„Ne féljetek!”

A sír csendje, amelyben Jézus nagyszombaton feküdt, félelmetes. A fegyverek dörgése, a háború hangjai a szomszédban félelmetesek. A napról napra ránk ömlő hírek egyre nyugtalanítóbbak. A konfliktus várható hatásai beláthatatlanok és elkerülhetetlenek. A jövő, ha bizonytalan, mint most, félelmetes.

Nyomasztanak a kérdések: Milyen holnapra ébredünk? Mi lesz velünk? Mi lesz a gyermekeinkkel? Ebben a megzavarodott világban, ahol megint testvér öl testvért. És mi végre?

Sokaknak nincs holnap. Csak a sír csöndje. Fiatal, idős, férfi, nő. Csönd. Ez a vége? Ennyi az Élet?

A húsvét a feltámadás és az újjászületés keresztény ünnepe. Krisztus feltámadásáé, aki elesett egy háborúban, körülvette a csend, de megmutatta, hogy ez nem a vég, van holnap. Van remény és van élet. A szombat még a csendé, a félelemé, a vasárnap azonban már az örömé, a megszabadulásé, a feltámadásé. Az angyal első szavai az üres sírnál az ijedt asszonyokhoz ezek voltak: „Ne féljetek! Nincs itt. Feltámadt. Vigyétek hírül a tanítványoknak!” Ez a nekünk szóló húsvéti örömhír. Fiatalnak, idősnek, férfinak és nőnek.