Koncert

2024.02.11. 09:00

A Beszorult mondat-turné Bodrogkisfaludra tart

Az elmúlt évtizedek nagy hatású alternatív zenekara, a Kispál és a Borz tavasszal útra kel: Dublintól a Bodrog partjáig visz az útjuk.

Boon.hu

A színpadon a Kispál és a Borz

Fotó: sinco

A beszédes című Beszorult mondat albummal 2023 tavaszán jelentkezett a zenekar, felléptek néhány klubkoncerten Európában, majd két egymást követő napon telt házas koncertet adtak a Budapest Parkban. A visszatérés öröme megidézte a kilencvenes évek hangulatát, így a Kispál és a Borz elkezdett ismét aktívan alkotni és próbálni – emlékeztetett a formáció menedzsmentje, a közleményben bejelentve azt is: 

2024 áprilisában Nyugat-Európába mennek egy ötállomásos turnéra, májusban és júniusban pedig Magyarországon koncerteznek.

Több dolog motivált minket, amikor elhatároztuk, hogy turnéra indulunk. Egyrészt mégiscsak szeretnénk bemutatni színpadon is a kedvenc dalainkat az új lemezről. Másrészt mindannyian szívesen emlékezünk a végeláthatatlan országos klubturnékra, ezért kifejezetten kisebb helyszíneket kerestünk. Ráadásul így kipróbálhatunk olyan dalokat is, amik egy sokezres fesztiválkoncerten vagy arénában nem feltétlenül működnek

– idézi a közlemény Lovasi András frontembert. 

Az énekes, basszusgitáros mellett Kispál András (gitár) és Dióssy D. Ákos (billentyű) is ott lesz a turnén. Különleges színpadképet alkot, hogy két dobos is lesz a zenekarban: Bajkai Ferenc már ismerős lehet az elmúlt két év nagyobb Kispál-koncertjeiről és a Kiscsillagból, a másik dobszett mögött pedig G. Szabó Hunor ül majd, aki több dalban gitározni, basszusgitározni és vokálozni is fog, míg fúvós hangszereken közreműködik Babcsán Bence. A turné áprilisi szakaszában Bécsben, Zürichben, Münchenben, Dublinban és Londonban játszik a Kispál és a Borz, majd májusban és júniusban érintik Balassagyarmatot, Sopront, Győrt, Pécset, Szegedet, Debrecent, Szarvast, a bodrogkisfaludi BOLDOGkisfalud Fesztet – itt ér véget a turné, június 29-én. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában