Hollóházán a természetességben látják a porcelánmanufaktúra jövőjét

Az egykori porcelángyárnak, mára Hollóházi Porcelánmanufaktúra Kft.-nek otthont adó Hollóházán kérdeztük első esztendeje után a társaság új tulajdonosát, Várhegyi Attilát. Mi történt velük a pandémia évében, mik a tervek a jövőre nézve? Régóta nem hallottunk a gyárról, ezért kíváncsiak voltunk a történésekre.

Megyeszerte ismert, hogy nehéz éveket élt meg a rendszerváltoztatás óta az egykor híres porcelángyár. Sőt, fel is kellett számolni, s utána is csak vegetált. Sokan lemondtak már róla, ám Ön és a családja mégis látott benne fantáziát, s megvették a gyárat. Miért?

A lehetőség mindenben s mindenkiben ott rejlik. A kérdés csupán az, hogy teszünk-e azért eleget, hogy valamiből vagy valakiből kiaknázzuk a benne rejlő lehetőséget. Ha igen, van esély rá, hogy valami értékeset alkossunk, ha nem, az enyészeté lesz. Azt hiszem, sikerült meggyőznöm a családomat, hogy érdemes sokat dolgoznunk és áldoznunk egy majd’ 250 éves gyárra, mert amit a Jóisten ennyi ideig megtartott, az nem mehet csak úgy veszendőbe. Abban bizony ott a lehetőség, hogy egyszer majd, valamikor sokára még jövedelmező is legyen. Ennek megteremtése a célunk.

Sokat kellett győzködnie a családtagokat?

Maradjunk abban, hogy voltak kétségeik, az biztos. De hittek nekem, s hisznek ma is a manufaktúrában. Bár, barátaim sem tartottak – azt hiszem – minden pillanatban normálisnak, amiért belevágtunk ebbe a misszióba.

Februárban vette át a gyárat. Milyen volt az első év? Annak fényében érdekes leginkább, hogy mindezt még a pandémia is nehezítette.

Rémisztő év volt számunkra is. Mint mindenkinek. Olyan, mint amikor egy végtelenül legyengült, beteg, vitaminhiányos embert elkap egy vírusos betegség, amely még egy egészségesnek is komoly veszélyt jelentene. Ez az év szó szerint a túlélésről szólt. Azonnal el kellett kezdeni egy pénzügyi-gazdasági rendbetételt, kifizetni elmaradt áram- és gázszámlákat, óriási tartozásokat az adóhivatal és a beszállítók felé. Miközben mindenki azt gondolta, hogy minden a legnagyobb rendben, s ebben a média egy része is csak azt sugallta, hogy „Na persze, most aztán jól bevásárolt, s majd megszedi magát!” Nem volt valami barátságos a kezdet az év első felében, s közben kísérletet kellett tenni a hatékony működésre, gyártásra is, mert bizony abban is akadt s akad tennivaló. Munkatársainknak, akik maradtak, s kitartottak, sokat köszönhetünk, hogy jó úton járunk, mert sokat áldoztak és becsülettel viselték a nehéz időszakokat is. És persze sokan elmentek, vagy el kellett küldenem őket, mert nem lehetett úgy tenni, mintha minden rendben lenne, mintha minden mehetne tovább, mint addig. Nekik innen is azt kívánom, találják meg számításaikat. Lényeg azonban, hogy az év végére utolértük magunkat, rengeteget dolgoztunk, áldoztunk, hogy vevőinket kiszolgáljuk, hogy új arculattal álljunk elő, reklámot teremtsünk termékeinknek...

Jut eszembe, a Hollóházi támogatója lett a Duna csatornán indult új főzőműsornak, a Főmenünek is, amelyet a sztárséf Széll Tamás és a színművész Anger Zsolt jegyez. Ez már az új korszaka a hollóházinak?

Előbb nevet váltottunk, mert nem gyár, hanem manufaktúra vagyunk, ahol mindenki mindent csinál, ha szükséges, mindenhez, vagyis a részhez és az egészhez is köze van.

Ön is beáll?

Igen, ha szükséges, feltétlenül. De kezdő vagyok, ezért tanulom a díszítést vagy a döngölést. Mázazni még nem mertem, ahhoz nagy tapasztalat kell. Inkább azzal foglalkoztam, amihez értek. Marketinggel, kommunikációval dolgoztam az elmúlt másfél évtizedben, s ezt kamatoztattuk itt is. Új arculatot terveztünk, amellyel jelezni kívántuk, hogy egy új korszak kezdődött a hollóházi porcelán történetében. Kereskedelmünket partnereinkre bíztuk, és magunk elkezdtünk egy új üzletágat fejleszteni. De kérdésére visszatérve, a válaszom igen, ez már az új korszaka a hollóházinak, amelyben nem egy völgyben meghúzódó, elbújó falu, hanem ismét a világra nyitott, új utakat kereső, s állíthatom bizton, hogy a világon talán egyedülálló környezetben lévő porcelánmanufaktúra.

Új üzletág? Mit rejt ez valójában?

Zsolnay Vilmos a 19. század közepén elkápráztatta a világot épületkerámiájával, amelyhez – ez meggyőződésem – a finom porcelánt reklámként használta. Akkor még nem volt televízió, rádió, internet, óriásplakát meg ilyesmi. Azt hiszem, valahogy úgy gondolkodhatott, hogy – egyébként csődközelben megvett – gyárának fundamentuma a kerámiagyártás lesz, s rá koronaként felteszi az eozint, ezt az irizáló hatású fémes mázat. Így erősítik majd egymást a termékek. Nos, úgy hiszem, e stratégia helyessége kellő bizonyosságot szerzett a másfél évszázadban, s én szívesen hallgatok a bölcsebbekre. Vilmos mesterre is. Ezért elkezdtük fejleszteni az épületkerámiát, közösen egy nagy tapasztalatokkal, számtalan elvégzett munkával rendelkező budapesti társasággal, restaurátorokkal, s mára – büszkén mondom – piaci versenyben nyertük el a híres budai Postapalota, újabb nevén a Buda Palota épületkerámia díszeinek gyártását, amely több ezer darabot jelent. Munkatársaink lépésről lépésre kísérletezték ki a mázat, döngölték kézzel az agyagot, s az ítészek a mi munkánk mellett döntöttek. Óriási dolog ez számunkra, de hiszem, hogy a térségnek is.

