Önként csatlakozott az elhurcoltakhoz

A második világháborút követő kollektív megtorlás 1945. január 23-án Tarcalt is elérte. Közel százharminc civilt fogtak el, akiket a jóvátétel nevében a Szovjetunióba vittek málenkij robotra, azaz egy kis munkára.

Néhányan el tudtak szökni az összeterelt emberek közül, de olyan is volt, aki önként csatlakozott az elhurcoltakhoz, hogy együtt lehessen az egyházközsége híveivel a bajban. Ő volt Szerednyei (Szloboda) János, Tarcal katolikus káplánja, aki elment az orosz parancsnokságra, hogy közbenjárjon a hívek érdekében. Ott azt mondták neki: „Ha annyira szívén viseli a tisztelendő úr a hívei sorsát, jöjjön maga is velük!” Két óra haladékot kért. Hazament, összecsomagolt, fogta a hegedűjét, és két óra múlva útra készen, mosolyogva beállt a hívei közé az első sorba erősítőnek, vigasznak. „Én vagyok a jó pásztor – mondja az Úr –, a jó pásztor életét adja juhaiért.” Ő is jó pásztor akart lenni, aki a bajban is kitart hívei mellett. Már a fogdában felcsengett kedves hegedűje, melynek dallamai később is sokat vigasztalták a kétségbeesett, reményt vesztett magyar szíveket.

Emléktáblát is avattak

Tizenhét napig tartó keserves utazás után kerültek Sachta Vorosilovkára a 77144/1223. számú bányászlágerbe. Ott vesztette életét 26 évesen, sok társával együtt. Tarcal lakossága a hősi halált halt káplán tiszteletére 1991-ben emléktáblát helyezett el a római katolikus templomban. Az elhurcoltak közül tizennyolcan alusszák örök álmukat idegenben. Rájuk emlékeznek az ünnepi műsorral a nem felejtő utódok.

(A borítóképen: Szerednyei János burzája és stólája)