Még velünk van az ősz Miskolctapolcán

Vasárnap délután van Miskolctapolcán. A felújítás alatt álló park vendégei élvezik a téli napsütést, ráérős tempóban jönnek AZ AUTÓK, a vasárnap a sportfokozat gombnak is vasárnap. Sztoriban már megcsodálható a vasárnapi ebéd, nincs hová sietni.

A Csabai úton járva ráérünk megtapasztalni a fáknak azt a tulajdonságát, hogy a hideg időjárás beálltával ledobják leveleiket, de a városgazdának megvan az a képessége, hogy nem stresszeli magát, ha a zöldhulladék vastagon borítja a járdát. Mással aligha magyarázható, hogy miért kell még hónapokkal később is akkora levélhalmokkal megküzdeni a strandot közvetlen szegélyező utcában járóknak, ami egy kisebb kutyát simán elnyel. Igaz, a forráshiány sok mindenre magyarázatot ad, de hogy tél végén miért vagyunk arra kötelezve, hogy az ősz maradványait nézegessük, arra aligha.

Az egyébként csodálatos fasor mellett a strandra belátva sem üdítő a látkép. A téli álmát alvó, nagyjából egy évtizede felújított strand tankönyvi példája annak, hogy ha az állagmegóvásra nem fordítunk megfelelő energiákat, akkor a tíz éves strand simán ki tud nézni harmincnak is. Olyan, mint amikor azt mondjuk valakire, hogy "jól áll neki a távolság", azt még udvariasságból is nehéz lenne mondani, hogy "letagadhatna pár évet".

Nem csak miskolci sajátosság, de a borsodi fővárosban is tetten érhető az, hogy az önkormányzati gazdálkodásra nem minden esetben jellemző a profitra törekvő szemlélet, a létesítmények sok helyütt emlékeztetnek rá, hogy ebben van még fejlődni való.

Ugyanakkor a barlangfürdő nyitva tartása körüli cirkusz paradox módon még segítheti is a városrész ügyét, Miskolctapolca ügye ezzel ugyanis országos érdeklődés tárgya lett, de ez nem valami tudatos kampány eredménye, inkább egy szerencsés következmény. További jó hírek, hogy az energiaválság nem tart örökké, a leveleket szétfújják a böjti szelek, nyáron meg ha szerencsénk van, még a fű is kiég, hogy ne kelljen majd szenvedni vele.