Megvan hát a menekülőút? S mi lesz a porcelánnal? Feladják a gyártást?

Nem menekülünk. Bízunk magunkban, az akaratunkban, a képességeinkben, a terveinkben. Most az utat tisztítjuk magunk előtt. Macsetével, mint a dzsungelben szokták. Annyira összekuszálódott a Hollóházi Porcelángyár helyzete, annyira körbefonták a liánok, dzsumbujok, hogy – az őserdő hasonlatánál maradva – újra kell építenünk az utat. Ez zajlik hétről hétre. Viszont a porcelánt sem adjuk fel annak ellenére sem, hogy a közel 250 évből, ami a mi történetünk, s amellyel Magyarország tíz legrégebbi vállalatának egyike vagyunk, mindössze 65 évben gyártottak itt porcelánt. Szóval másoknak vannak hosszabb történeteik, ám mi frissebbek, újabbak, rugalmasabbak lehetünk. Mi tudtunk váltani a századok folyamán. Üvegről kőedényre, s onnan porcelánra. E manufaktúrában mindig ott volt a megújulás képessége. Nekünk ez az egyik erősségünk. Hogy a holnapot kémleljük, s nem a tegnapot. A tegnapból tanulunk, az eligazít bennünket, de a holnapra figyelünk. El is kezdtünk új díszítéseket, formákat bevezetni, s az új esztendőben minden hónapban szeretnénk új dolgokkal meglepni táborunkat. Mert a hollóházinak nem vásárlója, hanem tábora van. Csodaszép dolgokat írnak nekünk a közösségi oldalakon.

Ebben a hónapban mi lesz az új?

A Pöttyös Panni gyermekkészletünk gyarapszik a felnőtt-reggelizőszettel és a konyhai tárolóedényekkel. Biztos vagyok benne, hogy népszerű lesz, mert saját konyhai és mindennapi étkezési hagyományaink jelennek meg régi-új formában. Hiányzik ez a polcokról, szekrényekből, az pedig különösképpen, hogy mindezt természetes anyagokból állítjuk elő.

Gondolom, ehhez fejlesztés kell. Ami pedig pénz. Bírják?

Igen, fejlesztésre szükség van, mert bár a technológiai sor rendben van, s így az ország egyik legkomplettebb képességével rendelkezünk, ám e technológia régi, esetenként elavult, szóval sok-sok pénzre van szükség. Nyertünk pályázatot, s elkezdtük a modernizálást, de ez még évekig el fog tartani, mire utolérhetjük a világ szerencsésebbik felét. És persze nemcsak a gépeket kell fejleszteni, hanem a magunk képességeit, tudását is. Már januárban újragondoljuk, hogy mindent jól csinálunk-e, s ha kell, módosítunk, képzésekre megyünk, tanulunk új dolgokat. A társaság nyitott a munkára, s ezt bizonyította is az elmúlt hónapokban. És persze új dolgokat is tervezünk, amelyekről csak azért nem beszélnék most, mert úgy vagyok vele, hogy előbb ejtsük el a medvét, s azután keressük meg a szűcsöt.

A porcelán azért mostanság háttérbe szorult például a műanyagokkal szemben. Ön szerint képes lesz „beelőzni”? Képes lesz átvenni a mindennapok használati tárgyainak szerepét?

A 21. század eltelt két évtizede arról szólt, hogy mi, emberek, képesek leszünk-e újra harmóniát teremteni magunk körül, képesek leszünk-e újra harmóniában élni a környezetünkkel, a természettel. Vagy inkább az eldobható világ felé megyünk, s előbb-utóbb magunk is eldobhatóvá válunk? Sokakat feszítő kérdések ezek, és botorság lenne nem foglalkozni velük. A porcelán ugyanis nem az eldobható világ része, hanem a harmóniáé. A mi filozófiánk a természetes világ, a természetesség oldalán áll. S akik a teremtett világ oldalán állnak, vagyis az értékeket, a hagyományokat fontosnak tartják, ugyanakkor frissek, kiegyensúlyozottak szeretnének lenni, azok mind a mi szövetségeseink. Magunk ugyanis olyan termékeket állítunk elő, amelyek természetes anyagokból állnak. A porcelán is ilyen. Földpátból, kvarcból és kaolinból áll, melyet vízben oldunk, s levegővel tűzben égetünk. Mi a négy őselemet használjuk, s mindebből az emberi kreativitással teremtünk harmóniát, vagyis porcelánt. Azért is hiszem, hogy igen, képesek leszünk a mindennapokban is kiszolgálni az embereket, mert a lelkünk mélyén mindannyian ragaszkodunk a természethez, hiszen részei vagyunk annak. Szeretjük az egészségest, a nyugalmasat, a szépet. Márpedig ha valaki akárcsak megérint egy porcelántárgyat, az megérzi ezeket. Valahogy jónak érzi magát. S ez a lényeg, mi ezt kínáljuk a mai s a jövőbeli nemzedékeknek. A hollóházi természetességét.

(A borítóképen:A Pöttyös Panni gyermekkészlet gyarapszik felnőtt-reggelizőszettel)