Mind a mennyre készülünk

A magyar, különösen a katolikus családok számára természetes, de egyébként egyedien közép-kelet-európai jelenség, hogy november 1-jén mindenszenteket ünneplünk, november 2-án, halottak napján pedig elhunyt hozzátartozóinkra emlékezünk a temetőkben. A templomokban ünnepi szentmiséket, istentiszteleteket tartanak ilyenkor, a sírkertekben pedig imádságos alkalmat hirdetnek meg a hívek számára.

Meghívás a szentségre

– A mindenszentek ünnepe, mint a neve is utal rá, azokra emlékeztet bennünket, akik úgy éltek a földön, hogy biztosak lehetünk benne: haláluk után, Isten jutalmaként a mennyországban élnek tovább. Ezek lehetnek híres, ismert szentek, de a saját családtagjaink, barátaink is, akik tanúságot tettek a jóságról, szeretetről, önzetlenségről – mondta Marosi Balázs atya, a Miskolc-Diósgyőri Római Katolikus Plébánia káplánja. – Isten mindenkit azért teremtett, hogy megajándékozza az örök élettel, ezért mindannyian meghívást kaptunk az életszentségre.

Az egyház tanítása szerint az ember test és lélek, a lélek pedig halhatatlan.

– A halál után három állapot létezik: a mennyország, a tisztítóhely és a pokol vagy kárhozat. Ha valaki úgy hal meg, hogy előtte nem tudta megbánni a bűneit, vagy nem tette jóvá ezek következményeit, az halála után a tisztítóhelyre kerül. Ez egyfajta vezeklés, kártérítés, amit bűnei következményei miatt szenved el. Halottak napján azokért a lelkekért imádkozunk, akik a tisztítóhelyen vannak, hogy mielőbb átléphessék a mennyország küszöbét, és majd újra találkozhassunk velük odaát. Tudjuk a Bibliából, hogy Jézus második eljövetelekor mindenkit megítélnek élete és tettei alapján. Érdemes arra törekedni, hogy életünk jó megítélés alá essen. Ennek alapfeltétele az imádság, jóság, a szeretet cselekedetei, a békesség és emberség megteremtése, az igazságos és becsületes élet megvalósítása. A halottak napja az emlékezés ünnepe is, amikor szükséges hálát is adni elhunyt szeretteink életéért és felidézni mindazt, ami jó volt. Lényeges, hogy ne csak a külsőségekre helyezzük a hangsúlyt. Tudjunk elcsendesedni, imádkozni – javasolta a pap.

Az ünnepkörhöz kapcsolódó szimbolikus eszközök a túlvilágra, az élet folytatódására utalnak a halál után is.

– Hagyományaink között ott van a virág, a koszorú és a gyertya elhelyezése a sírkertekben, temetőkben. Ez mind a feltámadásra utal. A koszorú az örökkévalóság jelképe, a virág az életé, a gyertya pedig Krisztus mindenek fölött ragyogó világosságának jele. Isten megmutatta húsvétkor, hogy a feltámadás lehetséges. Jézust feltámasztotta a halálból, és ezzel üzeni, hogy mi is feltámadunk. Ma, amikor olyan időket élünk, ahol sokan elég gyakran találkoznak a halállal, jó ezt szem előtt tartani. A mi halálunk nem reménytelen elmúlás. Olyan elköltözés, amely lezárja a földi életet és megnyit egy új világot. Viszont ez mindannyiunk számára feladatot ad, fel kell készülnünk az Istennel való találkozásra. Ez pedig olykor szembenézést, változást vár tőlünk, hogy lemondjunk önzésünkről, és az igazán lényeges dolgok felé forduljunk – fejtette ki az atya.

(A borítóképen: A gyertya a temetőben a feltámadásra utal)