2020.11.08. 13:30
Elképzelték, eltervezték és meg is valósították
Szalagátvágással, énekszóval és egyházi áldással ünnepelték meg a létrejött projekteket.
Fotó: Kozma István
Egyszerre öt beruházást adtak át pénteken délután Kisgyőrben. A járvány miatt torlódott össze és olvadt egybe az átadóünnepség – mondta Kékedi László polgármester.
A beruházások
A pályázatoknak köszönhetően olyan felújítási munkálatokat és beszerzéseket tudtak megvalósítani, melyeket a község önerejéből nem tudott volna véghez vinni. Ilyen volt a Kulcsár-völgy és Csincse-patak mederrendezése. Továbbá a Magyar falu program keretein belül az orvosi rendelő felújításának második üteme, mely régóta váratott magára. Szintén
a programnak köszönhetően az önkormányzat kezelésében lévő Kenderföld és Hegyalja utca aszfaltozása, valamint óvodai játszóeszközök vásárlása és telepítése. A Kisgyőrhöz tartozó Mocsolyáson pedig vidékfejlesztési pályázat forrásaiból sikerült kivitelezni a ravatalozó felújítását is – tette hozzá a polgármester.
„Az álmok időnként valóra válnak, ezt már korábban is megtapasztalhatták a településen” – emelte ki a polgármester köszöntőbeszédében. A most átadott beruházásokat is megálmodta az önkormányzat, illetve a képviselő-testület tagjai már nagyon régóta, és sikerült is megvalósítani.
Egyszerre öt beruházást adtak át Kisgyőrben
Erről az évről elmondható, hogy bár nehéz volt mindenki számára, mégis van miről beszélni, van mit felmutatni a jövő számára, és nem állnak meg itt, további tervek is vannak – hangsúlyozta beszédében Kékedi László.
Újabb előrelépés
„Megint lépett előre Kisgyőr, hiszen közel 100 millió forint értéket hoztak létre a beruházásokkal” – mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium miniszterhelyettese, a térség országgyűlési képviselője. Nemrégiben ünnepelték a Mocsolyáson átadott hosszú útszakaszt és az új templom épülését, és most újra itt lehetnek az „újabb álmok megvalósulásakor” – értett egyet beszédében a polgármester szavaival.
(A borítóképen: Az ünnepélyes szalagátvágás pillanata)