A semmiből kellett felépíteni

Hogyan működött a települések irányítása 1990 előtt és után? – kérdeztük dr. Fekete Sándor politológustól, a Miskolci Egyetem oktatójától.

Antidemokratikus rendszer

Az időben 85 évet visszaugorva kifejtette: a polgári átalakulás 1945 után megszakadt. 1948-ban, az állampárti diktatúra bevezetését követően először az 1949-es országgyűlési választások során vált teljesen formálissá a demokrácia intézményrendszere, amit a sztálinista alkotmány kihirdetését követően a tanácsrendszer 1950. évi bevezetése követett. Ekkor jöttek létre a szovjetek, azaz tanácsok, melyek kevés önálló jogkört kaptak. A községi tulajdon megszűnt, helyi kezdeményezéseket nem támogathattak, a tanácsi költségvetés pedig beépült az állami költségvetés rendszerébe (így saját anyagi eszközeik sem voltak). A rendszer működésének már az 1960-as évekbeli elemzése is kimutatta, hogy bizonyos elemek szabályozása, működése még az akkori politikai viszonyok között is szembeötlően antidemokratikus, sőt diszfunkcionális (rosszul működő) volt. Megjelentek az első bíráló hangok, természetesen a legfelsőbb párt- és állami vezetés által legitimálva. Bár a III. Tanácstörvényben voltak az önkormányzatiság csírájára utaló elemek, a hetvenes években sem következett be gyökeres változás, fogalmazott a politológus.

Fordulat

– A rendszerváltás során gyakorlatilag 180 fokos fordulatot vett az addigi irány, szinte a semmiből kellett újra felépíteni a helyi önkormányzati rendszert. Kijelenthetjük, hogy példátlanul erősen körülbástyázott önkormányzati rendszer jött létre. Ez egyrészt erős ellenreakcióként értékelhető az előző évtizedek antidemokratikus szabályozásával szemben, másrészt a rendszerváltás alapvetően individualista szemléletének köszönhető. A megválasztott parlament egyik első és legfontosabb feladata a helyi önkormányzatokról szóló törvény megalkotása volt. Az Országgyűlés történelmi hivatása abban állt, hogy újból életre keltse az európai civilizációs mintákat szervesen beépítő, ám az idők során többször is kényszerűen megszakadt magyar önkormányzati hagyományokat, valamint megerősítse a demokratikus jogállam intézményrendszerének egyik legfontosabb elemét: a mindennapi élet méltóságát és ésszerű működését helyben biztosító önkormányzati közigazgatást – mutatott rá dr. Fekete Sándor.

Hozzátette: 1990-ben, a törvény megalkotásakor még mindenki egyetértett abban, hogy egy korszerű önkormányzati törvény született. Ám hamar kiderült, a kormányzati törekvések nem igazán esnek egybe a helyi autonómiák tiszteletben tartásának elvét is szem előtt tartó elképzelésekkel. Vagyis a központi hatalom nem volt érdekelt egy erős és független önkormányzati rendszer létrejöttében. A helyi demokrácia alapintézményeinek számító helyi önkormányzatok kialakítása okkal kapott politikai prioritást, mivel a tanácsrendszerű helyi igazgatás felváltásának nem volt alternatívája. Az önkormányzati reform, valamint a közigazgatás területi rendszerének megújítása folyamatosan terítéken lévő feladat volt Magyarország különböző kormányainak programjaiban.

Alacsony részvétel

A helyhatósági választások első fordulóját 1990. szeptember 30-án rendezték. A részvételi arány a negyven százalékot sem érte el. A kisebb településeken a függetlenek, a nagyobbakon és a fővárosban az ellenzék képviselőjelöltjei kerültek ekkor többségbe. A második fordulóra október 14-én került sor, a részvételi arány országos szinten 25,9 százalékos volt.

– Nem meglepő, hogy sok tanácselnökből lett polgármester 1990 után: egyrészt hiányzott a valódi alternatíva, a hozzáértő, megfelelő helyismerettel rendelkező közéleti szereplők hada, másrészt pedig számos esetben komoly függőségi viszony volt megfigyelhető az extanácselnök részéről, amely tartalmilag nem változott az önkormányzati átalakulás során sem – vázolta a szakember.

(A borítóképen: A szavazófülkénél tavaly, a legutóbbi önkormányzati választáskor)

Kapcsolódó cikkek: