Volt, akit hiába találtak meg a romok alatt, mert nem volt eszközük kiszabadítani

Hazaérkezett dr. Mezősi Tamás, a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány elnöke és Trafi nevű kutyája Törökországból, ahol február 6-án hatalmas pusztítást végzett a földrengés. A Baptista szeretetszolgálat, HUBA Rescue24 Tűzoltó és Kutató-Mentő Nemzetközi Csoporttal indult menteni még aznap este, amikor bekövetkezett a katasztrófa.

Nem volt kérdés

Portálunknak úgy fogalmazott, akik a mentőkutyás szakmában tevékenykednek, egy percig sem gondolkodnak, hogy induljanak-e azonnal, ha arra szükség van.

– A kutyáimmal folyamatosan készenlétben állunk, hogy bármikor képesek legyünk útnak indulni. Erre tréningezünk 20-25 éve. Nem volt kérdés, hogy amikor megtörténik az évszázad katasztrófája, akkor nekem van-e ott feladatom. Szerencsére volt befogadó szervezet is, amelynek a munkájában be tudtam integrálódni. Ilyen nagy baj még nem történt Törökországban. 1938-ban volt hasonló méretű földrengés. Majd 1999-ben egy hatalmas pusztítás. Akkor is ott voltam menteni, de a statisztikák azt mutatják, hogy a mostani volt a legszörnyűbb katasztrófa. Az áldozatok száma jóval magasabb, mint az előző földrengés idején, és ez a szám még nőni fog. Antakyában voltam menteni, ami Budapest méretű, 1,5 milliós város volt, és egyik napról a másikra 500 ezer ember vált hajléktalanná. Már csak számokból is el lehet képzelni, hogy milyen borzalmas dolog történt – fogalmazott dr. Mezősi Tamás.

Beszéltek vele

Mint mondta, az egy hét alatt 11, romok alatt rekedt túlélőt tudtak azonosítani, és 7 embert emeltek ki. A két szám azért tér el egymástól, mert volt, akit azonosítottak ugyan , de megfelelő gépek és eszközök híján reális idő alatt nem tudták volna kiszabadítani. Akkora volt a baj, hogy eluralkodott a káosz. Nem volt elég ember, hogy megfelelően koordinálja a mentést. Így aztán több helyszínen csak jelzést hagytak, hogy a jobban felszerelt csapatok elkezdhessék a mentést, ők pedig mentek tovább, hiszen pár száz méterre találhattak olyan túlélőket, akiket ők is meg tudtak menteni.

– Az egy hét alatt ez volt lelkileg a legnehezebb. Tudtuk, hogy ott van a romok fogságában egy ember, a kutya ugatott, bekúsztunk a közelébe, beszélni is tudtunk vele, de el kellett fogadnunk, hogy valószínűleg meg fog halni, mert nincs olyan eszközünk, ami abban a pillanatban segíthetne. Voltak szép és megindító pillanatok is. Főleg akkor, amikor a megtalálástól a kimentésig sikerült végigvinni a feladatot. Nagy öröm volt, ha viszonylag jó általános állapotban találtunk rá valakire. A romok alatt mindenki sérülten feküdt, de ha nem volt súlyos a sérülése, akkor esélye lehet a felépülésre. Az egészségügyi rendszer hanyatlott, mentőautó sem állt rendelkezésre. A legszebb pillanatok azok voltak, amikor egy fiatal hölgyet sikerült kiszabadítanunk, akit aztán az édesapja ölelgetett örömében – idézte vissza a feledhetetlen pillanatokat dr. Mezősi Tamás.

Lehetetlen helyeken

Elmondta azt is, hogy Trafi nevű mentőkutyáját az ilyen helyzetekre képezte ki. Komoly vizsgákon kellett megfelelnie, hogy bevetésre alkalmas legyen. A kiképzés különböző, úgynevezett gyakorló romokon történik, ahol a kutya alkalmazkodni tud földrengés okozta körülményekhez. Természetesen az igazi katasztrófa helyszínén adódnak olyan helyzetek, ami a gyakorló helyszíneken elképzelhetetlen.

– Törökországban a kutyának úgy kellett bemásznia a leomlott épületek rétegei közé, hogy közben át kellett kúsznia egy halott ember fölött, majd tovább haladt, és jelzett egy élőt. Erre például nem lehet készülni, de arra igen, hogy a kutya egészen lehetetlen helyeken mozogjon és ott túlélőket keressen. Ez a feladat a napi tréning része, tehát Trafi ilyen értelemben azzal találkozott, amire 8 éve folyamatosan készül. Gyakorlatról gyakorlatra járunk különböző helyszínekre, ahol a mostani katasztrófához hasonló romos terepeken tréningeznek a kutyák. Jártunk már Párizsban, Angliában, Olaszországban, Csehországban, Romániában, ahol ilyen helyszíneken kellett gyakorolnunk és bemutatnunk, hogy mit tudunk, Úgyhogy Trafinak tulajdonképpen a törökországi terep olyan volt, ami az ő lételem, azzal együtt, hogy a napi terhelés óriási volt. Kora reggel kezdtük a munkát és éjszakába nyúlóan dolgoztunk. Az első két nap éjszaka is mentettünk váltásban, majd napi 15-16 órát kutattunk a túlélők után. Szombat reggel még átvizsgáltunk egy romot, délben pedig pedig elhagytuk a tábort. Fárasztó volt, de azt a munkát végeztük, amire évek óta készültünk – tette hozzá dr. Mezősi Tamás.