Érdekes

2024.02.21. 17:30

Mi lesz a biohulladék sorsa?

A biomassza energia előállításának egyik formája a biohulladék hasznosítása, amelynek többféle módja létezik.

Ujlaki Attila

Ladányi Roland egy konyhai zöld-és élelmiszerhulladék gyűjtő edénnyel, ilyet kapnak majd a háztartások

Fotó: Ádám János

Az Európai Uniós irányelvnek megfelelően, elindult hazánk nagyvárosaiban is a biohulladék gyűjtése, így Miskolcon is. A hulladékok begyűjtését a MiReHu Nonprofit Kft. végzi a városban. Ladányi Roland ügyvezető arról beszélt a boon.hu-nak, hogy a biomassza, vagyis a biológiai eredetű anyagok, ideértve a növényi és állati hulladékot is, számos módon hasznosíthatóak, és a hulladék kezelésének egyik fontos aspektusa.

Energiát nyernek belőle

„A biomassza energia előállításának egyik formája a biohulladék hasznosítása, amelynek többféle módja létezik, ilyen például a biogáz előállítása, amelynek során a biohulladék fermentációjából biogáz keletkezik, ez főként metánból és szén-dioxidból áll. Ezt a biogázt lehet tüzelőanyagként használni, például hőtermelésre vagy áramtermelésre” – ismertette. Arról is beszélt, hogy a biohulladékot közvetlenül is el lehet égetni energiatermelés céljából. 

„Ez a folyamat hasonló a hagyományos tüzelőanyagok elégetéséhez, de sokkal kevésbé szennyező, mivel a biohulladék természetes anyagokból áll” – mutatott rá. A szakember arról is beszélt, hogy szilárd tüzelőanyagok gyártására is lehet a biohulladékot használni. „Összepréselik vagy más módon feldolgozzák, hogy szilárd tüzelőanyagokat, például pelletet vagy brikettet állítsanak elő belőle, ezeket később energiaforrásként lehet használni” – mondta.

Komposzt is lehet

A biohulladékot komposztként is hasznosíthatják, ami természetes trágyaforrásként szolgálhat a mezőgazdaságban vagy kertészetben, de felhasználhatják a biohulladékot biológiailag lebomló csomagolóanyagok előállításához, ami segíthet csökkenteni a műanyagok használatát és a környezetszennyezést. Ezek mind a körforgásos gazdálkodás elemei lehetnek. A körforgásos gazdálkodás olyan gazdasági modell, amelyben az erőforrásokat úgy használják és hasznosítják, hogy minimalizálják a hulladékot és maximalizálják az újrahasznosítást. A modell alapvetően az úgynevezett "cradle-to-cradle" (bölcsőtől a bölcsőig) megközelítésen alapszik, amely szerint a termékeket és anyagokat úgy kell tervezni, hogy azok felhasználása és lebomlása a lehető legkevesebb környezeti hatást gyakorolja, és azokat újra lehessen hasznosítani vagy visszavezetni a természeti körforgásba.

Fenntartható

Az egyes módszerek alkalmazhatósága függ az adott hulladék összetételétől, a rendelkezésre álló technológiától és az energiatermelés vagy más hasznosítási célok lokalitásától. A biohulladék hatékony kezelése és hasznosítása hozzájárulhat a környezetszennyezés csökkentéséhez és a fenntarthatóbb hulladékkezeléshez. A fenntarthatóság egyik eleme, hogy az anyagokat úgy kell tervezni és felhasználni, hogy a hulladéktermelést minimalizálják és amennyiben mód van rá, a termékeket újra kell használni vagy újrahasznosítani, hogy meghosszabbítsák azok élettartamát és csökkentsék a szükséges új nyersanyagok mennyiségét.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában