Miskolcért

2022.05.11. 17:32

Íme az impozáns névsor: a városért munkálkodókat ismerték el Miskolc napján

Ünnepi közgyűlésen adták át Miskolc város kitüntető címeit és díjait.

ÉM

Veres Pál, Miskolc polgármestere és Boros Árpád, Miskolc város díszpolgára. Fotó: Kozma István

Fotó:

„Városunkat ünnepeljük, közös értékeinket, azokat, akikre büszkék vagyunk és azokat köszöntjük, akik sokat tesznek értünk...” - Veres Pál ezekkel a szavakkal kezdte beszédét a Miskolc város napja alkalmából a Miskolci Nemzeti Színház Kamaraszínházában megtartott ünnepi közgyűlésen, amelyet azért hívtak össze, hogy átadják Miskolc város kitüntető címeit és díjait.

A polgármester hozzátette: „Azért vagyunk itt együtt, hogy ünnepeljük a kortársainkat, de az elődeinket is, akik nélkül nem lennénk azok, akik vagyunk.” A városvezető kiemelte, hogy számtalan jeles személyiség formálta Miskolc történelmét, de ebből az alkalomból két személyiséget idéz meg név szerint. Szentpáli István 1922-ben fejezte be harmadik polgármesteri ciklusát. „Nehéz feladat volt az övé, mert az első világháború után kellett újjáépíteni a várost – hangsúlyozta Veres Pál. – Nevéhez fűződik több iskola megalapítása és a városi villamosközlekedés megindítása. Idén van száz esztendeje, hogy egy igen nagy formátumú miskolci városvezető befejezte és egy másik nagy formátumú polgármester, Hodobay Sándor, megkezdte munkálkodását a város élén.”

A Nagy Miskolc-gondolat

Hodobay Sándor munkásságának eredményei a mai napig itt vannak a városban. Folytatta a háború miatt félbeszakadt építkezéseket, a csatorna- és vízhálózat kiépítését és öt év alatt kiköveztette és kivilágíttatta a város minden utcáját. Nevéhez fűződik az új köztemető, a Búza téri vásárcsarnok létrehozása is. A ma már nevét viselő telep létrehozásával a Trianon miatt menekülő magyar családoknak adott otthont a városban.

Veres Pál kiemelte, hogy idén száz éve fogalmazódott meg a Nagy Miskolc gondolata, az a gondolat amelynek – mint fogalmazott – „mi örökösei, folytatói, továbbvivői vagyunk. Ezt az álmot szeretnénk ma valóra váltani, még ha egy kicsit másként is, mint Hodobay.”

„Miskolc akkor lesz nagy és erős, ha képes lesz bevonni a város vérkeringésébe a környező településeket. Miskolc akkor lesz nagy és erős, ha képes lesz összefogni, összegyűjteni és egy irányba állítani a város és környéke értékeit” – fogalmazott a polgármester.

„Szentpáli István és Hodobay Sándor a városért munkálkodtak, csakúgy, mint azok, akik a mostani városnapon megkapják Miskolc kitüntető címeit és díjait. Köszönet jár mellé az elvégzett munkáért” – hangsúlyozta Veres Pál.

Az ünnepi beszédet követően összesen 22 kategóriában 38 személy, intézmény, illetve szervezet vehetett át városi kitüntetést és díjat. Miskolc Város Díszpolgára kitüntetést – a közgyűlés döntésének értelmében – ebben az évben Balogh Kálmán cimbalomművész és Boros Árpád, a diósgyőri kohászat egykori gazdasági igazgatója vehette át.

Az idei év kitüntetettjei

Miskolc város díszpolgára kitüntető cím
Balogh Kálmán
Boros Árpád
Pro Urbe kitüntető cím
Boros Antalné
Csorba Piroska
Dr. Hajdú László
Gálffy Ignác-életműdíj
Szegedi Judit Katalin
Herman Ottó tudományos díj
Dr. Kaptay György
Szemere Bertalan közéleti díj
Budai Gábor
Szabó Lőrinc irodalmi díj
Keresztury Tibor
Kondor Béla képzőművészeti díj
Orosz Csaba
Reményi Ede zenei díj
Siklósi Tamás
Déryné színházi díj
Béres Attila
Miskolc város építészeti alkotói díja
Juhász-Nagy Balázs
Benkő Sámuel-díj
Budai Jánosné
Dr. Karosi Tamás
Pedagógiai díj
Erdősyné Krotos Edit
Szunyogh Péter Endre
Szvoboda Éva
Miskolc város turizmusáért díj
Kupcsik Sarolta Rita
Az év sportolója díj
Böszörményi Bendegúz
Guzi Blanka
A DVTK női kosárlabdacsapata
Miskolc város sportjáért díj
Egri Józsefné
A civilek támogatásáért díj
Zsebesi-Lengyel Melinda
Az év civil szervezete díj
Fügedi Márta Népművészeti Egyesület
Pro Minoritate díj
Dr. Gulyás Klára
Nívódíj
Ferenc Enikő
Gável Péterné
Dr. Kispál Erzsébet
Dr. Komlóssy Attila
Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és EGYMI Tüskevár Tagóvodája
II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár
Nagy Bendegúz Lóránd
Simon Csaba
Az egyetemért – a városért díj
Prof. dr. Gácsi Zoltán
Bokik Szentpáli István-díj
Nagy István

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában