Segítünk!

2022.11.27. 20:00

Mindenki megérdemli a boldog karácsonyt

Szépítsük meg együtt a körömi, kis óvodások ünnepét!

Hegyi Erika

A körömi ovisok a nehézségek ellenére is vidámak

Fotó: Bujdos Tibor

Nem minden gyermek olyan szerencsés, hogy karácsonykor a szépen feldíszített karácsonyfa alatt sok-sok ajándék várja. Olyan családok is élnek a közelünkben, melyek annak is örülnek majd, ha az ünnepek alatt lesz mit enniük, és be tudják fűteni házuk egyetlen szobáját. Advent időszakában rájuk is gondolnunk kell, ezért hirdeti meg lapunk minden évben karácsonyi Segítünk! akcióját. Az Észak-Magyarország munkatársai és olvasóink segítségével örömet szerzünk egy-egy megyénkbeli óvoda kis növendékeinek. Ezúttal a Körömi Antall József Napközi Otthonos Óvodában jártunk, ahol kiderült, bizony itt is nagy szükség van a nagylelkű emberek önzetlen segítségére.

Sok mindent tanulnak

Az intézmény öt csoportjába 123 gyermek jár, közülük 103 gyermek halmozottan hátrányos helyzetű, 4 pedig hátrányos helyzetű. Összesen 103 gyerek szülei kapnak rendszeres gyermekvédelmi támogatást, tudtuk meg Kozárné Szögedi Anita óvodavezetőtől.

Elmondta azt is, hogy a gyermekek 80 százalékának semmilyen ajándékot nem tudnak venni a szüleik. Sok helyen karácsonyfa sincs, pedig az a karácsony alapvető kelléke. Otthon sok gyermeknek egyetlen játéka sincs, így nem tanulnak meg játszani.

– Itt, az óvodában tanulják meg, hogyan kell babázni vagy építőkockákból építeni, hogyan kell helyesen használni a vécét, hogyan kell orrot fújni és szépen enni. A kiscsoport első féléve gondozási feladatokkal telik. Itt tanulnak meg köszönni, illedelmesen kérni valamit, majd megköszönni. A pedagógusaink az alapvető viselkedési szabályok megtanítása mellett persze nagyon sokat mesélnek, verselnek, énekelnek a gyerekeknek. Nagy-nagy szeretettel foglalkoznak velük, mindent megtesznek azért, hogy ők is megkapják mindazt, amit szerencsésebb társaik. Ha a gyerekeknek nincs ruhájuk vagy cipőjük, szereznek nekik, elhozzák saját gyermekeik kinőtt ruháit. Az óvoda munkatársai nagy-nagy türelemmel foglalkoznak a kicsikkel, tanítgatják őket mindarra, amire majd szükségük lesz az életben – fogalmazott az óvodavezető.

Pénzt kellett kérni

Elmondta azt is, hogy óvodájuk nagyon jól felszerelt, van tornaterme, az udvaron pedig korszerű játszóeszközökön ügyesedhetnek a gyerekek. Az elmúlt években nem jelentett problémát se a Mikulás-csomag, se a karácsonyi ajándék, de ebben az évben az óvoda minden pénzét elviszi a rezsi. Most fordult elő először, hogy a szülőktől kellett pénzt kérni, hogy a Mikulás hozhasson egy kis édességet. 

Segítséget jelent az óvodának, hogy a községben tevékenykedik Albert atya, aki verbita szerzetes, és a külföldi kapcsolatai révén megszépíti a gyerekek karácsonyát. De még így is sok mindenre szükségük lenne a nehéz körülmények között élő kicsiknek.

Nincs ajtó, ablak

– A családok egy jelentős része meglehetősen szerény körülmények között él. Az alacsony iskolai végzettségű szülők nehezen tudnak elhelyezkedni, nekik többnyire csak a közmunka marad. Azonban az önkormányzat sem tud mindenkit alkalmazni. Probléma a lakhatás is. Előfordul, hogy egy-egy házban több család él együtt, és van olyan ingatlan is, ahol se ablak, se ajtó, se megfelelő bútor nincs a helyiségekben. Sajnos ilyen is van, de úgy gondolom, hogy a gyermekek nem tehetnek arról, hová születnek. Minden kicsi megérdemli, hogy boldog karácsonya legyen – fogalmazott az óvodavezető.

Amire szükség lenne

Kérjük kedves Olvasóinkat, járuljanak hozzá Önök is karácsonyi Segítünk! akciónk sikeréhez. A körömi kis óvodásoknak szükségük lenne gyermekruhákra és -cipőkre. Több gyermeknek nincs benti cipője, ezért zárt vászoncipő vagy szandál lenne a megfelelő. Jó hasznát vennék az atlétáknak, pólóknak és harisnyanadrágoknak, valamint meleg, téli kabátoknak, nadrágoknak, mert amikor az udvarra mennek, akkor derül ki, hogy nem mindenkinek van megfelelő meleg ruházata. Nagyon örülne az óvoda, ha érkeznének játékok, meséskönyvek és rajzeszközök, hiszen már ezek is nagyon drágák. A használt ruhák és játékok is kiválóak, csak ügyeljünk arra, hogy azok jó állapotban legyenek.

Az adományokat december 15-ég várjuk szerkesztőségünkbe! (Miskolc, Zsolcai kapu 3.)

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában