kollégáimnak gyakran fogalma sem lehetett, hogy hallja-e őket valaki. Később viszont nemcsak politikai, hanem kulturális témákkal is foglalkozott a Szabad Európa, például az észt kolléganőm. Az iráni rádióban pedig dolgozott egy sportriporter, aki az angliai futballról számolt be.

Hogyan érezte magát magyarként a Szabad Európa Rádiónál?

Ebben a teljesen nemzetközi közegben nagyon jó volt magyarként dolgozni. A régi motorosok még ismerték a magyar adást és a magyar tudósítókat. Sőt azt is megéltem, hogy valaki bocsánatot kért, hogy 1956-ban a kommunista hatalom félrevezette a népünket. Tehát tudták, hogy olyan országból jövök, ahol a Szabad Európa Rádiónak szerepe volt a véleményformálásban. Én pedig tartottam a lelket a tudósítókban, hogy hiába nincs visszajelzésük, higgyék el, hogy van közönségük és fontos, amit tesznek, hiszen anno nálunk is így volt. Úgy éreztük, hogy szolgálatot végzünk, különösen az elején. Az egyik nagy élményem az volt, amikor Amerikából ellátogatott hozzánk a korábbi kongresszusi képviselő, Tom Dine, a Szabad Európa Rádió akkori elnöke. Ő ténylegesen érdeklődött a munkánk iránt. Meghívott ebédre, miközben érdekfeszítő szakmai beszélgetést folytattunk. Összességében elmondhatom, hogy nagyon inspiráló négy évet töltöttem el a Szabad Európánál.

Mennyire volt folytonosság a Szabad Európa Rádió működésében?

A magyar adás 1993-ban szűnt meg. Akkor döntött úgy a rádió a rendszerváltás után, hogy itt már nincs szükség rájuk, és elkezdtek keletebbre terjeszkedni, illetve újabb reménybeli amerikai befolyást szerezni a világ más részein. Megtartották a céljukat, hogy független és cenzúra nélküli híreket adjanak át. Viszont abból a szempontból megszakadtak a dolgok, hogy például a londoni stúdió 2003-ban megszűnt. Bár két adás máig működik, de már csak Prágából. Ott hatalmas apparátus és remek újságírók dolgoznak.

Milyen hatást gyakorolt az életére ez a munka?

Mind a mai napig megmaradt bennem az elnyomott értelmiségi információéhsége.

Az a hobbim, hogy hírcsatornákat nézegetek, és több magyar és külföldi forrásból tájékozódom. Szeretem, hogyha bekapcsolódhatok a véleményformálás folyamatába. Ebben biztosan szerepet játszik, hogy nagyon sokszínű közegben, a nemzetközi médiában dolgoztam, és megismertem eltérő álláspontokat. Tetszik, hogy az újságírók és riporterek semmit nem fogadnak el tényként, hanem mindennek megvizsgálják a hátterét. Ettől nekem is kitágult az érdeklődési köröm, és más szemszögből szemlélem a dolgokat. Mindig törekszem rá, hogy találjak legalább két forrást, ami ugyanazt állítja azzal kapcsolatban, aminek utána szeretnék járni.

(A borítóképen: Papp Mónika)