Szomolya

2021.07.04. 17:30

Kíváncsiak a kaptárkövekre

Kiemelt természeti és kulturális értékek a kaptárkövek, a nemzeti park uniós forrásból tette rendbe környezetüket.

Tóth Balázs

Fotó: Tóth Balázs

Száznyolcvanmillió forint európai uniós támogatásból tisztították meg és tették jobban bemutathatóvá a bükkaljai kaptárkövek többségét. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) még 2016-ban nyert pénzt programjára, majd a következő években meg is valósította, pénteken pedig záróünnepséget rendezett Szomolyán. A vendégeket Jurecska Györgyné polgármester köszöntötte, majd Rónai Kálmánné, a BNPI igazgatója számolt be arról, hogy az elmúlt uniós költségvetési ciklusban hétmilliárd forintot költhettek élőhelymegőrzésre, cseppkövek, várak védelmére, erdei iskolára, tanösvényekre és megannyi projektre. A Borsodi Mezőségen előkészítenek egy másfél milliárd forintos vizes élőhelyes programot is. A kaptárköves pályázattal kapcsolatban elmondta, ez a térség a leggazdagabb ezekben a sziklaalakzatokban, 41 lelőhelyen 82 kő, rajtuk 479 fülke található. A kaptárkövek 2014 óta állnak védelem alatt, az igazgatóság pedig a megőrzésükért felel.

Dr. Rácz András, az Agrár­minisztérium környezet­ügyért felelős államtitkára kifejtette, rengeteg fejlesztést adnak át mostanában a nemzeti parkokban. A BNPI 14, most véget érő programjainak értéke 6,3 milliárd forint. Mint mondta, a szomolyai kaptárkövek természeti és kulturális értékek is. Az állami védelem mellett a civilek, például a Kaptárkő Egyesület is gondoskodik róluk.

A térségben jelentős értéket képviselnek a kaptárkövek

Tállai András

Tállai András, a térség országgyűlési képviselője szerint a térségben jelentős értéket képviselnek a kaptárkövek, Cserépfaluban, Cserépváralján, Tibolddarócon és Kácson is található belőlük több. Fontos, hogy legyen gazdájuk, hiszen jelentős történeti értékek. A BNPI figyelemre méltó munkát végez, a mindennapi feladatain túl sok dolgot talál ki és visz véghez, így jön létre a csillagda, de marad meg vizes élőhely, újul meg patakmeder.

21 került be

Magyar Ádám, a BNPI munkatársa a projektet ismertette, amelybe a 38 bükkaljai kőcsoportból 21 került be. Ezekre cserjék, akácok telepednek és megrongálják őket, ezért eltávolították róluk, két sziklát pedig kőzethorgonyzással erősítettek meg. A szomolyai kaptárköveket meg kellett kímélni a taposási károktól is, ezért a bemutatást lehetővé tévő járóplatformok is épültek. A köveket lézeres szkennerrel feltérképezték. A területet bekerítették, a látogatókat számlálják.

Baráz Csaba, a BNPI oktatási referense megemlítette, hogy nemrég két újabb követ fedeztek föl Noszvaj határában. Beszélt a bükkaljai kőkultúráról és az Eger környéki kaptárkövekről is, amelyeket néhány éve megtisztítottak, de újra megpróbálja visszahódítani őket a természet, tehát a munkát a projektbe bekerült kaptárkövek környékén is folytatni kell. A szomolyai kaptárköveknél 2019 áprilisa, a számlálás kezdete óta 48 ezer 550-en jártak, csak tavaly 20 ezer 275-en keresték föl őket. A látogatócsúcs idén pünkösdkor volt, amikor 836-an kirándultak a szikláknál.

(A borítóképen: Dr. Rácz András, Rónai Kálmánné, Tállai András és Jurecska Györgyné a tájékoztatón)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában