"Őszintén mondhatom, hogy jó barátom lett valamennyi Munkás-fiú" (fotókkal)

Régi idők focija, ez a címe Pastrovics Aladár kötetének, amely még 2019-ben jelent meg a Privát félmúlt sorozat 21. füzeteként. A sorozatkiadó Észak-Keleti Átjáró Egyesület részéről kérték fel, hogy írjon gyerekkori élményeiről. A család történetében a sport mindig is hangsúlyos volt. Így kézenfekvőnek mutatkozott, hogy a nagyapa és az édesapa futballsikereiről is beszámol. Mindketten - ugyanezen a néven – ismert és közkedvelt labdarúgói voltak Miskolcnak, az ifjabbik az 1950-es évek MMTE játékosaként, idősebb Pastrovics Aladár pedig az 1920-as években előbb az MVSC, majd az MTK-Hungária színeiben országos szinten is ismert játékosnak számított. Bár az említett kiadvány nem pont róluk szól, de mint utóbb kiderült, ez az első kötet arra is jó volt, hogy a szerző rájöjjön: neki még elrendezetlen dolga van a felmenőivel. A kötetben még csak annyi szerepelt, "Kedves szakíróink: az MMTE történetének megírása is megérne egy kis fáradozást!", aztán saját maga szánt rá két évet, hogy papírra vesse mindazt, amit a sportklub labdarúgó szakosztályáról tudni lehet.

521 oldal és 120 kép

Mára tehát megszületett egy 521 oldalas kiadvány, egy labdarúgó-krónika, ami hamarosan napvilágot is lát Hajrá, Munkás! címmel. (A kötetről előreláthatólag még megjelenése előtt,  november 24-én délután 16 órától rendhagyó író-olvasó találkozót tartanak a Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban - a szerk.) 
A Munkás, azaz a Miskolci Munkás Testedző Egylet (MMTE) 1910-ben alakult. Ez a sportkör egyike volt azoknak a belvárosi kluboknak, amelyek az akkoriban még meglehetősen szerény népkerti sporttelepen játszották első bajnoki labdarúgó mérkőzéseiket. Pezsgő sportélet jellemezte ez idő tájt Miskolcot, sorban alakultak a sportklubok. Valamennyi egyesülete egyben nagy riválisa is volt a többinek. Több mint 70 éves fennállása során hosszú évtizedeken át - a legnagyobb városi ellenlábas MVSC mellett - a Munkás nagy riválisa volt a Diósgyőri VTK és Diósgyőri AC csapatainak és a Perecesbányatelepi TK csapatának is.

Nem beszéltek róla

- Érdekes, hogy bár nagyapám is, édesapám is híres focisták voltak a maguk korában, mégis távol állt tőlük a dicsekvés. Gyerekfejjel, sokkal többet tudtam meg a játszótársakról, mint arról, hogy mit írtak őróluk és játékukról a korabeli lapok. Most, hogy elkezdtem a sportklub labdarúgó-szakosztályának történetét írni, ismertem meg közelebbről is ezeket a nagy sportkaraktereket. Őszintén mondhatom, hogy jó barátom lett valamennyi Munkás-fiú - meséli a szerző, aki Varga P. Aladár néven publikál. Mint mondja, egy nagyon különleges, befogadó és szeretetre méltó világ rajzolódott ki előtte, ahol a sportolók egymást segítve egy közösség érdekében, mindenféle anyagi előny nélkül, becsületesen küzdöttek egymásért és az egyesületük színeiért.

- Úgy indult a munka, hogy mentem sportévről sportévre, az volt a célom, hogy összegyűjtöm, mely meccseken kik játszottak, melyik csapat nyert, ki rúgta a gólokat - beszél a munkakezdetéről. Olvasta az országos sportsajtó mellett a városi sajtót: a Reggeli Hírlap, a Miskolci Napló közléseit is, majd a második világháború után az Észak-Magyarországot is. Így majd 25-30 napilap vonatkozó írásait nézte át. A kiadvány egészen 1983 végéig gyűjti össze minden egyes meccsről a megjelent információkat, mindezt 120 képpel, köztük számos eddig még sehol nem publikált régi fotóval illusztrálva.
- A legelső években csak kevés információt találtam a bajnoki meccsekről. 5-6 csapat volt a bajnokságban, ez bajnoki szezononként 10-12 meccset jelentett, viszont rengeteg egyéb mérkőzést is játszottak a csapatok, amelyek ugyanúgy vérre mentek. Ezek sem maradhattak ki. Aztán úgy érezte, hogy maguk az adatok önmagukban unalmasak lennének, ezért elkezdte kis színesekkel fűszerezni a sporttörténések hosszú sorát. Szerencsére volt belőlük bőven. Miközben olvasta a lapokat, egyre inkább érezte, hogy ez egy nagyon érdekes történet. A Diósgyőr és az MVSC történetét már megírták, de a Munkás még mindig az elfeledett, futottak még csapatok között szerepelt. Pedig erről valójában szó sincs, hangsúlyozza, nagy korszakaiban ugyanolyan erős csapat volt, mint a másik kettő. A nagy rangadók legizgalmasabb történéseinek felidézésével szerinte sikerült bebizonyítania, hogy az MMTE rendkívüli játékerőt képviselt a miskolci labdarúgásban.

Imádták a csapatokat

- A 20-as években 6-7 hasábon írtak például egy-egy Munkás-Vasút mérkőzésről. Érdekesen. A meccsek előtt és után is napokon át ez volt a téma a lapokban, ennyire érdekelte az akkor élőket a foci. Ez így volt hosszú évtizedekig. Aztán 1984-ig, a Borsod Volánnal történő fuzionálásig egyre rövidültek a hírek: eredmény, nézők száma - csak ennyiből állt a tudósítás. A hőskorban a szurkolók imádták a csapatot, és város más csapatait is. Ha játszottak, megállt az élet. Ha idegenbe játszottak, várták a híreket, majd kimentek eléjük a vasútállomásra. A focistákat mindenki ismerte, nem lehetett úgy végigmenni a városon, hogy ne rángatták volna be őket vagy 8-10 üzletbe a lelkes szurkolók. Nem volt mentes már ez a korszak sem a nagy klubrivalizálásoktól és hangos, országos méretű botrányoktól sem. Ezekről hellyel-közzel beszámolok - mondja a szerző. 
Az adatgyűjtés során Pastrovics Aladár a második világháború utáni korszak több focistájával is beszélt. A velük készült interjúk a kötet végére kerültek.

Örömmel vállalta

- Az egyik legismertebb interjúalanyom, Temesvári Miklós (mesteredző, FIFA instruktor) volt, aki felkérésemre nagy örömmel vállalta, hogy bevezetőt ír a könyvhöz. Kevesen tudják róla, hogy nem csak nagy Munkás szurkoló volt, hanem már 14 évesen rendszeresen látogatta a Munkás-ifi edzéseit. Mesélte, gyerekként a legnagyobb szívfájdalma volt, ahogy ő fogalmazott: nem tudott odakerülni. "Nézd, Alikám, tizennégy éves voltam, ők 18-19. Túl nagy volt a korkülönbség...”. Akkoriban csak egy ifjúsági csapata volt minden klubnak. 

A szerző e munkájában nem pusztán az MMTE labdarúgó szakosztályának történetét foglalta össze, hanem szinte az összes miskolci csapat, ha csak villanásszerűen is, de megjelenik a könyvben: az egyes bajnoki évekről szóló részeknél kitér az ellenfelek kiugró teljesítményeire is. A Munkás-sportkör többi szakágának legfontosabb eredményeiről is beszámol.

Izgalmas lenne az Attila is

- Én magam másfél-két évig fociztam a DVTK serdülőben, nem voltam kimagasló tehetség, de volt gömbérzékem - vallja be a szerző, aki egyébként nem szakíró, nem is sportújságíró, a Zrínyi Ilona Gimnázium némettanára. - Ezzel a könyvvel egyfajta adósságot törlesztek. 
S hogy miről volna még érdemes írni? 
-Volt egy Attila nevű csapat Mikolcon (Miskolci Attila FC), az ő történetük is érdekes lehetne. Miskolc első igazi nagy sikereit az Attila profi alakulatának köszönheti a város. 
Megírná-e? - kérdezzük tőle, de azt mondja, elég volt ennyi. Bár a nagypapa játszott abban a csapatban is, mégpedig nem is rosszul. 
A leendő könyv borítója már kész - egy helyi gyűjtőnek, Tóth Tibornak köszönhetőek a rajta látható jelvények fotói. A borító alapja egy téglafal, amely szintén eredeti: a népkerti sporttelep (Hajós Alfréd) utolsó még le nem vakolt kerítésrészletének lefotózásával készült el. Történelmi a kandeláber is a fülszöveg mellett - összesen 3-4 darab van még belőle a Népkertben.