Bejárás

2022.02.23. 19:30

Látványosan halad az új, európai szintű adatelemző tudásközpont építése a Miskolci Egyetemen

Minderről bejáráson győződött meg a napokban az intézmény vezetése.

ÉM

Kilométerek helyett már most is gigában és terában mérik az adatmennyiséget. De hogy mit hoz a jövő, arra Tudományos Adatelemző Módszertani Központ és Levéltári Nyílt Kutatási Adatforrástár megépítésével készülnek a Miskolci Egyetemen. A mintegy tízmilliárd forintból megvalósuló kiemelt kormányzati beruházás alapkövét tavaly nyáron rakták le. A folyamatban lévő építkezés nem mindennapos látvány. Varga Judit, az egyetemet fenntartó alapítvány elnöke, Horváth Zita, az egyetem rektora és Kiss János miniszterelnöki biztos bejáráson győződött meg róla, hogy milyen modern, egyedülálló és energiatakarékos épület emelkedik ki a földből az Egyetemvárosban. A kivitelező hangsúlyozta: vannak építészeti kuriózumok az épületben, de a tervezett ütem szerint haladnak, és várhatóan április végére elérik a bokrétamagasságot. 

 

A régióban maradjanak 

Az universitas a hagyományaira alapozva újul meg

– Varga Judit

 

„Egy olyan látványos komplexum épül a campuson, amely hosszú távon támogatja, hogy a fiataljaink a régióban maradjanak” – hangsúlyozta a bejáráskor Varga Judit. – „Ebben a fejlesztésben is az látszik, hogy az universitas a hagyományaira alapozva újul meg. A környezetbarát technológiával épülő, fenntarthatóságot szolgáló tudásközpont az egyetem polgárainak új jövőt biztosít. Büszkeséggel tölt el, hogy egy európai szintű tudásközpont nyílik majd itt, ahol a különböző tudományterületek össze tudnak kapcsolódni.” 

 

Országosan egyedülálló módon jön létre egy felsőfokú oktatási intézmény és egy közgyűjtemény intézményi szintű együttműködésének módszertani alapja. Közös épületegyüttesbe kerül az egyetemi könyvtár és múzeum, valamint a Magyar Nemzeti Levéltár megyei levéltára. Új épületszárnyakkal, raktárakkal bővül a korábbi könyvtárépület. Szükség is lesz rá, hiszen az érkező levéltárnak is jelentős az adatmennyisége: egymás mellé téve 15 kilométer hosszúságot tennének ki a dokumentumok. 

 

Az épülő központ gyakorlati hasznát illetően Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora azt emelte ki, hogy ez egy igazi kincsesbánya lesz a kutatóknak. 

 

„Az egyetemi könyvtárunknak olyan műszaki állománya és műemlék könyvtára van, ami nem terem sok helyen az országban. A beköltöző megyei levéltár pedig hatalmas adatvagyon birtokosa, ami kincsesbánya a kutatóknak”, fogalmazott az egyetem vezetője, aki maga is történész. Valamint hozzátette: ha a koronavírus-világjárvány kapcsán ma eszébe jut valakinek, hogy megnézze, milyen betegségek pusztítottak leginkább a régiónkban az elmúlt kétszáz évben, az hihetetlenül sok munkát és időt emésztene fel. Ellenben, az új központban folyamatosan digitalizálják majd a múlt dokumentumait, rengeteg adat áll rendelkezésére majd a kutatóknak, ami óriási segítség lesz az irodalmároknak, a történészeknek. 

 

Állandó egyetemtörténeti kiállítás és kulturális funkciók, mini tudományos látvány- és élményközpont is helyet kap a jövőre elkészülő új épületben. 

 

„Öröm látni, hogy Miskolc több pontján magasodnak az építési daruk. A Diósgyőri várnál, a Majális Parkban, a Szeleta központnál és itt, az Egyetemvárosban is. Akár a miskolci felsőoktatás, akár a miskolci turizmus jövőjét nézem, ezek a kormányzati beruházások, amelyek a kormány gazdaságfilozófiáját követve a válság idején nem a megszorításokra, hanem a fejlesztésekre épülnek, nagyon fontosak” – emelte ki Kiss János miniszterelnöki biztos.

 

(A borítóképen: Bejárták az épülő tudásközpontot)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában