Decemberben adják át

2022.09.26. 12:02

Így néz ki most a miskolci belvárosi turbókörforgalom építése (fotókkal, videóval)

A július közepén kialakult (kör)forgalmi rend nem változott, de turbóüzemmódban folyik az építkezés.

SZB

Fotó: Bujdos Tibor

A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. ígérete szerint a miskolci Y-híd – így a hozzá tartozó belvárosi turbókörforgalom – műszaki átadás-átvételi eljárása október végén zárulhat le. Utána kezdik el az illetékes hatóságok a forgalomba helyezési eljárást. Ha minden jól megy, decemberben vehetik birtokba a közlekedők az elkészült Y-hidat, a Vörösmarty utca négy sávossá bővített szakaszát és a Király utcai kereszteződésben a turbókörforgalmat.

Gördülékeny az áthajtás

A több lezárással és forgalomtereléssel is járó turbókörforgalom-építkezés nagy tempóban folyik. Nehezíti az építők dolgát, hogy a 3-as főút (Király utca) forgalmát mindenképpen át kell ereszteni az épülő körforgón. Tavasszal a nyugati oldalon haladt az átmenő forgalom, július közepén váltott oldalt az építkezés. Azóta a csaknem elkészült keleti ágon engedik át a közlekedőket. 

A kezdeti bizonytalanság után lényegében gördülékenyen és balesetmentesen látja el a feladatát az átkelő sáv. 

Így fog kinézni a turbókörforgalom 

Gyalogosok biztonságban 

A gyalogos közlekedés a beruházás kezdetekor kialakított módon változatlan formában maradt. Mint ismert, a forgalomkorlátozás miatt a csomópontban a gyalogos-átkelőhelyeket megszüntették. A gyalogosok átkelésének biztosítása érdekében a Király utcán új, jelzőlámpával biztosított gyalogos-átkelőhelyet alakítottak ki a Spar áruház parkolójának bekötőútjánál. További átkelőhelyként a Vörösmarty utcán a Szabó Lőrinc sétánynál található gyalogátkelőhelyet és a Vörösmarty utca nyugati ágán már a forgalomkorlátozás területén belül, de már a munkaterületen kívül, kordonokkal elzárt átkelési lehetőséget alakítottak ki.

Videós tartalmaink továbbra is megtalálhatóak a YouTube csatornánkon.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában