Vége az előkészítésnek

2023.10.19. 20:00

Elkezdődik a Tokaj-Hegyalja Egyetem felújítása

Tokaj - Átadták a munkaterületet a közbeszerzésen nyertes cégnek.

Szakolczai Zsolt és Waberer György

Fotó: BSZA

Hosszú tervezési és előkészítés munkálatok után végre elkezdődhet a Tokaj-Hegyalja Egyetem sárospataki épületének régóta tervezett felújítása – jelentette be Wáberer György, az egyetemet működtető alapítvány kuratóriumának elnöke csütörtökön a közbeszerzést elnyerő cég, a KE-VIZ 21 Zrt. gazdasági igazgatójával, Szakolczai Zsolttal megtartott találkozóján a munkaterület átadását követően. Hozzátette: a kivitelezőnek húsz hónap áll rendelkezésére ahhoz, hogy a kívánt munkálatokat elvégezze. Kiemelte: bíznak benne, hogy a felújítás eredményeként egy olyan épületet kap majd az intézmény, amely a mai kor igényeinek teljes mértékben megfelel, és a diákok a legkorszerűbb körülmények között tudják majd folytatni a tanulmányaikat. A kuratórium elnöke beszélt arról is, hogy a munkálatok során a főfalakon kívül szinte minden mást átalakítanak, felújítanak. Wáberer György hozzáfűzte: az egyetemre idén is sok diák jelentkezett, de az új épület várhatóan még vonzóbbá teszi majd az intézményt. Megemlítette azt is: a következő években további fejlesztések várhatóak az egyetem körül, például új kollégiumot és sportközpontot építenek, gyakorlatilag egy kisebb diákközpontot hoznak létre Sárospatakon.

A felújítás részletei

A rendelkezésünkre álló adatok szerint a Lechner-féle épület felújítása során 2740 négyzetméteren zajlik a tetőhéjazat cseréje, a homlokzatfestés 2620 négyzetméter falfelületet érint, kicserélnek 195 kültéri- és 85 beltéri nyílászárót. 2848 négyzetméteren hoznak létre álmennyezetet, hőszigetelik a padlásteret, és a födémet. A fűtést hőszivattyú rendszer biztosítja majd a felújított épületben, amihez a teljes fűtésrendszert kicserélik, de új lesz az elektromos vezetékhálózat, valamint a víz- és csatornahálózat is. Az oktatási és közösségi terek mellett megújulnak a vizesblokkok is. A termeket 800 modern, energiatakarékos lámpatest világítja majd be.

A felújítás idején az egyetemi órák többségét a Sárospataki Református Kollégium épületében tartják meg.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában