Kassa-Miskolc ultramaraton

2023.04.23. 11:30

Zuberník bácsi 75 évesen futotta le a 117 kilométert (fotókkal)

Az V. Kassa-Miskolc ultramaratonin a Bk Spartak Medzev férfi váltó volt a leggyorsabb.

BCS

A szombat hajnali rajt pillanata

Fotó: Ádám János

A szombati Kassa-Miskolc ultramaratonin 415 sportember állt rajthoz, hogy teljesítse a két település közötti 117 kilométeres távot. Ez volt az ötödik alkalom, amikor a testvérvárosok között futóversenyt rendeztek. A mostani esemény résztvevői csúcsot hoztak, még soha ennyien nem vágtak neki a távnak (az eddigi legtöbb indulót 2021-ben regisztrálták, akkor 336 fő kapott rajtszámot). Azzal együtt született részvételi rekord, hogy a hetekkel ezelőtt leadott nevezésekhez képest történt néhány változás, ugyanis négy egyéni versenyző, egy páros, és két darab ötfős váltó nem tudott elindulni.

Mivel a Kassa-Miskolc megméretésen évenként változik a rajt és a cél helyszíne, az idén Miskolcról, a Szent István térről startoltak a futók: reggel 6-kor indultak el az egyéni versenyzők, és a 2 fős párosok, míg a váltók, az 5, illetve 10 fősek egy órával később kezdték meg a kilométerek pörgetését.

A legrövidebb időn belül a szlovák Bk Spartak Medzev 10 fős férfi váltója teljesítette a 117 kilométert, akik 9 órán belül értek célba, míg az egyéni indulók közül a férfiaknál Mészáros Roland lett a leggyorsabb, a nőknél pedig Tóth Tímea. Utóbbi remek idejét jelzi, hogy a férfi győztes csak valamivel több mint 4 perccel ment jobb időt nála.

Mindössze 8 olyan futó, egyéni induló volt, aki nem tudta 15 órán belül teljesíteni a versenyt, illetve egyik, vagy másik időmérő pontra szintidőn túl érkezett meg, és ezért kizárták. Az egyikük, a 75 éves Štefan Zuberník volt, aki ennek ellenére végig futotta a 117 kilométeres távot, és megérkezett a már elbontott célhelyszínre, a kassai dóm mellé.

V. Kassa-Miskolc eredmények

Férfi egyéni (26 induló)

1. Mészáros Roland 10:28:12 óra, 

2. Gerda Lajos 10:46:01, 

3. Hoskó Roland 11:28:14.

Női egyéni (9 induló)

1. Tóth Tímea 10:32:52 óra, 

2. Pap-Csákvári Judit 13:19:45, 

3. Szabó Istvánné 13:25:37.

Páros férfi (7 induló)

1. R.I.O.l. 09:19:53 óra, 

2. Fekete Párducok 10:05:46, 

3. Kamó-Miki Running Team 12:04:45.

Páros női (3 induló)

1. Tárnoksprintkettős 10:53:06 óra, 

2. Petercsák Tímea és társa 11:43:25, 

3. 2ladiessk 13:03:41.

Ötfős férfi váltó (8 induló)

1. Bk Steel Košice 09:19:05 óra, 

2. Bükki Alakulat 09:30:02, 

3. Running Free 09:52:34.

Ötfős mix váltó (2 induló)

1. Zempléni Five Speed 09:53:49 óra, 

2. Hrse 10:50:52.

Ötfős női váltó (2 induló)

1. Ultrakéták 11:31:40 óra, 

2. Sokkislányok 12:17:56.

Tíz fős férfi váltó (11 induló)

1. Bk Spartak Medzev 08:13:30óra, 

2. Ostrava V4 Team 09:28:44, 

3. Essity Running Team 09:39:04.

Tíz fős mix váltó (19 induló)

1. Košice Marathon Team 09:10:00 óra, 

2. Világbéke 09:13:40, 

3. Mester És A Tanítványok 09:24:30.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában