Határidők

Nem vagyok különösebben szétszórt típus, de a határ­időkkel gyakran küzdök, sőt küszködöm. Legjobb, ha azonnal kell elintézni valamit, mert az a biztos. Nekiállok, megcsinálom. Így nem merülhet feledésbe.

Nem úgy, mint a távolabbi teendők. Tipikus eset, amikor az önkormányzat kiküldi az ingatlanadókat két félévi részletben, de egy levélben, általában év elején. A dilemma: fizesse be az ember a kettőt egyszerre, vagy csak az első fél évre szólót, aztán majd hat hónap múlva a másikat? Utóbbi esetben szinte kódolt a feledés. Csak a felszólító levél ébreszt rá, hogy hoppá, ezt a határidőt bizony elnéztem.

Nem szeretem a távoli határidőket. Elég a mai napnak a maga baja, ugye. Aztán beüt a baj. Nem fizettem be az adót, lejárt a jogosítványom, az autó forgalmija, a parkolóbérlet vagy most január végével az éves autópálya-matrica. Aztán jön a felszólítás vagy rögtön a csekk egy nagyobb összeggel. Idén csak egy figyelmetlen felhajtás a lejárt matricával az autópályára már tizenhatezerbe fáj. Igyekszem ezt nem elfelejteni.