A príma cipőkészítő

Számított erre a díjra?

Engem már másodjára jelöltek erre a díjra. Én azt gondolom, hogy mindenki, akit jelölnek, az valahol bízik abban, hogy hátha ő lesz az a szerencsés, akit az adott évben díjaznak majd. 2016-ban ez nem így történt, mert akkor csak a jelöltek között maradtam. Őszintén szólva ez egy nagyon nagy megtiszteltetés, én úgy gondolom, hogy idén én lettem a kitüntetett személy.

Erre számíthatott is, hiszen már annyi díjat bezsebelt, nem csak itthon, hanem külföldön is, mint nemzetközi cipész mester.

Soha nem lehet az ember biztos benne, amíg ki nem mondják a nevét a színpadon, legalábbis én így vagyok ezzel. Ott közlik a díjazottal, hogy abban az évben ő nyerte el a díjat. Más egy szakmai díj, amikor ez ember biztos abban, hogy amit csinált az jó és ott a helye a legjobbak között, viszont ez egy olyan díj, amit különböző művészeti kategóriáknak osztanak. Itt az ember nem lehet biztos, hogy az a teljesítmény, amit ő addig letett az asztalra az vajon elegendő-e egy megyei príma díjhoz. De mindenképpen nagyon örülök neki, különösen azért, mert sok-sok nemzetközi díj után itthon, az ember saját élőhelyén, a saját közösségében ismerik el a munkáját és vehet át egy díjat. Ez mindig kedvesebb az ember szívének.

Hogyan döntenek a díj odaítéléséről?

Egy grémium dönt. Ők hoznak egy szakmai döntést, valamilyen értékrend mentén és a közönségdíjnál van szerepe annak, hogy ki mennyi szavazatot kapott. Hiszen kilenc művészeti kategória volt és ebből lett három príma díjazott, akikről egy 12 fős bizottság döntött. És a hat másik kategóriában megnézik, hogy ki kapta a legtöbb közönségszavazatot és ő lesz a közönségdíjas.

Ön ott a Miskolci Nemzeti Színházban a díjjal járó 1 millió forint felét felajánlotta jótékonysági célra. Meg lehet kérdezni, hogy kinek, kiknek megy az összeg?

Nagyon sokan tudják azt, hogy én cipőkkel foglalkozom. Két irányú a tevékenységünk. Az egyik, ami jobban a köztudatban van, az az exkluzív férfi cipők. Én ebben a kategóriában indulok versenyeken és hozom az eredményeket, de már több mint 30 éve gyógycipők készítésével is foglalkozom és ennek kapcsán több olyan alapítvánnyal, otthonnal, szervezettel vagyunk kapcsolatban, ahol rászoruló emberek, gyerekek élnek vagy velük vannak közvetlen kapcsolatban. Úgyhogy ebben az évben három ilyen szervezet fog ebből a pénzből részesülni. Talán karácsony előtt ez egy szép meglepetés lesz nekik, azt remélem.

Mire inspirálja önt ez a díj?

Én úgy gondolom, hogy bármilyen díj is legyen, de különösen ez, hiszen ezt, ahogy mondtam a saját közösségünkön belül vehettem át, kötelez mindenkit, én azt gondolom, hogy mindenki annak megfelelően tevénykedjen és éljen, és példát mutasson.

Több díjat is nyert, idén is, itthon és külföldön egyaránt. Van még feljebb az ön szakmájában?

Nem tudom. Az egész megmérettetés és versenyzés valahol 2004-ben kezdődött, amikor édesapámat elkísértem egy nemzetközi versenyre, ahol ő már veteránnak számított. Rengeteg díjat nyert a munkáival és az akkor engem nagyon megérintett a versenyzés szele, tulajdonképpen. Soha nem a díj volt a lényeg a számomra, hanem hogy megmutathassam magam, hogy én mire vagyok képes, mi van bennem. Illetve mindig ott motoszkált a fejemben, hogy vajon én, az én szakmai felkészültségemmel, hol tartok a többiekhez képest, akár világviszonylatban is. És rengeteg sok ötlet volt bennem, ami megvalósításra várt és ezek az ötletek talán meg sem valósultak volna ha az ember csak a hétköznapi munkájával foglalkozik. Meg kell csinálni a megrendeléseket, a kötelezőket és nem jut idő vagy nem is szán arra időt, hogy az egyéni céljait megvalósítsa. Ezért én, ha egy - egy ilyen versenyre készülök akkor nem az van a fejembe, hogy ezzel egy aranyérmet lehet nyerni, hanem az, hogy azt az ötletet ami bennem van, tökéletesen megvalósítsam, kivitelezzem, a tudásom legjavát beleadva.

Hogy születik egy ötlet? Elképzel egy lábbelit és átgondolja, hogy azt hogyan, milyen anyagból lehetne a legtökéletesebben, a funkciójának megfelelően megvalósítani vagy hogyan?

Vannak standard méretek, amelyekben jól néz ki egy cipő. Egy férficipő 42-43 méterben néz ki a legjobban, se nem kicsi, se nem nagy, egy női cipő pedig 38-as méretben a legtökéletesebb. Alatta vagy fölötte is jól néz ki a cipő, lábon. De letéve az asztalra teljesen más képet mutat. Amikor én elkezdek gondolkodni, például elmegyünk egy nemzetközi bőr kiállításra- Olaszországban minden évben kétszer megrendezik-, mert szükségünk van alapanyagokra és találunk egy új dolgot (technikát, formát, anyagot, színt stb.), egy új anyagot, akkor az beindítja az ember fantáziáját. Ilyen volt például a legutóbbi utazásom során, amikor egy a tokhalbőrt láttam kikészítve, addig soha nem. És elindul egy izgalmas játék, először a fejemben, a képzeletemben.

Ez egy könnyű, puha, rugalmas bőr?

Nem ez egy nagyon merev és nagy csontos képződmények vannak a felületén. Hiszen ez egy ősi, még a dinoszauruszok korából maradt halfajta. Ezt így megfogva nagyon érdekesnek és rendkívül szépnek találtam és meg is vásároltam. És elindult egy gondolkodási folyamat. Hogyan lehetne ebből cipőt készíteni? Hogyan lehetne a korlátokat leküzdeni? Nem véletlenül nem készült még ebből cipő, mert mindenki kudarcba fulladt vele a megmunkálása során. Tehát ilyen kihívások vannak. Az idei cipő is egy ilyen töredezett felszínű cipő volt, a fának a kérgéhez hasonlított és beindította a fantáziámat.

Inkább a férfi cipőre szakosodott, miért nem a nőiekre? Nincs nagyobb fantázia a női cipőkben?

Ott sokkal inkább tobzódhatna az ember.

Akkor miért a férfi cipők?

Tisztelet a kivételnek, de a férfiak praktikus emberek és azt szeretik, hogy ha van egy jó, kényelmes cipőjük, akkor ők azt viselik addig, amíg tönkre nem megy és ha lehet mindenhová azt hordják, tehát rendkívül strapabírónak kell lennie.

De a nők is így vannak ezzel.

Igen, de a nőknek van több cipőjük, minden alkalomra más. A kiskosztümhöz, a zöld szoknyához van például zöld cipő, lapos talpú, magas sarkú, sportos cipő stb.

Egy férfi sem vehet fel egy öltönynadrághoz sportcipőt, alapesetben, bár ez is egyre jobban divat lett?!

Igen, egyre gyakrabban találkozunk ilyennel, aminek én személy szerint nem örülök. De visszatérve, ha egy férfinek van egy jó barna vagy fekete cipője, akkor azzal jár dolgozni, de ha hazamegy, le kell vinni a kutyát sétáltatni, nem cseréli le, oda is abba megy. De a hétvégén a telekre is abba a kényelmes cipőbe megy és a rendezvényekre, ahol táncolni is kell, oda is jó lesz az a bizonyos cipő. Én ezen a szemlélten szeretnék változtatni. Hogy miért? Mi férfiak nagyon szeretjük, ha egy dekoratív nő nő sétál mellettünk, aki szépen fel van öltözve. A ruhához megfelelő kiegészítőket és táskát, valamint cipőt visel. A haja, a körme, a sminkje tökéletes és ápoltságról árulkodik. A férfi pedig büszkén kihúzhatja magáét, hogy ő van ezzel a szép nővel. De vajon a nő mit gondol? Ő vajon meg van-e elégedve azzal a férfival, amibe éppen belekarol? Rendben van-e a ruhája vagy-e hozzá megfelelő cipője? Én van-e rá igénye? Én ezen szeretnék változtatni és a férfitársaimnak a figyelmét felhívni, hogy ne csak az az egy cipő legyen, hanem merjünk színeket viselni, legyen többféle cipőnk, tudjunk választani az alaklomnak és funkciónak megfelelő lábbelit. Sajnos a cipőboltokban is 85 százalékban van kínálat a nőknek és 15 százalékban a férfiaknak. Én szeretnék választékot biztosítani és szemléletet formálni.

De árban egy ön által kézzel készített cipő és a konfekció darabjai között hatalmas különbség van! Nem?

Ez igaz, viszont azt se felejtsük el, hogy ezek a kézzel készült lábbelik nem a fogyasztói társadalom szemlélete alapján készülnek, hanem egy értékrend mentén. Minőségi anyagokból, jó technológiával és olyan módon, hogy az javítható is legyen. Mert hozzászoktatták az embereket például egy mosógépnél, hogy ha elromlik le kell cserélni, mert egyszerűbb egy újat vásárolni, mint a régi megjavítani. A különböző háztartási gépeket is csak annyi időre tervezik, amíg a garancia tart, addig vállalják, hogy a gép addig kifogástalanul működik, utána már nem. Mérnököket foglalkoztatnak azért, hogy a termék adott ideig működjön és ne tovább. A mi lábbelijeink nem így készülnek. A technológiája és az anyaghasználat is olyan, ami sok évig bírja.

Az ön által készített, rendeltetés-szerűen használt cipő, mennyi ideig bírja?

Pont most adtam vissza egy cipőt, amit már harmadjára hoztak vissza talpalni. Egy cipő mire odakerül, hogy talpalni kell, az körülbelül három év. Ez az ominózus cipő, tehát már kilenc éve szolgálja gazdáját.

És a felső része? A bőr?

Látszik rajta a használat. Ha elhozzák hozzánk egy problémával, akkor teljesen átnézzük és megjavítjuk, ha valami nem megfelelő. Ugyanúgy mint egy autó estében, amikor elvisszük mondjuk olajcserére, akkor is átnéznek rajta mindent. Mi is megcsinálunk a cipőn mindent.

Magának, családjának ön készíti a lábbeliket?

Igen, magamnak én készítek cipőket, illetve a családnak is, viszont nem olyan intenzitással, mint ahogy azt elvárják tőlem, hiszen megvannak a napi feladatok. És egy nőnek például nincs az a cipő mennyiség, amennyi elég lenne. És a gyerekeknek is elég gyorsan nő a lábuk. Most legutóbb, nemrég a két unokámnak készítettem cipőt.

Kovács Attila príma díjas mestercipész dolgozik-e éppen valamin? Készül-e versenyre? Van-e most valami a cipészasztalon?

Készülök egy versenyre, ami jövő év áprilisában lesz. Ez egy világverseny lesz Londonban. Itt viszont konkrétan meghatározzák, hogy milyen cipőt kell készíteni és mindenkinek ugyanazt a modellt kell elkészítenie, ugyanabban a színben, ugyanabban a méretben. Az anyag pedig sima borjúbőr. Ez egy viszonylag bekorlátozott verseny, a fantáziát nem lehet olyan szinten elengedni.

A fazon is meg van határozva?

Igen, meg.

Most ott lesz harminc-negyven ugyanolyan cipő. Hogy lehet ebben különbséget tenni és értékelni?

Nem lesz ugyanolyan, ezeken a határokon belül kell valami nagyszerűt és kiemelkedőt létrehozni.