Segítség

2023.12.02. 12:40

Adománybakancsokkal segítenek

A vállalat évente több alkalommal támogat regionális szervezeteket.

Boon.hu

Adományátadás

A Trans-Sped az idei évben is adománybakancsokkal segíti a Borsod- Abaúj-Zemplén vármegyei rászorulókat. Az adományokat a Magyar Vöröskeresztnek ünnepélyes keretek között adták át szerdán, Szirmabesenyőn.

Évente többször 

A kultúrájához híven, a vállalat évente több alkalommal támogat regionális szervezeteket, nyújt segítő kezet adományok szállításában, és számos formában járul hozzá környezetünk védelméhez. Egyik legjelentősebb adományozási programjukat több évvel ezelőtt indították el a Magyar Vöröskereszttel együttműködve, mely keretén belül használt, de jó állapotban lévő bakancsokat adományoznak rászorulóknak.  

Az adományozás célja, hogy a rászorulók munkáját, mindennapjait megkönnyítsék, valamint a cégcsoportnál keletkező hulladék mennyiségét csökkentsék. 
"Nagyon szépen köszönjük a Trans-Sped Kft. dolgozóinak azt a felelős magatartást, azt a társadalmi felelősségvállalást, amivel végzik a munkájukat és úgy gondolják, hogy szervezetten, évről évre gondolnak azokra, akiknek erre leginkább szükségük van, különösen a karácsonyi ünnepek közeledtével." - mondta az átadáson Laták Kamilla, a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Szervezetének megyei koordinátora. Az Észak-Magyarországi régióban terjeszkedő vállalat 2023 tavaszán Szirmabesenyőn egy új, 5400 négyzetméter területű raktárközpontot nyitott. Az új raktári lokáció nem csak területi bővülést hozott a cégnek, de új munkahelyeket is eredményezett a régióban, és a tervek szerint további növekedés várható. A vállalat a mostani adományozás során 30 bakanccsal járul hozzá a rászorulók mindennapjaihoz, mely adományok eljuttatásában a Magyar Vöröskereszt Borsod- Abaúj-Zemplén Vármegyei Szervezetének munkatársai segédkeznek. A Trans-Sped az adományozáson kívül a fenntarthatóságra is kiemelt figyelmet fordít. Az év elején átadott szirmabesenyői telephelyükön, és a legújabb egri irodájukban is alapvetés a szelektív hulladékgyűjtés, energiatakarékos eszközök használata és a pazarlás csökkentése. Emiatt is részesítik előnyben az olyan adományozási módokat, melyekkel nem csak másoknak, hanem a környezetnek is segítenek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában