Nemzetközi karrier az avasiból

2024.02.01. 14:14

Miskolcról indult, ma a világ legnívósabb autóverseny-pályáin dolgozik a fiatal mérnök

Gyenis Máté a miskolci Avasi Gimnázium tanulójaként került szorosabb kapcsolatba az autóversenyzéssel, amikor a középiskola mellett elvégezte a sportbírói képzést. A győri Széchenyi István Egyetemen a hallgatói versenycsapat alapító tagja, első műszaki- konstrukciós vezetője lett. Ma már nemzetközileg ismert versenymérnök, aki tudásával neves pilótákat segít a győzelemhez.

Gyenis Máté versenymérnök (középen) Michelisz Norbert túraautó-világkupa győztes autóversenyzőt (jobbra) hallgatja.

Fotó: M1RA Motorsport

Kisgyerekként le sem tettem a matchboxokat, később a legózás következett, és még a kalózhajószettből is autót építettem. Már a miskolci Avasi Gimnáziumba jártam, amikor jelentkeztem a Magyar Nemzeti Autósport-szövetség sportbírói képzésére. Autószerelői és autótechnikusi képesítést is szereztem, sőt egy hétköznapi járgányból saját versenyautót is építettem

 – kezdte történetét Gyenis Máté.

Megalakították a versenyautó-fejlesztő csapatot

Mint mondta, felkeltette érdeklődését a Széchenyi István Egyetemen megalakult SZEngine motorfejlesztő csapat és a Formula Student-versenysorozat. Jelentkezett, felvették, és rögtön csatlakozott is a hallgatói csapathoz. „Két év SZEngine-tagság után a Járműfejlesztési Tanszék koordinálásával megalakítottuk a versenyautó-fejlesztő Arrabona Racing Teamet, amelynek én lettem az első műszaki- konstrukciós vezetője. A győri egyetemen nemcsak kiváló oktatóim voltak, de a hallgatói csapatokban olyan gyakorlati tapasztalatot szerezhettem, amit mások a diplomaszerzés után, több éves munkával érhetnek el. Első munkahelyemet is a Formula Studentben való részvételnek köszönhetem, hiszen egy futamon kerültem kapcsolatba a B3 Racing túraautó-csapattal” – emlékezett vissza karrierje kezdetére.

Sokszor a versenymérnök által „megtalált” tizedmásodpercek döntenek a pilóták között.
Fotó: Fotó: M1RA Motorsport

Gyenis Máté ezt követően egy osztrák istállónál dolgozott, majd ismét fontos döntést hozott: alkalmazotti státuszát szabadúszóra cserélte. Ez nem kis bátorságot igényelt, de a fiatal szakember bízott magában, és mára a motorsport berkeiben ismert, keresett szakemberré vált. 

Holland autóversenyző versenymérnöke volt

„2017–18-ban tervező- és versenymérnökként tevékenykedtem a M1RA-nál, Michelisz Norbert versenycsapatánál. Dolgoztam a Hyundai Motorsportnál és a német Engstlernél is, ahol az osztrák Nico Grubert junior bajnoki címhez és a felnőttek között is több futamgyőzelemhez segítettem. A Team Engstlernél a WTCR túraautó-világkupában szereplő holland Nick Catsburg versenymérnöke is voltam – sorolta pályafutása fontos állomásait.

Gyenis Máté sikerei bizonyítják, hogy az autóversenyzés nem egyéni, hanem csapatsport.
Fotó: M1RA Motorsport

Kiemelte, egy Catsburg szintű profi autóversenyzővel dolgozni különleges élmény, és hatalmas kihívás is, hiszen esetükben nem másodperceket, hanem tizedmásodperceket kell megtalálni a pályán a leggyorsabb pilótához képest. Hangsúlyozta, abban a szezonban a Hyundai versenyzői közül egyedül Nicknek sikerült a futamgyőzelem, méghozzá a SlovakiaRingen, amit mérnöki karrierje egyik legnagyobb sikerének tart. Különösen kedves számára ez az eredmény, mert három szerelője szintén magyar volt.

Kitűnő szakmai műhely

A 2024-es szezonra három-négy csapattal is tárgyalásban áll, de a legfontosabbnak azt tartja, hogy számára inspiráló kihívásoknak kelljen megfelelnie. „Az autó önmagában csak egy autó. A pilótától a mérnökön át a szerelőig a csapat feladata az, hogy abból a leggyorsabb járgány legyen” – vallja.

A fiatal szakember saját példáján keresztül úgy látja, a Széchenyi István Egyetem kitűnő szakmai műhely, ahol a hozzá hasonlóan elszánt fiatalok erős alapokat kaphatnak ahhoz, hogy valóra váltsák álmaikat az aszfaltcsíkon vagy a pálya szélén.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában