„Ha van egy értékünk, azt meg kell őrizni, és arra építeni”

Bodonyi 80 címmel nyílt kiállítás a közelmúltban a Kós-házban. Mi alapján válogatták az ott kiállított munkáit?
A helyi építész kamara gesztusa, az ő szervezésük volt a kiállítás. Én tartózkodtam, tekintve, hogy a feleségem nemrég hunyt el, ezért nem tudok felhőtlenül ünnepelni még a saját 80 éves évfordulómon sem, de elfogadtam a jó szándékot.

Ők válogatták?
Nem, én és egy munkatársam, de a kiállítást a vármegyei építész kamara állította össze. Egyfajta szelekció, sok épületet jelenítettem meg egy-egy fotóval, de van, amelyiket nem. Kicsi a hely. Amikor 60 éves voltam, akkor volt egy kiállításom a galériában, az 60 tabló volt,  aztán 70 évesen 70 tabló, most 80 kellett volna, de a Kós-házban csak 10 tabló fér el.

Van olyan épülete, amiről érzi, a legjobb dolog, hogy elkészülhetett?
Ez egy borzasztó nehéz kérdés, kitérően válaszolok rá: Tokaj városa az, amit 25 évig tudtam főépítészként fejleszteni, amely ezalatt az idő alatt a városfejlesztési munka elismeréseként Hild-érmes, Kós Károly-díjas és a világörökség része lett. A legátfogóbb munkámnak tekintem a tokaji főépítészséget az ottani körülbelül 15 épületemmel együtt. Miskolcon ott a Tudomány és Technika Háza, amit most egy kicsit rendbe hoztak, a színházat is szeretem, mert komoly térbeli lehetőséget ad és infrastrukturális hátteret különböző színházi programoknak, és ott van például a Barlangfürdő is. Miskolcon kevesebb munkám van. Furcsa módon az utóbbi 13 évben egyetlen megbízásom volt. Az is furcsa, hogy Miskolcon soha nem kérdezték, hogy Tokajban hogy csináltuk.

Ezt a fajta városépítést?
Akik ismerték a várost előtte, azok közül mindenkinek feltűnt, hogy valami történt ott. Miskolcnak nem. Nem érdekelt senkit.

A tokaji főépítészi poszton tanítványa, Rudolf Mihály folytatja a munkáját. Jó visszajárni?
Én javasoltam, hogy ő folytassa, közel áll egymáshoz a felfogásunk. Én huszonöt év után lemondtam, ha ő huszonöt évig hozzáteszi a tudását hasonló szellemiségben, az már meg fog látszani a város karakterén. Most fejlesztési szempontból Tokaj egyébként is kiemelt hely lett. Ma is együtt dolgozunk, most nyitom meg (november végén beszélgettünk) a kiállítását a tokaji zsinagógában.

Miskolcon a Földes gimnáziumban tanult, majd visszajött a városba, Plesz Antal tanítványaként, mesteriskolába. Nem akarta elhagyni a várost?
Az Északterv ösztöndíjasa voltam, de az ösztöndíjat először visszafizettem, aztán a mesteriskola miatt jöttem vissza. Volt egy pillanat amikor elszontyolodtam, de úgy láttam, hogy a városkép, amilyennek akkor láttam Miskolcot, egyben kihívást és feladatot is jelent számomra. Így aztán itt kezdtem el a pályám. A mesteriskola után úgy volt, hogy Sámsondi Kiss Béla szövetszerkezetes építészeti rendszerét folytatjuk Budapesten egy kollégámmal, mivel Sámsondi elhunyt. Akkor viszont egy csoportnyi fiatal építész jött Miskolcra, és kértek, hogy maradjak itt, segítsem szakmailag őket. Összeszokott, élő közösség voltak már akkor, öröm volt az együttmúködés. Létrejött a Miskolci Építészeti Műhely.

Nagy nevek lettek az akkori fiatalok...
Nemrég számoltam össze, hogy 12 Ybl-díjas került ki a műhelyből, és ebből a generációból velünk együtt.

A fiatalok egy helyen szerettek volna élni, ezért tervezte meg a közös házukat, a Kollektív házat, aminek csodájára jártak. Panelelemekből ugyan, de egyedien, térrel. Ma már nincs jó állapotban...
Szégyen. Sok külföldi még most is érdeklődik iránta, mert kuriózum itt, Európában, az ilyen fajta közösségi létformára épült épület.  Jönnek is külföldi  látogatók de már nem  megyek kísérőnek, mert szégyellem. Az volt a baj, hogy társasházat csináltak belőle, így a kollektívház-jelleg megszűnt. Az lenne jó, ha a közösségi terét le lehetne választani, vagy meg lehetne vásárolni, és újra közösségi funkciót kapna, ezért gondoltunk például az Észak-Kelet Átjáró Egyesületre. Úgy két évvel ezelőtt Budapesten, a Műcsarnokban volt a Miskolci Építész Műhelyről egy kiállítás, amelynek anyagát megvásároltuk, de csak kerülgetjük a kamara raktárában. Azt szeretnénk, ha állandó kiállításként a közösségi térben működhetne, mint egy emlékkiállítás, és emellett közösségi programok is lennének ott. Talán a lakók is elfogadnák, ha valaki megvásárolná, mert akkor ők is fel tudnák újítani a privát zónájukat.

Történt ebben az ügyben előrelépés?
Egy helyszíni bejáráson vagyunk túl, és említettem már az igényt az önkormányzatnál, hiszen ez nemcsak építészeti vagy szakmai, hanem helytörténeti érdekesség is, jó lenne méltóan kezelni. Egyelőre nincs pénzügyi megoldás. Egyébként is azt gondolom, hogy a három miskolci szellemi műhely, ami a '70-es években spontán létrejött Miskolcon - az Építészeti Műhelyen túl az Új Zenei Műhely és a Miskolci Grafikai Műhely - nem volna szabad, hogy elfelejtődjenek. Sok évet áldoztunk arra, hogy folytatása legyen az egyetemi oktatásban. A zenének van, a többinek nincs. Szerettük volna, hogy egy művészeti kar létesüljön Miskolcon, amely folytatja az építészeti és a grafikai műhely munkáját, Dobrik Istvánnal és Bán Andrással (a Miskolci Galéria egymást követő igazgatói - a szerk.), valamint Rudolf Mihállyal jártunk az egyetem különböző rektorainál, különböző hozzáállást tapasztaltunk, a végén a  kassai egyetemmel is megegyeztünk, hogy kooperálunk.

Teltek az évek, de nem lett belőle semmi.
Most megyünk majd a rektor asszonyhoz, újra átbeszélni.

Nyitott rá?
Meglátjuk, most kezdünk el tárgyalni. Az a bántó nekem ebben, hogy amikor annak idején kezdeményeztük, akkor még sem Debrecenben sem Győrben nem volt építész kar. Pécsett volt főiskola, de nem volt még egyetem. És aztán mindenki leelőzött minket.

Nem késő már?
Nem késő, mert azt látjuk, hogy az én ifjúkoromban azok a városok voltak építészetileg fontos gócpontok, ahol nagy vállalatok voltak, most már azok a városok dominánsak, ahol egyetem van: Budapest, Győr, Debrecen, Pécs. Szegeden, Miskolcon nincs. Egyrészt az építészeti kultúra jelenléte miatt szeretnénk, másrészt  a helyi utánpótlásképzés miatt is fontos lenne. Pillanatnyilag a Műegyetemre és máshova beiratkozott miskolci fiatalok nem jönnek vissza.

Nincs utánpótlás a szakmában?
Nagyon lecsökkent, és nem látom a folytatást. Minden Budapesten történik. Ha nem is jön össze az egyetemi képzés, legalább a helyi értéktárba be kellene kerülnie ennek a három szellemi műhelynek.

Mondja, Miskolc nem kéri ki szakmai véleményét. Ha kikérné, mit tanácsolna: mi lenne a legfontosabb lépés a városfejlesztés területén?
Ami az én vesszőparipám, az a Szinva minőségi kezelése lenne végig, Lillafüredtől a Sajóig. Miután ez egy ökológiai folyosó lenne vonzó tiszta vizű  patakként, akár helyenként, például a Szent István téren felduzzasztva, erre kellene, szervezni a kertvégek és garázsok helyett a sportpályákat, játszótereket, bicikliutakat. Ennek láthatóan jó jelei vannak, a Szinva terasz például más minőséget teremt az emberek meg a víz között. Ez kicsit megismétlődött Diósgyőrben a II. János Pál pápa téren is. Ezt kellene vonalszerűen az egész városra kiterjeszteni egy koncepcióval, végül is a víz miatt települt ide a város, később az ipar is az 1700-as években Fazoláék idején.

A tervezett főtérnél, a Szent István térnél is kibontanák a Szinvát. Mit tud a tervekről?
Nem tudok semmit. A mostani útépítés tehermentesíti a főteret, és ez jó benne, mint ahogy a kibontás terve is. Az viszont nem annyira, hogy a Dayka-átkötésnél az építészeti problémákkal nem törődött senki, megint csináltunk egy sebet a városon. Ez nem út, hanem egy belvárosi utca kellene legyen. Egy új belvárosi utat nem lehet csupán forgalmi problémaként kezelni, mert egy településen belül minden városépítészet is egyúttal. Megint csináltunk egy olyan torzót amit szoktunk Miskolcon a gondolkodás stratégiai gyengesége miatt.

A főtér falaként magánberuházásban a Hell cége, az Avalon Center Kft. lakóházat tervez. Csend van körülötte. Tud róla valamit?
A főtéri lakóegyüttes megjárta az Országos Építészeti Tervtanácsot, nagyvonalakban elfogadták, de felkértek finomításokra,amit a PEKABAU tervezőivel konzultálva két kollégám bevonásával elvégeztünk. Aztán a tervtanácsnál változások voltak, az Avalon pedig módosított a terveken, majd újra benyújtotta, amit már nem fogadtak el. Közben egy hangos kisebbség elkezdett a terv ellen hangulatot kelteni. Már nem vagyok benne a tervtanácsban, de úgy tudom, még nincs elfogadott végleges terv.

De akkor ez befolyásolja a főtér építését is. 
A főtér egyik térfala lenne az épület, és igen, áldatlan állapot, sőt szégyen, hogy 40 éve nézzük a kavicsos parkolót a város közepén.
Egy ilyen nagy város főtere így nem nézhet ki. Építészeti tér nincs lehatárolás nélkül. Nézzük akár Kassát, Debrecent vagy Pécset, vagy Egert, Győrt, a főtér részben kultikus hely, részben szakrális, részben pedig egy látogatott terület. A Hősök tere például azért nem működik, mert este bezárnak azok az intézmények, amik körbeveszik. Tehát 24 órában kell gondolkodni ahhoz, hogy egy téren élet legyen.

De a főtérnél sem valósulna ez meg, mert lakóház épülne térfalként.
Ez részben igaz, de a földszintet közösségi funkciókra szánták. Előtte irodaházat tervezett a Finta stúdió. Elvetették. Még lenne egy másik térfal is. Én egyébként keresném annak a kifejezését, hogy ez a város 12 kisebb településrészből jött létre, és most már a kiterjesztett Miskolcnak a központja. És a tér építészeti léptékét is ehhez kellene igazítani, mert az Erzsébet tér tekinthető a mostani fő térnek, de annak a léptéke a 40 ezres Miskolc nagyságához igazodik. Igaz, hogy Miskolc létszáma csökkent, de akkor is 4-szer akkora, mint az akkori  város. A főtérre eddig legalább 16-18 terv született, de egyiket se vettük komolyan. Mintha nem lenne komoly a szándék, hogy valami történjen.

Említette, hogy a Szinva és a főtér lenne a két legfontosabb lépés Miskolc fejlesztésében. Mi lehetne fontos még? 
Én az Avast is másképp értelmezném: fiatal koromban ott nem volt ennyi nagy fa,inkább bozót. Most azzal indokolják, hogy nem vághatók ki a fák, mert megfogják a talajt, ami egyébként lecsúszna. Szerintem ez nem igaz. A nagy fák azt a talajt fogják meg, amit a pincékből kitúrtak, de nem szállítottak el, és most lazítják a hegyoldalt. Pince fölé nem szoktak fákat ültetni, mert leviszi a nedvességet a belsejébe. A hercegkuti világörökségi pincesorok a példa. A fák takarása miatt a pincesorok nincsenek vizuálisan a városban, nem látjuk az esti fényeket, sőt, az Avasi templomot sem. És fordítva. Urbanizálni kellene, mert itt van a város közepén.

Mostanában újra téma a 30 éve leállt kohászat, a Vasgyár területének hasznosítása. Lehetne vele valamit kezdeni? 
Ez a legnehezebb probléma. Úgy lehetne valamit csinálni, ha a számtalan tulajdonosnak valami közös érdeket teremtenének. Hogy ez mi lehetne, azt nehéz most megfogalmazni, mert Miskolc leépült, hatvanezer emberrel kevesebben vagyunk. Ez nem is építészeti probléma, hanem egy gazdasági, műszaki szociológiai csapatnak kellene azon gondolkodni, hogy mi is legyen vele. Úgy nem fog menni, hogy már évek óta arra panaszkodnak, hogy elakadtak a tulajdonviszonyok rendezésében.

Hogyan lehetne közös érdeket találni számukra?
Mindenkinek alvó érték, amit ott tulajdonol, mert mit csinál vele?  Én egyébként sokkal inkább építenék a több száz éves Fazola kultúrára. Ez csak egy javaslat, de a Fazoláék fantasztikus díszkovácsok voltak. A díszkovács munka elsajátítására középiskolánk van, és egész Európában rengeteg a műemlék, ahol díszkovács munkát kellene pótolni vagy javítani. Épülhetne Miskolcon erre egy olyan erős manufaktúra, mint mondjuk a muránói üvegre Velencében, ami európai szinten dolgozna, és tartanák számon. Mert mindig a folytatás a lényeg, ezt nem érezzük elég jól. Lehet, hogy el kell téríteni vagy módosítani, de ha van egy értékünk, akkor azt meg kell őrizni, és arra építeni. És szerintem ez a Fazola kultúra lenne a Miskolc karakteréhez illő, talán jobban, mint a kocsonya meg a béka, amire a Kocsonyafesztivál épül. Ami jó dolog, de csak évi két-három napig tart.