Naná, hogy a Szikla!

„Menjünk a Sziklába!” Hányszor hallottam ezt húszas éveim elején a barátaimtól, mikor azon tanakodtunk, hol kellene kiengedni a fáradt gőzt a hétvégén. Senkinek sem kellett mondani kétszer, hiszen ikonikus hely volt, annak ellenére, hogy a hetedhét határon túl helyezkedett el a Bükk ölelésében, a Palotaszálló szomszédságában. 

A Szikla azonban tudott valamit, amiért érdemes volt elindulni és megtenni azt a közel egy-másfél órás utat Miskolc külvárosából. Lehetett ide utazni tömegközlekedéssel, taxival és még saját buszjárata is volt, amire ha szerencsénk volt, felfértünk. Ment a sok jókedvű fiatal, összepréselődve mint a heringek. Senki sem bánta. Hiszen várta a Szikla belsejében egy más világ, ahol szép lányok ketrecben táncoltak, ízes koktélok lángoltak, a legelső nagy szerelmek szövődtek. 

Szikla. Hiányzik. Úgy tűnik, nem csak nekem.