Boszorkányok és lidércek a bükkszentlászlói diófa alatt + fotók

Bükkszentlászló mondáit, hagyományait, lakóit megörökítő mesekönyv született Szögeczki Sára tollából. A kötet Pod oreha – A diófa alatt címmel jelent meg, és hétvégén mutatták be a településen.

– Bükkszentlászló szlovák nemzetiségű falu. A három érintett település, Bükkszentkereszt (régen Újhuta), Bükkszentlászló (Óhuta) és Répáshuta az üveg gyártására épített huták köré épült, zárt közösséget alkottak. Olyannyira, hogy egymás között házasodtak, nehezen engedtek be maguk közé újakat. Jó bizonyíték erre, hogy amikor a családunk 1994-ben odaköltözött, éveken át gyüttmentként emlegettek bennünket – meséli a szerző a boon.hu-nak. 

Mint mondja, hamar megfogta őt különös világuk. Meséikben, mondáikban pedig hamar elvarázsolták a boszorkányok, lidércek.

– A nagynéném úgy húsz éve felkerekedett, és elkezdte meginterjúvolni az időseket, majd egy barátnőmmel közösen összegyűjtötték a történeteket. A Herman Ottó Múzeum egyik pályázatára nyújtották be az összegyűjtött anyagot, mese- és mondatöredékeket. 

Mesék gyerekkori emlékekkel

Szögeczki Sárában egy éve fogalmazódott meg a gondolat, hogy ne csak a múzeum levéltárában maradjanak meg az emlékek. Úgy gondolta, az utolsó pillanatok ezek, hiszen az unokák, dédunokák már nem feltétlenül a faluban élnek, és a hagyományok lassan elvesznek. Kitalálta, hogy a történettöredékekből meséket ír, amelyekbe gyermekkori emlékeket, egy-egy régi helybéli ember alakját, történetét is beleszövi. A mesékből így kiolvasható a helyiek szemléletmódja, hétköznapjai, ünnepei szokásai, még néhány recept is belekerült a szövegekbe.

– A címében, „Pod oreha – A diófa alatt”, ott a szlovák elnevezés is. A diófa a mi házunk előtt állt. Ott találkoztak a férfiak munkába menet, ott gyűltek össze a nők pletykálkodni, beszélgetni. Olyannyira ismert volt, hogy a fiatalokat gyakran úgy engedték el a szülők otthonról, hogy csak az oreháig mehetsz, és gyakran emlegették tájékozódási pontként, az orehán innen és túl. Sajnos 2019-ben ki kellett vágni – magyarázza a szerző. Nem volt kérdés, hogy ott legyen-e szlovákul is a cím: ma már ugyan sokan nem beszélik a nyelvet, de beszédükben gyakran használnak szlovák szavakat, sokszor egy mondaton belül keverik a két nyelvet. Az óvodában tanulnak a gyerekek szlovák dalokat, mondókákat, a település Fehér rózsa dalköre gyakran énekel szlovák népdalokat.

A meséket a szerző maga illusztrálta, bár ő maga nem író, nem grafikus. Pszichológusként dolgozik, meseterapeutaként csoportos foglalkozások során gyerekekkel foglalkozik, innen is a mesék szeretete.

A könyvbemutató nagyon jól sikerült, hatalmas volt az érdeklődés iránta, örömmel fogadták a könyvet a település lakói.

– Úgy érzem, nagyon fontosak egy közösségen belül a közös történetek, amelyek összefognak, összehoznak minket, amelyek emlékeztetnek őseink történeteire.