Van, aki megy, és van, aki marad

„Eleinte nem gondoltam, hogy ennyire súlyos lesz az állapotom. Úgy tűnt, hogy ez egy sima megfázás, de aztán jött a láz, majd később pedig a fulladás” – foglalta össze újságíró kollégánk, Detzky Anna akkori tüneteit. – Mentővel vittek be tavaly húsvétkor, és már az autóban rám tették az oxigénmaszkot. Később azt is elmondták, hogy a tüdőm több mint felét megtámadta a gyulladás.

„Azon az ágyon, ahol feküdtem, előtte meghalt egy néni… Láttam, hogy az orvosok és a nővérek mindent megtesznek, de valójában nem rajtuk múlik, mert egy nagyobb akarat dönt arról, hogy ki az, aki megy, és ki az, aki marad. Nem tudom, hogy ez a nyugtatók hatása volt-e, de nem féltem a haláltól, nagy nyugalmat éreztem, igaz, én istenhívő ember vagyok.”

„Amíg bent feküdtem, olyan emberek is írtak nekem üzenetet, akikről nem is gondoltam, hogy ennyire törődnek velem. Abban, hogy ennyire jól reagált a szervezetem a gyógyszerekre, az is benne lehetett, hogy azt éreztem, várnak és szeretnek.”