Tojásokat „hímeztek”, festettek, terelgettek

A gömöri tojások jellemző mintái a virágok és rozmaringágak. A mézeskalácsok nemcsak karácsonykor, de húsvétkor is az asztalra kerülhetnek. A húsvétot megelőző böjti időszakban viszont tilos volt a zenés-táncos mulatság. Mindezt a közelmúltban tudtuk meg a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület Diósgyőri Népi Kézműves Alkotóházában, ahol húsvétra hangoló foglalkozásokat tartottak a különböző népi mesterségek népművészei.

Tojásdíszítés

Nagy sikere volt a tojásfestésnek, melyet Pálné Guba Erika hímestojás-festő, népi iparművész vezetett.

– Főképp gömöri hímes tojásokat készítünk gömöri technikával, gömöri mintákkal – magyarázta, közben a gyerekeknek mutatta, hogyan is kell ezt csinálni. – A tojásokat viasszal írjuk meg. A viaszt először felolvasztjuk. Ha nincs otthon mécsestartónk, veszünk egy teamécsest, megvárjuk, amíg a paraffin teljesen felolvad. Érdemes színes viaszt használni, hogy jól látszódjon a minta. Fogpiszkálóval dolgozunk, aminek a hegyét levágjuk. Első alkalommal a fogpiszkálót 5-10 másodpercig tartsuk a viaszban, hogy felmelegedjen. Egy cseppet vigyünk fel a tojásra, majd húzzunk belőle egy vonalat. Először csak ezt gyakoroljuk, később a vonalak segítségével virágokat, rozmaringágakat rajzolhatunk. Kinek milyen a kézügyessége és a fantáziája. A gömöri tojásokon látható az úgynevezett osztókör, ami megfelezi a tojást. A két részt nefelejccsel, margarétával, napraforgóval, búzavirággal díszíthetjük. Vannak középvonalas virágok is, amikor a tojás két végén helyezkedik el egy-egy virág, a felső pedig a rozmaring, ami körbefut a tojáson. Amikor elkészültünk a mintával, enyhén ecetes vattakoronggal áttörölgetjük, hogy a szennyeződést eltávolítsuk róla, majd boltban kapható tojásfestékkel fessük be a tojást! Ha megszáradt, hajszárítóval olvasszuk le róla a viaszt, lássuk el akasztóval, és már el is készült. Ahol a viasz volt, ott világos marad – sorolta Pálné Guba Erika, mintha a világ legkönnyebb dolgáról lenne szó.

Azonban tudjuk, nem az, mert csak ámulunk gyönyörű munkáin.

Azt is elmesélte, annak idején az írott tojások a katolikus vidéken voltak elterjedtek, a kálvinisták azonban csak pirosra festették a tojásokat. Általában a fiatal leányok adták a legényeknek, tehát csak a fiatalok körében volt szokás. Azonban a karcolt tojást nem a leányok, hanem a legények készítették. Főleg az Alföldön volt elterjedt, ahol a pásztorfiúk ráértek ilyesmivel foglalkozni. A tojást virágokkal, állatkákkal, szöveggel díszítették, és ajándékba adták annak a lánynak, aki tetszett nekik.

Mézeskalács

A szomszéd helyiségben Pipicz Annamária vezette be az érdeklődőket a mézeskalács-készítés és -díszítés rejtelmeibe. Pipicz Annamária szintén tagja a Fügedi Márta Népművészeti Egyesületnek.

Mint mondta, a húsvéti hagyományokban nem találkozunk mézeskalácsokkal, az eredetileg a vásárok jellemző portékája volt, vásárfiaként vitték haza az emberek. Aztán a modern háztartásokban a karácsony jellegzetes, díszes süteménye lett, de ma már húsvétkor is szívesen sütik és díszítik a háziasszonyok. Természetesen más formavilággal, a tojás, a madárka, a különböző virágok a jellemzőek. Ezek mind a termékenység, a természet újjászületésének a szimbólumai.

– A tésztát a hagyományos mézeskalácsrecept alapján készítem, a tojás alakúakat pirosra színezem. Úgy lesz szép, ha a tojássárgájába piros ételfestéket keverek, amit 50 fokon rászárítok a tésztára a sütőben. Ezután lehet írókázni. Ez is hagyományos módon történik, cukormáz és egy habtölcsér segítségével. Változatos mintákat lehet a mézeskalácsra rajzolni. Nagyon szeretem a tulipánmotívumot, ami rendkívül elterjedt a népi díszítőművészetben, de bármelyik virág a tavasz, az élet körforgásának a jelképe – mondta Pipicz Annamária.

Hozzátette, a közösségi oldalán, melynek neve Pipikalács, sok-sok ötlet található, de ha valaki lépésről lépésre szeretné megtanulni a mézeskalács-készítést és -díszítést, érdemes megkeresni A Szakkör oldalt. Mindemellett a kézműves-alkotóház programjai is kiváló alkalmat biztosítanak a fogások elsajátítására.

Népzene, népi játékok

Csiszár István népzenész, a Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium tanára, a Borókás Zenekar vezetője népdalokat, népi játékokat hozott a gyerekeknek a húsvétra hangoló napján. Mint mondta, mivel a húsvét egyházi ünnep, a liturgikus dalok és az egyházi népénekek kapcsolódnak az ünnepkörhöz, de azért találkozunk húsvétköszöntővel is, például a „ma van húsvét napja, másodéjszakája, jól tudjátok…” kezdetűvel. A dal feleleveníti a hímes tojás ajándékozásának és a locsolkodás szokását is.

– Folklór- és zenei szempontból is mindenképpen érdekes a húsvéti időszak, hiszen a fele a böjt napjaira esik. A böjtről pedig tudjuk, hogy a zenés-táncos mulatságok tiltva voltak. Pedig a tánc és a zene, főként a fiatal lányok és legények életében, rendkívül fontos szerepet töltöttek be. Nem voltak tilosak azonban a leányok karikázói, melyeket énekszóra jártak, és a gyerekek számára sem volt érvényes a tilalom. Húsvétvasárnap azonban feloldódott a böjti szigor – magyarázta Csiszár István.

A gyerekeknek tavaszváró, tavaszköszöntő, állathívogató és a természettel kapcsolatos dalokat hozott. Beszélgettek a falusi gyermekmunkákról, mint a libapásztorkodás. Alkalmi kiszebábot készítettek, elűzvén a telet. A bábra rákiabálták az összes rosszat, a hideget, a fázást, a betegséget. A virágvasárnapi szokások közé tartozott, hogy a bábot elégették vagy elúsztatták a folyón.

– A húsvét kapcsán pedig olyan locsolóverseket is tanítottam a gyerekeknek, melyeket magam hallottam és jegyeztem fel Magyarország különböző tájain és Erdélyben. Játszottunk is. A hímes tojásokkal ugyanis olykor történt egy kis baleset, összetört a fiúk zsebében. Ilyenkor lehetett velük játszani. Ennek emlékére fából esztergált tojásokat hoztam, melyeket kineveztünk malackáknak. Ezeket kellett a kis kanászoknak bottal beterelgetniük az ólba. Ez persze nem volt könnyű feladat, hiszen a tojás amorf formája miatt öszszevissza szaladgált – idézte föl a nap vidám perceit Csiszár István.

(A borítóképen: Pálné Guba Erika, Pipicz Annamária és Csiszár István. Fotók: Ádám János, Bujdos Tibor, Kozma István)